Héja Domonkos karmester a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének megnyerése után 1998-ban robbant be a magyar zenei életbe. Jelenleg az Augsburgi Színház főzeneigazgatója, de Magyarországon is sokat szerepel. Egy sikeres augsburgi koncertje után, a most megújuló színház mellett beszélgettünk.
A háború előtt Németországban nyolcvan operatársulat működött. Ez a kiterjedt hálózat mind a mai napig él?
Németország valóban különleges hely, mert azon kevés országok egyike, ahol szinte minden városban működik színház, s operát is szinte mindenütt játszanak. Általában – azokra a helyekre gondolok, ahol magam is megfordultam – saját társulatot tartanak fenn. Természetesen ez az együttes változó méretű, nálunk az operatársulat tizenkét énekest foglalkoztat. Fenntartásuk – a recessziós időszakban – egyre nehezebb lett, így számos közeli színház fuzionált, vagy szorosabb együttműködésre kényszerült. Ilyennel találkozhatunk a szászországi Zwickauban, vagy Halléban.
Művész úr kilencedik éve dolgozik Augsburgban, hogyan választotta második hazájául Németországot?
Magyarországon – bizonyos okok miatt – elfogyott körülöttem a levegő, s egy kedves barátom hívta fel figyelmemet az augsburgi állásra, s egyben javasolta, hogy pályázzam meg. Sokat tépelődtem, mivel nagyon szeretek Magyarországon dolgozni, s egy porcikám sem kívánta, hogy külföldön éljek. Az otthoni lehetőségeket figyelembe véve mégis arról döntöttem, hogy megpróbálom és sikerült.
Gondolom, nem egyedül pályázott, hogyan esett Önre a választás?
Az utóbbi években igen jól megtanultam, ha az ember valamit nagyon akar, az biztos, hogy kútba esik, ha a dolgokat a maguk útjára engedjük, eredményesebbek lehetünk. Ezúttal úgy érkeztem, hogy nincs vesztenivalóm. Tudásom legjavát nyújtottam, s úgy gondoltam, ha ezzel elégedettek, kezdődhet a közös munka. Többfordulós bemutatkozás várt rám. Az első forduló egy zenekari próba volt, egy Beethoven-szimfóniát, valamint Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeményét vezényeltem. Továbbjutottam, a második fordulóban Janáček Jenufája várt rám próba nélkül, s az elmondások szerint nagyon jól sikerült. A harmadik forduló már a Park Kongresszusi Központban rendezett koncert volt, műsoron Humperdinck egy nyitánya, Ravel G-dúr zongoraversenye, majd a szünet után Csajkovszkij Diótörőjéből egy általam összeállított szvit hangzott el.
(Fotó: Jan Pieter Fuhr)
Milyen volt a zenekar hozzáállása?
Egy emberséges, kedves zenekart ismerhettem meg. A fogadtatás nagyon pozitív volt, minden bizonnyal ezért is vettek fel, s a bensőséges kapcsolatunk továbbra is folytatódott. Szerencsém is volt, mivel az elmúlt öt évben bekövetkezett egy nyugdíjazási hullám, az eltávozottak helyére nagyon sok fiatalt vehettünk fel. Tapasztalataim szerint az általános fiatalítás mindig jót tesz egy zenekarnak. Amikor meghirdetnek egy állást, általában igen nagy rá az érdeklődés. Például az első fuvolás próbajátékra száznyolcvanan, egy hegedűs állásra százhúszan jelentkeztek Németországból. A más országból érkező pályázók helyzete némileg nehezebb, a lakásárak nem olcsók, valamint hátrány, ha nem beszélik a német nyelvet. Nekem ebben is szerencsém volt, nagymamám csak németül beszélt velem, s most áldom a vele töltött perceket. Egyébként Hollandiában tanult meg még a háború előtt németül, ahová egy szociális program révén került.
A felvétel igen demokratikus. Meghallgatják a próbajátékra jelentkezőt, s a zenekar tagjai szavaznak a felvételéről.
(Folytatjuk)
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
