Benne vagyunk a Nagyhétben, amikor Megváltónk kínszenvedésére és megdicsőülésére emlékezünk. Gyermekként nem értettem, miért is kellett Krisztus urunknak a szenvedéseket átélnie. Ma meglett fejjel kezdem megérteni a történést, és az üzenetet.
Nem vagyok a lélek búvára, nem tartom magam a teológia ismerőjének, csupán a gazdasági folyamatokkal és a hatalmi játékokkal foglalkozom, így engedtessék meg, hogy ebből a szempontból tegyem aktuálissá a történetet.
Ezen két aspektusból, a ráció szögletéből nehezen értelmezhető a húsvéti három nap. Miért is kell vállalnia a világ szakrális királyának a szenvedést és a megaláztatást? Hiszen van hatalma, hogy a bíráik fölé emelkedjen és megmeneküljön a felesleges szenvedéstől. És miért kell egyáltalán elítélni őt, hisz az emberiségnek az üdvöst hozta eddig a tevékenységével?
Tudom, hogy a megváltásnak a lélek és a szellem szempontjából ezernyi leírása és magyarázata van, de az élet csak a lélek-szellem-anyag aspektusából teljes.
Anyagi és politikai szempontból az események magyarázatához vissza kell térni Virágvasárnap eseményeihez. Krisztus urunk bevonul dicsőségben Jeruzsálembe, és a Templomból korbáccsal kiveri a pénzváltókat és a kufárokat.
A történetet legplasztikusabban Bogár László adja vissza, aki a világhatalom három eszközére a kereskedelem, a pénz és a média fegyvereire hegyezi ki a történetet: „Jézus korbáccsal veri ki a kufárokat. Hogy kik a kufárok? – a kereskedők és pénzváltók, tehát a két hatalmi közvetítő-mező a pénz és a kereskedelem már meg is van. De a harmadik mezőnek, a médiának is szerepe volt, hiszen a történések belekerültek az evangéliumokba, így biztos lehetünk benne, hogy az akkori Jerusalem News headline-ban számolt be az óriási szenzációról. Sajnos, a szakralitás kétszeresen is vereséget szenved, mert Jézus a szeretet üzenetével érkezik és mégis korbácsot kénytelen használni. Másrészt – ugyan erről nem szól a történet – ahogy Jézus, amint onnan távozott, negyed óra múlva a kufárok ugyanoda visszatérnek, és van még egy rossz hírem, ma is ott vannak számosabban és zajosabban, mint bármikor. Tehát ezért kétezer éve papírunk van arról – ezt a papírt Bibliának hívják -, hogy a kereskedelem, a pénz és a média deszakrális fegyverként működtetett rendszereinek az emberiség szakrális rendjébe való visszaillesztése finoman szólva sikertelen volt.”
Mindhárom mező, a kereskedelem, a pénz és a média kisiklik az emberiség ellenőrzése alól, mivel ezek a területek komoly információtöbblettel bírnak. A kereskedő, a bankár, a médiamunkás mindenkiről mindent tud, mi pedig róluk semmit sem. Ez pedig ahhoz vezet, hogy ezeket fegyverként használják, és ezek sokkal elegánsabbak és effektívebbek, mint a katonai eszközök.
Persze, ez egy materializált Passiónak tűnhetne. Maga a keresztút, mint a keresztény dogmatika csodálatos visszaemlékezése kitűnően von párhuzamot az egyén szellemi és lelki vívódásainak Jézus kínszenvedéseivel, de bele gondoltunk valaha abba, hogy a Virágvasárnap lázadása és a Nagypéntek bűnhődése milyen párhuzamokat mutat a világ történetében.
Nem kívánok megváltói párhuzamokat adni példáim politikai szereplőinek, de tanulságos a történetük, hisz csak ellenkezni próbáltak a hármas hatalmi mezőknek. De Gaulle 1965-ben, mintegy 6-7 ezer tonna aranyat kért az USA-tól a felgyülemlett kereskedelmi többletért és a dollár-készletéért. Logikusan 1968-ban kapott is érte egy jó kis neomarxista tüntetéssorozatot, ami után lemondott és rá egy évre meghalt. Kadhafi aranyalapú afrikai valutáért, Husszein pedig euróért kívánta értékesíteni az olaját a globális hatalom által preferált petro-dollár helyett – ma már egyikük sem él.
Valaki összeszámolta: mintegy 1200–izmus, ideológia született a világban. Könnyű egy ideológia, egy eszmerendszer mögé rejteni a kufár-igazságot, és rátűzni bárkire a diktátor jelzőt, miközben az ott élő népnek teljesen megfelel a biztosított rend és a jólét, hiszen az egocentrizmus és az ideocentrizmus vonalán másféle álláspontot fogadnak el. A hármas hatalmi mező viszont az általa preferált demokráciamodellnek tökéletesen mögé tud bújni, álságos jó szándékkal vezeti be az ő általa preferált demokráciát, tekintet nélkül a megvalósíthatóságra, csak azért, hogy a kufárérdekei ne sérüljenek.
Félelmetes az a módszer, amikor a kicsi Magyarországgal szemben bevetik a hármas mező hatalmi eszközeit. Pedig az ország csak fejlődni akart, és ebből a célból „el nem ítélhető módon” a határon felállított pénzszivattyúk teljesítményét évi ezermilliárd forinttal lejjebbfojtotta, aminek az eredménye lassan meg is érkezett a magyarság javára. A kufárlogika mégsem engedheti meg a korbácsos igazságtevő megjelenését, mert még példaként szolgálna. Szükség van ezért megmutatni, mekkora demokráciadeficit keletkezett, mekkora az elnyomás, mekkora a diktatúra, hogyan is nyomják el a népet, a gondolkozókat (azokat, akik csak a globális tőkétől nem függnek). Ezért ezekre a „népnyúzókra” (érdekes, hogy a tőkenyúzó fogalmát még nem alkottuk meg) rá kell szabadítani a színes forradalmak mintájára kialakított tulipános forradalmat, anélkül, hogy látná a jó nép, mi is lesz ennek a következménye.
A korbács zaja elhalt, már csak a kufárok által felhergelt tömeg őrjöng és követeli imádott vámszedőinek visszatértét. Mindannyian Jézust kiáltunk és csak Barabás neve hangzik. Nem marad más, mint személyenként felkészülni, hogy átéljük az egyénre szabott megváltást, és ez most számunkra a legfontosabb.
A Világ királya viszont, a korbácsot használó, már ezen túllépett, készül az áldozatra, hogy megvalósuljon a „minőség forradalma”.