Úgy tűnik, a Budavári Önkormányzat karácsonyi koncertjei a szépkorúak igazi népünnepélyévé váltak. Az elmúlt évi parádét a Hagyományok Házában rendezték, viszont a jeles esemény kinőtte az egykori Budai Vigadó falait, így a Várkert Bazár vette át a szerepét. A méretes terem zsúfolásig megtelt, hoszteszek sora igazította el a tébláboló vendégeket, s „biztos, ami biztos” alapon a mentők is készenlétben álltak.
Amíg az elmúlt évben a népzene vitte a prímet, idén a kerület neves polgára, Soltész Rezső állhatott a színpadra. Igazán jó választás volt, hiszen a művész idén lépte át a nyolcadik x-et, s a közönség körében – a későbbi ovációkat tekintve – osztatlan sikerre számíthatott. Ma már mindenki nosztalgiával gondol az 1981-es Táncdalfesztiválra, ahol a Szóljon hangosan az ének című száma átütő sikert ért el. A címadó számot tartalmazó nagylemezét elkapkodták, amit számos más hangfelvétel is követett. A művész elkerülte a botrányokat, a családja fontos volt számára. Fülemben cseng egykori népszerű slágere (most nem hangzott el): „Én karácsonykor mindig otthon vagyok,/az asztal körül ülnek kicsik-nagyok.”
Rezsővel a Hungarotonnál dolgoztam együtt. Több alkalommal találkoztunk, a sikereire büszke, de visszafogott művésznek ismertem meg. A kerületben is gyakran összefutottunk. Édesapjával az előző munkahelyemen ismerkedtem meg, a fiáról szívesen mesélt.
Soltész Rezsőn nem fogott az idő, nem öregúrként, inkább egy tapasztalt showmanként lépett színpadra.
Repertoárját természetesen karácsonyi számokból állította össze. A dalok témája az ünnepet idézte, hóember, békés családi együttlét, száncsengő volt a visszatérő téma.
A számok között voltak nosztalgiadalok, nemzetközi slágerek, Beatles, José Feliciáno egyaránt szerepelt a palettán. Rezső szövegírói tapasztalatait is bevetette, így az ismert „nótákat” magyarul élvezhették az egybegyűltek. Nem fukarkodott a számokkal, egy óra után átadta a stafétabotot ideiglenesen egy másik első kerületi polgártársnak, Lukács Sándornak. A művész egy O. Henry novellát, a Háromkirályok ajándékát olvasta fel. „Egy dollár nyolcvanhét cent. Ez minden vagyona” – kezdődött a keserédes történet, amit az idős nézők könnybe lábadt szemmel hallgattak végig.
(Fotó: Törő Balázs)
Ezután ismét Rezsőé volt a terep, elhangzott a Csendes éj, s végül a már említett Szóljon hangosan az ének is felcsendült.
A művész fáradhatatlanul énekelte végig a másfél órát, kísérője a százéves jubileumát ünneplő Szolnoki Szimfonikusok volt, a zongoránál ifj. Rátonyi Róbert ült. A hangverseny végeztével rajongói átvették a rendezők ajándékát (bejgli és szaloncukor), majd hosszú sorban vártak a művészre. Lemezeket dedikáltattak, régi korongok kerültek elő a táskák mélyéről. Mások vele fényképezkedtek. Rezső, noha fáradt lehetett, mindenkinek tartogatott egy mosolyt.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
