A választások évébe lépvén már januárban megküldtem közlés céljából alábbi verses üzenetemet a Szabad Újság és az Új Szó általam nagyra becsült szerkesztőségeinek. Sajnos időközben rá kellett jönnöm, a Szabad Újság még mindig nem eléggé „szabad”, az Új Szó egyik szerkesztője meg terjedelmesen „megindokolta”, miért nem tudja közölni írásomat. Egy másik szerkesztő viszont még válaszra sem méltatta azt.
Tisztelettel megkérem ezúttal a Felvidék.ma hírportál szerkesztőségét, adjon helyet a Nyílt levélnek, a tévelygők címére és azok számára, akiket megtéveszteni igyekeznek, de azok okulására is, akik főleg a kormányzás ideje alatt tehettek volna többet.
Szakál Gábor, operaénekes
KÉRDÉS ÉS ÜZENET
Lacikám, áruld el, mit csináltok…?!
Van-e még nagyobb magyar átok
mint a széthúzás s a vak gyűlölet?
Na jó… az vesse az első követ rátok,
ki még nem gyűlölt embert soha,
kinek sorsa lett a nagypolitika…,
de, hogy éppen ti, „józsefattilások”
lennétek ily ostobán kevélyek és vakok?!
Az nem lehet, hogy ne tudnátok,
miként működik az „oszd meg és uralkodj…” –
RAJTATOK,
hogy ki teszi ezt mivelünk és miért…??!!
Hogy „Dunának, Oltnak” – Bodrognak, Garamnak,
ma is „egy a hangja, morajos, halk” –
CSALÓDOTT – „hang”,
s a KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
„jaj annak, aki nem” – gazdag –
„és nem bitang”!!
Hát igen, mi „józsefattilások”
akkor egyet akartunk,
gondoltunk és tettük is, mi kellett,
majd titkon reméltük és hittük nagyon,
hogy lesz „világszabadság”
és jött is a „bársonyos forradalom”
(forradalom? és bársonyos?
vagy leginkább „alattomos”)
s mi immár húsz éve nyeldesünk nagyokat
és mondjuk egyszerre képletesen:
„Akasszátok fel a” – kiskirályokat!!!
Lacikám, áruld el, mit akartok?
Mert eddig mi úgy gondoltuk –
Miklóssal egyetemben,
hogy csupán Brüsszel, Strasbourg,
Párizs és Washington nem érti,
mit jelent Európában magyarnak lenni,
s megmaradni…
Tudod jól, mi akkor is szabadok voltunk,
mint a madár,
hittünk naivan és gondolhattuk, amit akartunk…
de most már?!
a gondolat is veszélyt jelent néha –
s az ideálok?
megölte őket a pénz illata,
elmosta ügyünket Mammon, a mostoha…
Naivak voltunk, való igaz,
Duray, Grendel, Nagy Laci és Szakál,
hol volt még akkor Csáky és Bugár…?
Jöttek ők, a kitört szabadság után,
élvezni a mámort, a pozíciót,
egyre feledvén s feladván a revolúciót.
Lacikám, áruld el, hogyan gondoljátok?
Meddig terjed HÁZATOK s HAZÁTOK,
hol van az ITTHON és az OTTHON,
hisz most már ti is jól tudhatjátok,
hogy nem Trianon, sem a „dekrétumok”
sem pedig a „három tenger mosta…”
– a sok fájó nosztalgia –
ma a legnagyobb baj minálunk,
mert december ötödikén, megmérettetett –
de hittel reméljük, nem pecsételődött
meg – sorsunk, megdöbbentünk és imádkozva
egy közös sír felé fordultunk,
mert a szabadság lánglelke,
nem ilyen napról álmodott,
ez övön aluli volt…
még most is fáj nagyon,
magyar a magyarnak lett akkor farkasa – bizony,
kitagadott bennünket a HAZA, a HON,
találkozik-e még valaha a NEMZETBEN rokon,
fogunk-e még „összefogni”, akarni,
tenni együtt „merészet és nagyot”
MI JÓ MAGYAROK és JOBBIK MAGYAROK ??!!
Lacikám, mondd, mit tettetek?
„Egységben az erő” – feledtétek volna?!
Egyesültetek, hogy aztán elváljatok
– ez ostoba dolog –
gyengítve a bizalmat, a hitet,
megosztván egy jobb sorsra érdemes,
dolgos, becsületes népet…!
Jól jegyezzétek meg,
ez a frigy soha nem lehet rossz,
mert a nép ítél, és nem a GONOSZ,
ez KORPARANCS, hogy szót értsetek!
Nem elég, hogy „a dudva, a muhar
a gaz lehúz, altat, befed”….?!
„Úgy vigyázzatok”, mert a történet végén
„pusztíthat e láng rajtatok”
és a nagy árat majd ti fizetitek meg,
mint hitelüket vesztett pártütő rendek,
de a legnagyobb vesztes mindig
a nép marad, ne feledjétek!
SZAKÁL GÁBOR , Felvidék Ma
