Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a Magyar Állami Népi Együttes Közös ég alatt című előadását immáron negyedik alkalommal rendezték március 2-án a Hagyományok Háza székházában. Az összmagyar néptánckultúráról színes képet adó produkcióról Sikentáncz Szilveszter, az Egyesület elnöke ad tájékoztatást.
„Sokáig gondolkoztunk a megoldáson, hogy milyen program keretében tudnánk a hivatásos táncosokat és a gyermek táncegyütteseket egy előadásban színpadra állítani. Elképzelésünk szerint két kiemelkedő gyermekcsoport lépne fel a Hagyományok Háza színpadán, s hozzájuk csatlakoznának a Magyar Állami Népi Együttes táncosai – a gyerekekhez alkalmazkodva – egy vagy két koreográfiával, valamint egy szólista blokkal.
Az ötlet megvalósult, s kiválóan sikerült, hogy az individuum, egy érett, felnőtt, hivatásos táncosnál és egy 8-13 éves gyermeknél – az archaikus, eredeti tánc előadásával, feldolgozásával – hogyan egészítik ki egymást egy színpadi előadásban. A közös munka során jelentős belső erők mozdultak meg, s a nézők is meggyőződhettek arról, hogy a gyerekek akár táncosként, akár pedig a koreográfiát tekintve, milyen komoly erőt képviselnek.
A Közös ég alatt című – évente két alkalommal rendezett – sorozat lassan két éve folyik, aminek során számos gyermekcsoport, többek között az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a gödöllői Urban Verbunk Junior együttes is szerepelhetett már.
Az elmúlt hétvégén a Szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjai is felléptek, valamint Gyimes három településéről hívtunk meg táncosokat. Varga Zsuzsanna, Bodor Tibor és Didici Norbert tanítványai mintegy hatvanan érkeztek. A Gyimesfelsőloki Kesice Táncegyüttes, a Gyimesbükki Csalóka Táncegyüttes és a Háromkúti Hidegvér Táncegyüttes a Virics Banda muzsikájára táncoltak nekünk. A magyarországi gyermek és ifjúsági néptáncmozgalom, valamint az 1000 éves határ mellől érkezett fiatalok fontos találkozása volt ez a hétvége.
A fiatalok, mint mindig, most is telt ház előtt játszottak, s a széksorokban nemcsak a szereplők szülei, hanem a néptáncot szeretők, s az effajta izgalmas kontraszt iránt érdeklődők is helyet foglaltak. Külön öröm volt számomra, hogy számos ismerős arccal találkoztam, akik a kezdetektől figyelemmel kísérik a most harmincöt éves Egyesület kezdeményezését.
A program egyben tehetséggondozás is, az Egyesület elnökeként ezt fontos feladatnak tekintem. Itt említhetem például a szarvasi Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztivál szervezését, aminek legkiválóbb szólistái már a Közös ég alatt produkcióban is bemutathatták tudásukat. Hozzáteszem, hogy az említett tavalyi szólótáncverseny – inkább tehetséggondozó találkozónak mondanám – legjobb tizenöt táncosával szűk egy hónap múlva az Oszakai Világkiállításon mutatkozunk be.”
Sajtóközlemény/Felvidék.ma