A Csemadok Nagybalogi Alapszervezete november 29-én emlékünnepséget rendezett megalakulásának 75. évfordulója alkalmából. Egyúttal tisztújító közgyűlést is tartottak. A szervezet vezetését Pál Csabától Ištván Andrea vette át.
A programot Ištván Izabella szavalata nyitotta meg. A legkisebbek tánccal mutatkoztak be Németh Ajna vezetésével. Pál Gabriella összeállításában az ifjúság irodalmi színpaddal készült; Farkas Eszter vezette fel a az iskolai projektet, amelyben a lakodalmas szokásokat mesélték el. Pál Csaba értékelő leköszönő beszéde után köszönetet mondott az elődöknek, virágot adott át az alapítók hozzátartozóinak. Köszönetet mondott szüleinek a példamutatásért, mint egykori szervezeti aktív tagoknak. A köszönetnyilvánítás az együttműködő intézmények vezetőinek, egyéneknek sem maradt el, ugyancsak köszönetet mondott a Szivárvány énekkar tagjainak. Az énekkar is csodálatos ajándékkal lepte meg a Pál házaspárt. A legköszönő 8 tagú elnökség helyére teljesen új vezetőség lépett. Vincze Jenő vezetőségi tag köszönetet mondott a szervezet nevében Pál Csaba elnöknek 20 éves munkájáért. Ištván Andrea, a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének új elnöke megköszönte a bizalmat. Az új vezetőséggel közösen szeretné legjobb tudása szerint vezetni az alapszervezetet. Agócs Ildikó, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke megköszönte Pál Csaba leköszönő elnök és vezetőség munkáját. Gratulált az új elnöknek és új vezetőségnek. Nagybalog polgármestere, Kluka Norbert szintén köszönetet mondott a búcsúzó elnöknek, a vezetőségnek és emlékplakettet is átadott. Pál Dénes, Kovács László és Pál Csaba is 20- 20 évig voltak a Csemadok alapszervezet elnökei Nagybalogon.
Fotó: Csemadok Nagybalog és Pál Gabriella Fb
HE/Felvidék.ma




















































