Május 25-én, vasárnap zajlott a Csemadok Ung-vidéki alapszervezeteinek területi konferenciája a nagykaposi Magyar Közösségi Házban. A konferencián részt vevő 13 alapszervezet küldöttei új elnököt, vezetőséget és országos tanácstagokat választottak, akik a következő négy évben képviselik majd a régiót Csemadok-ügyekben.
A területi konferenciát Gabri Rudolf leköszönő elnök nyitotta meg. Beszédében felidézte az Erdélyi János Területi Választmány megalakításának zűrzavaros körülményeit, amikor egy nehéz helyzet után kellett rendet tenni a Csemadok régiós szintjén az Ung-vidéken. Ezt akkor sikerült megoldani és azóta is jó kapcsolatot tart fenn a választmány valamennyi alapszervezetével és választmányi tagjaival.

A konferencia küldötteinek egy része. Elöl Lakatos Denisza, újonnan megválasztott elnök (Fotó: Vályi Edit)
Gabri már 2006-tól, a területi választmány megalakítása óta vezette annak munkáját, most ezt kívánja átadni egy utána jövő, tervekkel teli, lendületesebb korosztálynak, akik aktívan tevékenykednek a régióban. Mint elmondta, a térségben évek óta tudatos munkával zajlik a soron következő generáció felkészítése. Szerencsére sok az olyan fiatal az alapszervezetek élén és a területi választmányban is, akik képesek őrizni a Csemadok lángját.
Köteles László, a Csemadok általános alelnöke képviselte a konferencián a Csemadok országos vezetését, aki nagy túlélőként határozta meg a Csemadok-szervezetet, mely több országot és rendszert túlélt, az évek során pedig bizonyította, hogy mit tud tenni a közösség szolgálatában.
A konferencián megvalósult szavazás eredményeképpen a küldöttek új elnöknek választották Lakatos Deniszát (Nagykapos), aki alapszervezeti és területi választmányi tagként már régóta dolgozik a Csemadokban. Az Ung-vidéket szerető, a közösségért tenni akaró személy, aki jövőbeli terveit megfogalmazva igyekszik majd továbbvinni a választással ráruházott örökséget és a jövőben is jó együttműködést kialakítani, fenntartani a Csemadok-alapszervezetekkel, egyházakkal és önkormányzatokkal. Lakatos Denisza amellett, hogy elkötelezett Csemadok-tag, a felvidéki magyar kultúrában(ért) dolgozó szakember, kutató, előadó (Lakatos-Vályi: Ung-vidékiek a Gulágon).
A konferencia küldöttei további tisztségviselőket is választottak. A szavazás alapján a területi választmány tagjai lettek: Bálint Annamária (Nagykapos), Varga László (Dobóruszka), Varga Tibor (Kaposkelecsény), Horkay László (Kisráska), Bacskai László (Nagykapos), Üveges Róbert (Nagykapos), Kássa Melinda (Nagykapos), Vályi Edit (Budaháza), Hack László (Nagykapos), Ádám Norbert (Imreg), Vasiľ Péter (Nagyszelmenc), Vargovič Mária (Homonna), Majoros Nóra (Mokcsamogyorós), Hajdók Vince (Csicser) és Gabri Rudolf (Nagykapos).
Alelnöknek Varga Tibort választották meg, a területi ellenőrző bizottság tagjai lettek Bálint Annamária, Gabri Rudolf és Vasiľ Péter. A régiót a Csemadok országos összejövetelein országos tanácstagként Varga Tibor, Óváry Tamás és Varga László (póttag) képviselik majd. Előző két személy pedig küldöttként is jelen lesz a Csemadok szeptemberi országos tisztújító kongresszusán.
A területi konferencia az országos elnök személyére nem tett javaslatot, országos alelnöknek pedig továbbra is Köteles Lászlót javasolta.
A keleti elnök személyére a konferencia Varga Tibort javasolta, ő azonban még a szavazás megkezdése előtt lemondott erről a jelölésről a jelenlegi keleti elnök, a bodrogközi Kopasz József javára. A küldöttek ezt elfogadva Varga Tibort országos elnökségi tagnak javasolták.
A nagykaposi területi konferencia programját az Erdélyi János Vegyeskar műsora és Fulajtár Bernát, dobóruszkai küldött szavalata színesítették.
Vályi Edit/Felvidék.ma