Újra közterületen kapott helyet Komáromban a hidak és vizek védőszentje, Nepomuki Szent János, a szobrának másolatát a közelmúltban avatták fel a spiccen, a Duna és a Vág összefolyásánál. Az alkotás egy, az Erzsébet-szigeten egykor állt kápolnához kötődik, amelyet a helyi emlékezet „Sárkány-kápolnaként” őrzött meg.
A kápolnát 1815-ben emelte fogadalomból Sárkány János és István, miután egy viharos hajóútból szerencsésen megmenekültek. A források szerint az épület a Pokol vendéglő közelében, a mai hídlejárat környékén állhatott, és fontos tájékozódási pont volt a Duna mentén. Alacsony fekvése miatt azonban a dunai árvizek rendszeresen elöntötték, ezért később egy magasabb töltésen új kápolnát építettek. Ez az épület végül 1968-ban, a csapóhíd környékén zajló munkálatok során került lebontásra.
A kápolnához tartozó Nepomuki Szent János-szobor egy 18. századra datálható mészkőalkotás, amelyet ma felújított állapotban a komáromi Duna Menti Múzeum gyűjteményében őriznek. A feltételezések szerint eredetileg a kápolna egyik falfülkéjében kapott helyet.
A szobor restaurálása során Csütörtöki András restaurátor elkészítette annak hiteles másolatát is. Ez a másolat került most a spiccre, egy márványtalapzatra elhelyezve, új emlékhelyként gazdagítva a város Duna menti köztereit. A beruházás a CEF Alapítvány Duna Alapjának támogatásával valósult meg, mintegy hatezer eurós hozzájárulással.
Nepomuki Szent Jánost Közép-Európa-szerte a hidak, folyók és a vízen járók védőszentjeként tisztelik. A Komáromban felállított szobor nemcsak szakrális emlék, hanem a város történelmi múltjára és a Duna meghatározó szerepére is emlékeztet – tájékoztatott a városháza.
SZE/Felvidék.ma/KVH



