A magyar kormány támogatásának köszönhetően több száz beruházás valósulhatott meg az elmúlt tíz évben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban. Ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak Abaújszinán, ahol ünnepi beszédet Nagy János, a magyarországi Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár mondott.
„Van abban valami megejtő, hogy éppen anyák napján hozhattam el Önöknek az anyaország üdvözletét. Nélkülük, a magyar édesanyák nélkül ugyanis itt sem lehetnénk. Hiszen mindig ők pótolták a veszteségeket. Az életet, a jövőt ők adják. Megszültek, felneveltek, és azóta is, újra és újra rendbe és ráncba szednek bennünket. Mindig azt adták és adják a nemzetnek, amire szükségünk van. Honvédeket a haza védelmére. Mesterembereket az újjáépítésre. Tanárokat, tanítókat, lelkészeket nyelvünk, kultúránk és hitünk megőrzésére. Ezért van az, hogy az anya szóhoz kapcsolódik, ebből fakad minden, ami számunkra a megmaradást, a megtartást és rosszabb esetben az újrakezdést illeti. Anyanyelv, anyaföld, anyaország, anyaszentegyház” – kezdte beszédét.
Kifejtette, „az egységes magyar nemzet, Magyarország, a magyar kormány köszönettel és hálával tartozik a történelmi egyházak munkájáért. És ezt nemcsak a szívünk mondatja velünk, hanem akinek van szeme a látásra, és van füle a hallásra, meg is tapasztalhatja.
A magyar reformátusok hitbéli, oktatási-nevelési és szociális szolgálata bátran nevezhető példaértékűnek.
Most arról nem is beszélnék, mi minden gyűlt össze a mögöttünk hagyott ezer, ötszáz vagy csak az utóbbi száz esztendőben. A példa, az apropó, amiért ilyen szép számmal itt vagyunk, előttünk van: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elmúlt tíz éve.
A négy ütemben meghirdetett, több mint egy évtizedes stratégia keretében 10 milliárd forintból jött létre vagy újult meg 24 óvodánk – a 25. is tervezés alatt Tiszacsernyőn, mint hallhattuk –, szépültek meg 160 helyen a templomaink, iskoláink, parókiáink. Kassán dolgozunk a magyar kollégium megnyitásán is. És ha Isten életünket és egészségünket megőrzi, Rozsnyón bővíthetjük az iskolát is.
Az anyaországi támogatás és a felvidéki megvalósulás harmóniában, teljes egyensúlyban van.
De már az is jól látható, hogy a mérleg át fog billenni az Önök javára. Át fog billenni minden egyes gyermekkel, akit szüleik magyar bölcsődébe, magyar óvodába, magyar iskolába iratnak. Át fog billenni minden egyes fiatallal, aki a kollégiumoknak hála magyar ajkú diákközösségben töltheti egyetemi éveit. És át fog billenni minden egyes megújult templommal és parókiával, közösségi térrel, amikből a magyar kultúra helyi bástyái lesznek.
Az anyaországi támogatás így nyit hát kaput az utánunk érkezőknek, a magyar jövőnek. Egy szóval minden forint, ami Önökhöz érkezett, sokszorosát hozza vissza oktatásban, nevelésben, szeretetszolgálatban és a magyar nemzetpolitikában” – fogalmazott Nagy János.
Majd a püspökökhöz szólva kiemelte, hogy amit véghez vittek, azt a háború, a járvány és a gazdasági helyzet dacára valósították meg. Úgy véli, egy példás összefogás keretében.
„Önök megmutatták, hogy nem lehetetlen, hanem igenis lehetséges megerősíteni a magyar közösségeinket, nem reménytelen megállítani, sőt visszafordítani az asszimilációt. És ez a cél itt nem csupán szándék, hanem folyamatos és folytonos cselekvés.
Köszönet és hála a magyarság őrzőinek”
– mondta az államtitkár.
Végül Esterházy János ma is igaz mondatát idézte:
„nekünk egy volt mindig a keresztünk, és a mi sorsunkat az határozta meg, hogy magyarok vagyunk. Nekünk egy eszménk volt mindig, hogy magyarul élhessünk, és úgy neveljük az utódainkat, az utánunk jövő nemzedéket is, hogy az is magyar maradhasson.”
„Az a nemzet ugyanis, amelyik nem feledkezik meg a közösségeiről, olyan jövőt épít, amelyben van helye a reménynek, van helye a gyarapodásnak, van helye a fenn- és megmaradásnak. Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem mindenkinek, akinek munkája és imádsága lehetővé tette ezeknek a beruházásoknak a megvalósulását.
Isten óvja Magyarországot! Isten óvja a Felvidéket! Isten óvja a szlovákiai reformátusokat!
És mindenekelőtt: Egyedül Istené a dicsőség! Soli Deo gloria!” – zárta gondolatait Nagy János.
Az eseményről a Reformata.sk oldalon számoltak be, ahol részletesen idézik Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző az elmúlt tíz év beruházásairól szóló beszámolóját.
A hálaadó istentisztelet az idén 88. életévébe lépett Erdélyi Géza emeritus püspök áldásával fejeződött be.
Nagy János FB/reformata.sk/Felvidék.ma