Felső-Csallóközben a Somorja melletti Pipagyújtó emlékhelyen, az 1848-as honvédek sírhelyénél többszázan emlékeztek a szabadságharc évfordulójára.
A somorjai és a tejfalui Csemadok-alapszervezet rendezte az ünnepséget, a művelődési központ segítségével. Úgy mint a korábbi években, most is eljöttek a környező falvak önkormányzatainak, Csemadok alapszervezeteinek képviselői is. Az ünnepi szónok Bauer Győző akadémikus volt, a Csemadok korábbi országos elnöke, aki a történelmi események felidézése mellett a szlovákiai magyar közösség mai gondjaira, tennivalóira is rávilágított nagyívű beszédében.
A somorjai tűzoltók fúvószenekara, a somorjai és tejfalui iskola diákjai ma is ragyogó műsorral járultak hozzá az ünnepi eseményhez. Hagyomány az is, hogy a somorjai kultúrházban a Madách Imre Gimnázium diákjai adnak ünnepi műsort. Idén az Insomnia zenekart hívták segítségül. A 18.48 perckor kezdődő műsorukban zenés-verses összeállítással idézték fel a 161 évvel ezelőtti eseményeket, nekik köszönhetően több őszinte, szép pillanatot élhetett át a somorjai közönség nemzeti ünnepünkön.
Bauer Győző az egész közösségünk számára időszerű üzenetet tartalmazó beszédet tartott, ebből idézünk:
„A magyar név megint szép lesz” — üzente 161 évvel ezelőtt a forradalom a magyarságnak. És a magyar név 1848-ban megint szép lett, mert elődeink nem csupán óhajtották, de saját erejükből meg is valósították, s sokáig sikeresen védelmezték azt, amiben hittek: a szabad, független, polgári Magyarországot. Azóta az éppen hatalmat gyakorlók megannyiszor próbálták meghamisítani, átértelmezni, újra írni március 15-ét, s a forradalom eszméit saját javukra fordítani.
…
A múlt század próbatételei, szomorú tapasztalatai bölcsebbé, erősebbé, magunkban bízóvá, szabad és büszke szlovákiai magyar közösséggé kovácsoltak bennünket. Széchenyi Istvánnal mondhatjuk, hogy jól megtanultuk: „Ha a bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk” és, hogy „minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”
Nemzetünk szabadság utáni vágyának, szabadságszeretetének ünnepén elődeinkhez hasonlóan mi, szlovákiai magyarok tanulva a múltból, elsajátítva a pozitív gondolkodás képességét, bizakodva kell, hogy tekintsünk a jövőbe és a haza bölcsével Deák Ferenccel mondhatjuk: „Legyetek türelemmel hazám fiai. Akik jogaitokat elvették, nem járnak az igazság útján, de mi azon járunk. Erről az útról nem szabad letérnünk. Se csábító ígéret, se fenyegetés, se erőszak ne tántorítson el bennünket.”
A márciusi eszmék szellemében megfogalmazva kívánalmainkat, mit is kívánhat ma a szlovákiai magyar nemzet:
a. Esélyegyenlőséget, és azonos jogokat, nem csupán azonos kötelességeket.
b. Részvételt, beleszólási és irányítási lehetőséget a hazai és az európai politikában.
c. Lehetőséget arra, hogy érvényesítsük helyi érdekeinket a gazdaságban, saját felvirágoztatásunkat nem a mások rovására, de nem is magunk kárára.
d. Lehetőséget a szellemi élet gyarapítására.
e. A szabadon szálló, az „anyanyelvükön” énekelő madarak szabadságát, a szülőföldön való megmaradás és boldogulás szabadságát.
Mindehhez kell, hogy legyen elszántságunk és bátorságunk, hogy hittel ne csak álmodjuk a szó igazságát, de valljuk is és tegyünk is érte, hogy beteljesüljenek a forradalom költőjének szavai: „habár felül a gálya, s alul a víznek árja mégis a víz az úr”. Hogy merjünk álmodni újat, és tenni nagyot – előremutatót:
a. egy, a Sloták nélküli demokratikus Szlovákiáért,
b. hiteles helyi, regionális, országos és európai képviseletért,
c. hiteles kormányért, hiteles köztársasági elnökért,
d. az értékek megbecsüléséért,
e. a tudás és erkölcs becsületének visszaállításáért,
f. saját dolgaink irányításában való hatékony részvételért,
g. a megmaradásért, a templomért, az iskoláért a kultúráért,
h. egy olyan Európai Unióért, amelynek minden országában
megbecsülik a másságot, s amelyik munkaerőpiacán jól felkészülve és hatékonyan tud megjelenni a szlovákiai magyar.
Gondolom, hogy mindnyájunk nevében mondhatom, egyetértünk 1848 békére, szabadságra és egyetértésre szólító jelszavaival és magunkénak valljuk a márciusi ifjak elszánt hitét, hogy jobbá tehető hazánk, Európa és a világ.
Nagyra értékelünk minden törekvést, mely nem csupán a ma gondjainak megoldását tűzi zászlajára, hanem a holnapi, holnaputáni megélhetésre, boldogulásra, együttélésre is keresi a lehető legjobb válaszokat, megoldásokat és megpróbálja megalkotni azok megvalósulásának feltételeit. Egy olyan közeli és távoli jövő reményében, amelyre nem az egymás gyanúsítgatása, a másik hibáinak felnagyítása, hanem indokai, cselekedetei megértésére való törekvés, a közös igyekezet lesz jellemző.
Mi szlovákiai magyarok őszintén vállaljuk többes kötődésünket. Kötődésünket a szlovákiai magyar nemzeti közösséghez, szülőföldünkhöz, a magyar kultúrnemzethez, hazánkhoz és Európához.
A múlt században saját bőrünkön gyakran tapasztalhattuk, mit jelent másodrendű polgárként kisebbségben élni, s milyen a jelentősége Közép-Európa országai közti jó partneri viszonynak. Ebből következően célunk nem is lehetett, s ma sem lehet más, mint minden nemzeti közösségé: táplálni kultúránkat nemzeti gyökereinkből, megtartani és művelni anyanyelvünket minden szinten. Mindamellett nyitottnak maradni más, elsősorban a velünk együtt élők kultúrája, nyelve iránt.
Meg vagyok győződve, hogy szükség van végre egy, a szimbolikuson túlmutató kézfogásra országhatáron belül és azon túl.
Több mint másfél évtizede közös akarattal elköteleztük magunkat egy független, polgári demokrácia mellett. A szlovákiai magyarság törekvéseit, hathatós részvételünket az ország irányításában, euroatlanti-orientációjában az EU és a NATO is elismerte. Hosszú úton, kemény munkával, sok lemondással jutottunk el idáig. Feladataink azonban közel sem fogytak el, mert ha figyelmesen követjük ami körülöttünk történik Arany János szavai kell hogy az eszünkbe jussanak::
„Mennyi szájhős! Mennyi lárma!
S egyre süllyed a naszád,
nem elég csak emlegetni:
tudni is kell jól szeretni,
bölcsen, a hazát.”
A mi felelősségünk is, hogy az unió új tagjaként a következő évtizedben nemzeti érdekeink ne sérüljenek, kultúránk ne vesszen el, hogy nélkülünk ne dönthessék el mások mi az amire szükségünk van.
„Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.” (Lukács ev. 8, 16-17).
Ha nem veszünk aktívan, tevőlegesen részt vezetőink kiválasztásában, mindennapjaink gazdasági, szociális, oktatási és kulturális életének alakításában, akkor mások fogják eldönteni helyettünk jövőnk alakítását, s elkölteni a Brüsszelből érkező fejlesztési forrásokat.
Petőfi 1848-as szavaival: „Meg kell találni, hogy vezetők és vezetettek közös nevezőn legyenek’, mert így és csak így tudjuk megvalósítani azt, amiért őseink és a márciusi ifjak harcoltak, és amiért a vértanúk meghaltak.”
A költő szerint „Átok reá, aki elhajítja kezéből a nép zászlaját”. Jogos tehát a kérdés: Kinek a kezébe adjuk a nép zászlaját?
1848-ban a nagy elődök karddal, életük kockázatával vállalták a harcot a zsarnokság ellen. Ma a demokratikus döntéshozatal módszere a választás. A jogról le lehet mondani, de annak a következményei drámaiak.
Képzeljük csak el mi történik, ha nem óvjuk meg gyermekeinket azoktól a törekvésektől, melyek megpróbálják megfosztani őket anyanyelvüktől, kultúrájuktól és lelkük egy darabjától, hogy nemzeti tudatukat kiirtsák, vagy megváltoztassák.
A jog, amivel nem élünk, elveszíti értelmét… Jogos tehát feltenni magunknak újra a kérdést: .Kiknek a kezébe adjuk a nép zászlaját?
Talpra hát szlovákiai magyarok!
Itt az idő, most válasszatok!
Ne hagyjátok, hogy más döntsön helyettünk, s adja zászlónkat egy arra érdemtelen zászlóvivő kezébe!
Hogy a jövőben Ady Endrével mondhassuk:
„Nem élek én tovább,
csupán addig élek,
míg vérező szívvel
ezernyi kétség közt
még mindig remélek.
Míg az örök eszmét,
míg az örök szépet
keresem imádom,
míg egy ábránd világ
lesz az én világom,
melyet én kormányzok,
melyet én teremtek,
amelyből dalaim
annyi szépet zengnek.”
Felvidék Ma, pog
