„A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.” Így szól a Párt jelszava Orwell disztópiájában, melyről annyira szeretnénk, ha újból csak fikció lenne – és nem a rögvalóság 2025 Európájában, ahol a képmutatás, az újbeszél és a duplagondol soha nem látott méreteket ölt.
Az Európai Uniót egykor a legnagyszerűbb békeprojektként ünnepelték, amely szilárdan a jogállamiság, a jog uralma (rule of law) talaján állt.
Ám talán
semmivel sem éltek vissza annyiszor, mint a jogállamiság fogalmával, annak kicsavarásával, részrehajló megerőszakolásával, bunkósbotként való használatával azokkal szemben, akik nem hajlandók beállni a sorba.
Alig kifinomultabb módszerekkel, mint az angszoci Szeretet-minisztériumban látottak…
A jogállamiság, a jog uralma egyszerűen azt kellene jelentse, hogy a törvények és jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, beleértve az államhatalmat és annak szereplőit is. Ezt a hatalmi ágak elválasztásától kezdve az átlátható jogalkotáson át a törvények alapján ítélkező független bíróságokig kellene garantálni.
E lánc leggyengébb szeme a bírói függetlenség, mert ez adja a legnagyobb teret az erőszaktételre a jog felett. Ez az, ami ápol és eltakar, ha a jog szellemének meggyalázásáról van szó.
Így válik a bírói út a legkézenfekvőbb eszközzé arra, hogy a demokratikusan megválasztott kormányokkal látszólag jogszerűen leszámoljanak.
Néhány bírót zsebre tenni – nem feltétlenül anyagilag, elég a megfelelő ideológiai „továbbképzés” vagy, ahogy ma újbeszélül nevezik, „érzékenyítés” – lényegesen hatékonyabb és gyorsabb, mint választást nyerni a már zsebben lévő ellenzékkel. Bár ez utóbbi is működhet, lásd Lengyelország esetét.
Európa egyre inkább a jogi diktatúra mélységeibe csúszik, különösen a migráció kérdésében. A senki által meg nem választott bírák és NGO-k, az Európai Jogok Bíróságának (EJEB) hathatós támogatásával, egyre gyakrabban írják felül a demokratikusan megválasztott kormányok döntéseit ezekben a sorskérdésekben.
Ez volt a központi következtetése az MCC Brussels tegnapi vitájának, amely a bíróságok politikai szerepéről szólt. A vitán akadémikusok, jogászok és elemzők mutatták be,
hogyan él Európa a „bírák kormányzása” alatt.
Ez nem mást jelent, mint hogy a bíróságok nem a törvénytelenségeket felügyelik (ami a dolguk lenne), hanem maguk alakítják a közpolitikát – ami már a hatalmi ágak elválasztásának elvéből kifolyólag is tilos lenne számukra.
A migráció példáján keresztül szemléltetve: sem az Emberi Jogok Európai Egyezménye, sem a Genfi Egyezmény nem garantál kifejezetten menedékjogot, mégis az EJEB gyakorlatilag létrehozott egy ilyet a kínzás tilalmának és a visszaküldés tilalmának (non-refoulement) tágan értelmezett alkalmazásával. Magyarországot a bírói döntések migrációs politikát bénító hatásának kiemelkedő példájaként említették. Budapestet napi egymillió eurós bírsággal sújtották a tranzitzónák fenntartása miatt, amelyeket jogellenes fogva tartásnak minősítettek.
A kérdés a demokrácia lényegéről szól.
„A központi dilemma, hogy ki határozza meg a szabadság kereteit: a nép és képviselői, vagy egy elszámoltathatatlan, választatlan bírói testület?”
– hangzott el a fórumon. A felszólalók szerint a hatalom egyre inkább a bíróságok és ügyvédek felé tolódik, gyengítve a demokratikus kontrollt. Ez a „jogászok uralma” azt jelenti, hogy a fontos döntéseket nem politikai vagy erkölcsi legitimitás alapján ítélik meg, hanem az egyre bővülő nemzetközi jogi kötelezettségek szerint.
„Aminek ellensúlynak kellett volna lennie, az ideológiai elit szolgálatában álló politikai eszközzé vált” – fogalmazott az egyik résztvevő, hozzátéve: „Ha a bírák mondják ki a végső szót szuverén ügyekben, Európa megszűnik teljes demokráciának lenni.”
szd/Felvidék.ma/The European Conservative
