Csütörtök este mutatták be Dunaszerdahelyen a Vazul vére című rockoperát. Az alkotók a rockzene eszközével egy új, szokatlan, sőt merész megközelítéssel eleveníti fel őstörténetünk egyik nagyon fontos fejezetét.
Miért új, merész, szokatlan? Szent István király minden bizonnyal a magyar történelem legnépszerűbb alakja, Vörösmarty Imre darabjában viszont így jelenik meg: István, a megszállott! „Az Úr 1038. esztendejében talán fordul a világ. Mikor István öreg és beteg, fia, Imre herceg halott, s közeli rokonait mind kivégeztette. Van egy, ki folytatná életművét, a magyarság tűzzel-vassal térdre kényszerítését a kereszt előtt, ő Orseolo Péter, ki szívéből gyűlöl mindent, mi magyar. De él még Vazul, István unokaöccse is, kire a trón most jogosan vár, ki a régi utat járja, a régi hitben él, mint fiai közül Levente, ki a táltosok szívével született.” – hangzik el a rockopera bevezetőjében.
Nem istenkáromlásról van szó, hiszen a történelemből ismerjük, hogy István Orseolo Péterre hagyta a trónt. Vazult megvakíttatta. Mégis, milyen a sors keze, Vazul három fia közül kettő király lesz.
Folyamatosan pergő, igazi rockzenét, látványelemekben gazdag előadást hallhattunk-láthattunk – a táncjátékok, a vetített képsorok, a színpad mellett égő fáklyák, a sámándobok együttesen jól kifejezték az ősi hit iránti tiszteletet. Gyorsan eltelik a két óra (bár a hangosításon lehetett volna javítani). Sokatmondó a szereplők bemutatása, István mellett még a következő szereplők elevenednek meg: Vazul (az Őrző), Levente (Vazul fia, a Tiszta), Hajnal (az Élet), Orseolo Péter (a Törtető), Torda (a Forrás), Vata (a Szikla), Solt (a Szabad), Zerind (a Látó). Istvánt a magyar rockoperák emblematikus alakja, Vikidál Gyula alakítja. Minden kétséget kizáróan, a szereposztásban ő a legnagyobb név, ám a dunaszerdahelyi közönség az eredeti szereposztástól eltérően Vata vezér szerepében egy felvidéki rocker, Kiripolszky Péter bravúros alakítását láthatta.
A Vazul vérében nincsenek slágerdallamok, sem szívet hasogató szerelmi duettek – mint az István, a királyban. (A slágerré válás persze nem követelménye a jó zenének, és ez az, nagyon jó rockzene). Sikeresség terén nem veszélyezteti Szörényi Levente és Bródy János híres alkotását. De nagyon érdekes kérdéseket vet fel a darab. Olyanokat is, amelyek messze túlmutatnak a történelmi rockoperában felelevenített néhány esztendőn. Például, hogy miért nincs a magyar ősi hit – a táltosokkal, a rovásírással és a hunokkal való rokonsággal egyetemben – a jelentőségéhez méltó súllyal jelen a magyar történelemkönyvekben? Nem botránkoztak meg a nézők a tabuk feszegetésén, vastapssal köszöntötték a bemutató végén a soraikba alázattal és büszkén beálló szereplőket. Jelezték, hogy közénk valók. A Vazul vére nem arra született, hogy sikert sikerre halmozzon, hanem, hogy elgondolkodtassa az embereket.
