Az alábbiakban Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök atya ünnepi gondolatait adjuk közre, amelyeket külön a Felvidék.ma olvasói számára fogalmazott meg.
A segédpüspök atya karácsonyi elmélkedésében Jézus Krisztus megszületésének misztériumára irányítja figyelmünket, arra az isteni szeretetre, amely a megtestesülésben kézzelfogható közelségbe lépett az emberhez. Gondolatai arra hívnak, hogy a karácsonyt ne pusztán ünnepi hagyományként éljük meg, hanem a hit, a szeretet és az egymás iránti felelősség megújulásának idejeként. A segédpüspök atya szavai csendes elmélyülésre és Krisztus befogadására ösztönöznek a mindennapok valóságában is.
***
Egy fiatal édesanya mesélte el anyaságának történetét. Mikor megtudta, hogy gyermeket vár, sírva fakadt. Nem az örömtől… A könnyek mögött a jól ismert diagnózis állt: gyermeket fogant, akit nem tervezett. Csupán futókapcsolat volt az egész, a gyermek vállalására egyáltalán nem volt felkészülve. Úgy érezte, csapnivaló anya lenne. „Nem vagyok képes arra, hogy egy gyermeket szeressek!” – mondta.
Egykori hitoktatójához, egy idős lelkipásztorhoz is elment tanácsot kérni, aki természetesen a gyermek megtartására kérte. Ahogy később visszaemlékezett erre az atya, hosszas érvelését sikertelen beszélgetésnek érezte. Minden érvre az asszony mondott egy ellenérvet, és persze folyamatosan sírt, törölgette a könnyeit. „Hosszas vívódás után arra gondoltam, – meséli történetét az anya – hogy nem vetetem el: megszülöm egy távoli helyen, és rögtön örökbe adom… de mikor 9 hónap, kemény hónap eltelt, és nagy kínlódások árán megszültem a kicsit, rajta kívül még egy csodálatos dolgot hoztam a világra: megszületett bennem az anyai szeretet is…”.
Istent is hasonló szándék vezérelhette, mikor úgy határozott, gyermekként küldi hozzánk Egyszülött Fiát. Általa akarta és akarja felébreszteni a bennünk sokszor csak szunnyadó, alvó szeretetet. Egy csecsemő csodákra képes. Ha egy érző szívű ember ránéz egy babára, és egy kis időt eltölt vele, egyszerűen szeretni kezdi. És ez csoda a javából!
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Isten is felvette egy csecsemő létmódját, a kiszolgáltatottságot, a magatehetetlenséget, azért, hogy figyelmeztessen minket: amint egy pici babára mindig oda kell figyelni, ha kell éjszaka is felkelni, tisztába tenni, azon töprengeni, hogy most miért sír, éhes-e vagy fáj valamije, úgy kell nekünk is a köztünk lélekben ittlevő kisded Jézusra figyelni.
Törődnünk kell vele, gondoskodnunk kell róla. Akik csak egy-két napig teszik mindezt, azok karácsony elmúltával a karácsonyfadíszekkel együtt a Jézuskát is elteszik életük egy félreeső zugába. Aztán jöhet a kiabálás, a veszekedések, a fájdalmak és lelki sebek okozása, a fegyverek ropogása, az öldöklés és a háború.
Részvéttel gondolunk ezekben a napokban különösen is azokra, akik ártatlan elszenvedői a háború borzalmának. Miközben gyakran elégedetlenkedünk az infláció és magas közüzemi számlák miatt, ne felejtsük el: nekünk van áramunk, működnek a háztartási gépeink, mindenhol van egészséges ivóvizünk, és ha szerényebben is, de körül tudjuk ülni az ünnepi asztalt. A háború sújtotta területek nagy részén mindez egyáltalán nincs meg! Különösen is gondoljunk azokra, akik ilyen körülmények között gyermeket várnak, szülnek és nevelnek.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Nem győzünk értük eleget imádkozni: tartsanak ki hitükben, maradjon bennük egy sziporkányi remény, és hogy soha ne fáradjanak bele a szeretetbe! Milyen gyorsan feledésbe merül ennek a szónak az eredeti értelme, a karácsonyi ünnepek alkalmával sokan agyoncicomázzák, megfosztják lényegétől és ez által meghazudtolják…Jól és helyesen szeretni újra meg újra megvalósítandó kihívás!
Ahogy a Nap felkel, úgy bennünk is fel kellene ébrednie a vágynak, elindulni a szeretet útján. Sohasem mondhatjuk: én már eléggé szeretek, nekem ezen a területen nem kell erőfeszítéseket tennem!
Ahogy sosem mondhatjuk, én már eleget aludtam, többet nem alszom életemben. Vagy sokat ettem, most már életem végéig nem eszem egy falatot sem…Igen, a szeretet szent harcát minden nap meg kell vívni. Ugye érezzük, mennyien és mennyire belefáradtak már ebbe a szent küzdelembe. Pedig higgyétek el, a langyos szeretettel többet ártunk, mint használunk. Vagy izzik a szeretet, vagy nem létezik. Ez ilyen egyszerű. A langyos szeretet épp a legfontosabbtól, az Istentől foszt meg bennünket.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Ha a házainkat fenyőágakkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé csak langyos szeretettel fordulok, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. Ha a konyhában fáradozunk, karácsonyi sütiket készítünk, asztalokat terítünk, de a szeretteim felé nincs egy jó szavunk, szakácsok vagyunk csupán.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, és megannyi ünnepi megemlékezésen veszek részt, egyházi karácsonyi dalokat dúdolok, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, kiről és miről szól a karácsony.
A szeretet félbehagyja a lakásdíszítést, hogy megölelhesse házastársát. A szeretet félbeszakítja a sütés-főzést, hogy megsimogassa gyermekét. A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi étkészlet, és hozzáillő asztalterítő van. A szeretet nem ordít rá a gyerekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akik viszonozni is tudják, hanem örömmel ajándékozza meg azt is, aki erre képtelen.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Az igazi, nem a langyos szeretet(!) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél és mindent elvisel. Ez a szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok és playstation-ok tönkremennek, az okos telefonok elavulnak, a gyöngysorok szétszakadnak, és kuporgatott pénzünk rohamosan elértéktelenedik. Egyedül a szeretet ajándéka marad meg, ezért engedjük újra meg újra megszületni bennünk!
Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök
BN/Felvidék.ma
