A Pozsonyi Magyar Intézetben április 20-án ünnepelték Vadkerty Katalin kilencvenedik születésnapját. Vadkerty Katalin a rendszerváltás után elsőként jelentette meg a csehszlovákiai magyarság1945 utáni meghurcoltatásának történetét. A történész által megírt trilógia talán minden felvidéki magyar család könyvespolcán megtalálható.
Vadkerty Katalin április 21-én tölti be kilencvenedik életévét, ennek apropóján pályatársai, barátai köszöntötték őt Pozsonyban. A laudációk előtt Biháry Bianka zongorajátékával köszöntötték az ünnepeltet, aki Mozart-dallamokat adott elő. Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója üdvözölte az ünneplőket és az ünnepeltet, majd felkérte Popély Gyulát, hogy mondja el gondolatait.
Nyugdíjba vonulása után kutatta a felvidéki magyarság 1945 utáni történetét
A háború megnehezítette Vadkerty Katalin középiskolás éveit, Magyarországon érettségizett, szülőföldjére visszatérve meg kellett tanulnia szlovákul. A Comenius Egyetem történelem- magyar szakára felvételizett, annak elvégzése után a pedagógiai főiskolán oktatott. Amikor a főiskolát Pozsonyból Nyitrára költöztették, nem nyert felvételt, így nem oktathatott tovább, ekkor másfél évig újságíróként tevékenykedett, majd a Szlovák Tudományos Akadémia történelemtudományi intézetének munkatársa lett és itt dolgozott nyugdíjaztatásáig – mondta el Vadkerty Katalinról Popély Gyula, aki néhány hónapig szintén az intézet munkatársa volt. Vadkerty Katalin a történelemtudományi intézetben a mezőgazdaság történetével foglalkozott. Miután nyugdíjba vonult és megnyíltak a levéltárak, kezdte el kutatni a felvidéki magyarság 1945 utáni történetét – mondta Popély.
Fel kell dolgozni a traumákat
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes levélben köszöntötte az ünnepeltet. Semjén Zsolt üzenetét Csallóközi Zoltán kabinetfőnök olvasta fel. Ha kezünkbe vesszük Vadkerty Katalin hontalanság éveiről szóló munkáját, a hatalom kegyetlenségeiről olvashatunk. Megismerjük belőlük a nemzetiségek nélküli állam kialakításának szándékát, ez a politikai döntés nemcsak a magyarságot sújtotta, hanem a történelmi sorsközösséget is, amely évszázadok alatt alakult ki.
„Napjainkban egyre tisztábban látjuk, a térség népeinek közös érdeke, hogy az országainkat egyaránt érintő kihívásokra együtt adják meg a választ. Ahhoz, hogy a történelem sebein felülemelkedve, a Kárpát-medence népeinek egymásra utaltságát és együvé tartozását ismét tényként tudjuk felmutatni, előbb fel kell dolgozni múltunk traumáit” – áll Semjén Zsolt levelében. Csallóközi Zoltán a levelet és egy ajándékot, egy Szent István-érmet is átadott Vadkerty Katalinnak.
Vadkerty Katalin egy űrt töltött be
Bukovszky László kormánybiztos tisztségéből adódóan köszönetet mondott Vadkerty Katalinnak a munkásságáért, történészként pedig visszatekintett azokra az időkre, amikor a Vágsellyei Levéltárban dolgozott, és Kató néni ott kutatott. Bukovszky László úgy véli, aki az 1945 utáni eseményeket akarja kutatni, annak alapműként kell kezelnie a trilógiát, amelyben a hontalanság éveit dolgozta fel. Vadkerty Katalin célja az volt, hogy félelem nélkül beszéljünk az akkor megesett borzalmakról, s talán lassan sikerül elérnünk erre a szintre.
Szakmai tevékenységével Vadkerty Katalin olyan űrt töltött be, amely képes több évtizedes sebek részleges orvosolására – emelte ki Bukovszky László, aki szerint továbbra is kutatni kell a még fel nem tárt eseményeket, hogy valóban megismerjük múltunk évtizedeit.
A Szlovák Tudományos Akadémia történelemtudományi intézetének munkatársai, Eva Kovalská és Ľudovít Hallon a korábbi és a mostani munkatársak üdvözletét hozták el, hiszen Vadkerty Katalin huszonnyolc évig dolgozott az intézetben.
Kiállítást inspirált
A születésnapi rendezvény társszervezője a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma volt, amelynek igazgatója, Jarábik Gabriella is köszöntötte a történészt. Köszönetet mondott azért, hogy tíz évvel ezelőtt megkérdezte, miért nem foglalkoznak az 1945-48-as eseményekkel, miért nincsen kiállítás a hontalanság éveiről. Jarábik Gabriella elmondta: a Felcserélt otthonok című tárlat tavaly nyílt meg. Az igazgató szerint Vadkerty Katalin alapművei nélkül nem sikerült volna a kiállítást összeállítani.
Izsák Lajos professzor, az ELTE történésze a Rákóczi Szövetség nevében is köszöntötte az ünnepeltet. Izsák szerint Vadkerty Katalin művei a történelem tanszéken a szigorlati jegyzékben szerepelnek. A professzor szerint Vadkerty Katalint a munkásságáért professzori cím illetné meg, de legalább a díszprofesszori címet biztosan megérdemelné. A Rákóczi Szövetség alapítójaként őszinte köszönetét fejezte ki a szövetségben végzett tevékenységéért is.
A Magyar Tudományos Akadémia Titkárságán belül működő Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője, Morvai Tünde is köszöntötte a történészt.
Morvai kitért arra: 2010-ben, mikor Vadkerty Katalin megkapta az Arany János életműdíjat, a laudációban a legmaradandóbb történelmi munkának nevezték a három kötetből álló monográfiát, amely talán minden felvidéki magyar család könyvtárában megtalálható.
Tartozunk ezzel az őseinknek
A Fórum Kisebbségkutató Intézet nevében Popély Árpád történész köszöntötte fel a jubilánst. Popély Árpád kiemelte: Vadkerty Katalin elsőként kezdett foglalkozni a hontalanság éveivel. Ő maga ezeken a könyveken nőtt fel, ez inspirálta, hogy ő is ezzel a korral foglalkozzon történészként. Kató néni korábban azt mondta: tartozunk ezzel az őseinknek, s Popély Árpád bízik benne, hogy ők ennek méltó követői lesznek.
A Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport nevében Gyurgyík László szólt az ünnepelthez, aki úgy emlékezett vissza a kutatócsoport indulására, hogy csodálatos évek voltak. Úgy véli, Kató néni mind emberileg, mind szakmailag meghatározó személyiség volt, akire érdemes felnézni.
A Csemadok országos titkára, Görföl Jenő a Csemadokban végzett tevékenységét köszönte meg Vadkerty Katalinnak, aki az országos vezetőség tagjaként is kivette a részét a munkából. Ha egy-egy alapszervezet meghívta előadni, ment és ismertette múltunkat, ezzel is segítve a Csemadok munkáját. Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke is köszönetet mondott az együttműködésért Vadkerty Katalinnak. A szeretet virágai mellé két kötetet is átadott, az egyiket a kitelepítések hetvenedik évfordulója alkalmából adta ki a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete.
Szlovákul is megjelent munkája
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója kifejtette: Kató néni emberszeretete és barátságos viselkedése arra ösztönzi, hogy Vadkerty Katalint a szeretet tanárnőjének nevezze.
Koncsol László köszöntötte utolsóként Vadkerty Katalint. Elmondta: nem sokkal a rendszerváltás után találkoztak, Vadkerty Katalin akkor kezdte kutatni a hontalanság éveit, ő pedig a Csallóköz történetét, s ha Katalin érdekességre bukkant, rögtön szólt neki is, így láthatta azokat az iratokat is, amelyek a magyarság felszámolásáról szóltak. Koncsol arra is visszaemlékezett, hogy amikor átvette a Bethlen Gábor-díjat és Csoóri Sándor arra kérte, jelöljön egy személyt, aki érdemes még a kitüntetésre, Vadkerty Katalint ajánlotta. Alapművei az 1993-ban kiadott Reszlovakizáció, az 1996-ban megjelent Deportálások, valamint az 1999-ben napvilágot látott A belső telepítések és a lakosságcsere méltóvá tették a díjra. A trilógia egyébként 2001-ben a Mercurius könyvek sorozatban egy kötetben is megjelent, majd 2002-ben szlovákul is napvilágot látott.
Ne tagadjuk meg őseinket
„Én semmi különöset nem csináltam, csak azt, amit a lelkiismeretem diktált és amit a kötelességemnek éreztem, szeretettel csináltam” – mondta Vadkerty Katalin a köszöntések után. A Mercurius csoporttal együtt is csak tették a dolgukat, és ez semmi különös – véli az ünnepelt, de örül neki, hogy „ezzel a magunk tevékenységével hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy erősebbek legyünk, tudjunk összefogni. Egy lehetőség van a megmaradáshoz: az egység és a kitartó munka. Olyan örökséget hagytak ránk az őseink, amit ha mi megtagadunk, az emberségünket, a lelkiismeretünket, az őseinket, a felmenőinket tagadjuk meg” – fejtette ki Vadkerty Katalin.
„Tettem azt, amit kellett, gyermekkoromtól magyarnak neveltek, de bennem volt, hogy tiszteljem a másik nemzetet, a másik embert és mások véleményét” – válaszolta kérdésünkre Vadkerty Katalin.
Kérdésünkre, milyen fogadtatása volt könyve szlovák fordításának, elmondta: „Egyetlen cseh recenzió jelent meg, amit egy politológushallgató írt és az egyetlen megjegyzése – és ez körül forgott minden – az volt, hogy ez a munka módszertanilag nem beosztható. Itt a központi kérdés egy összpontosított támadás volt egy etnikai közösség felszámolására. És a tényeket el kell mondani, akármilyen is a módszer.”