Napjainkra február 14-e egyre inkább a giccsparádéról szól, s igazából a virágüzletek, ajándékboltok nagy napja. Pedig a mi Bálint-napunkhoz nagyon sok szép, régi néphagyomány és megfigyelés kötődik, melyeket teljesen háttérbe szorított az angolszász országokból begyűrűzött Valentin-nap piros szívecskékkel övezett diadalmenete.
A Bálint-nap az ókorból eredő keresztény vallási ünnep, melynek története ebben az esetben is az ősi pogány kultúrákig nyúlik vissza. Eredetét legendák övezik, formálta a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokás és a keresztény hagyomány. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, ezért alakulhatott ki a hiedelem, hogy ez a nap kedvez a szerelmi varázslatoknak. Rómában február 15-én tartották a pásztorünnepet, azaz Luperkalia ünnepét, amikor az emberek énekelve és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, a nyájak és a termés védelmezőjéhez, hogy védje meg őket és nyájaikat, valamint tartsa meg termékenységüket.
Kr. u. 496-ban Gelasius pápa elrendelte, hogy az addigi Luperkalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek. Szent Bálint a szerelmesek, jegyesek, ifjú házasok, továbbá a lelki betegek és az epilepsziások védőszentje volt. Az epilepsziára hajlamosak gyakran viseltek a nyakukban Bálint-keresztet vagy frászkeresztet, ami a betegség elűzésére szolgált.
A történet szerint Szent Bálintot, Terni püspökét keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték. A legenda szerint az uralkodó megtiltotta az udvarában élő férfiaknak, hogy megnősüljenek és érvényteleníttette a házasságokat is, mivel azt tartotta, ha a katonáinak nincs családjuk, szívesebben indulnak harcba, elszántabbak a csatákban. Ennek ellenére a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint titokban összeeskette. Amíg a halálos ítéletét várta a börtönben, beleszeretett börtönőre vak lányába és a hite erejével visszaadta a látását. Mielőtt február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „Valentinod.” Ez a mai mobilszolgáltatók nagy örömére és hasznára szolgáló Valentin-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
Február 14-ét a szerelmesek napjaként tájainkon csak a kilencvenes évektől ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben ne lett volna ez a nap korábban is ünnep, bár kicsit másképp, mint napjainkban. A néphiedelem szerint a madarak ezen a napon tartják lakodalmukat és választanak párt maguknak. Sok helyen ezért magokat szórtak szét nekik. Azokra a területekre, ahonnan a vadgalambok elköltöztek, erre a napra várták vissza őket. A gyümölcsöskertekben ekkor kezdték meg a fák metszését, és gyümölcsfát is ültettek, mert azok így hamarabb hajtottak rügyet, és gazdag termést hoztak.
Mohácson Bálint napja régen böjti nap, amikor csak egyszer ettek, zsír nélkül főztek, templomban imádkoztak, gyóntak, áldoztak. A népszokások szerint Bálint napján jó tyúkot ültetni, mert akkor a háznak szerencséje lesz az aprójószággal. Volt, ahol a fákra perecet és aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek együtt lakodalmaztak, ujjongtak a madarakkal. Bálint-nap reggelén sok helyen szenteltvizet cseppentettek az állatok itatóvizébe, hogy megmentsék őket a gonosz szellemektől.
Február 14-e az időjóslásra is kiváló alkalmat szolgáltatott. Eleink úgy tartották, ha a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó idő lesz. A Bálint-napi időjárásból következtettek, milyen lesz a termés abban az évben. Száraz, hideg idő esetén jó termést vártak.
Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a régi magyar hagyományt, hogy e napon „csíkot söpörtek”, vagyis utat vágtak a szegediek az udvaron, s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórtak ki az ég madarainak. A cserszegtomaji gazdák pedig Bálint-napkor, még napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal metszették meg a szőlő négy sarkán a tőkéket. Feketicsen pedig úgy tartották, ha Bálint napján megszólal a pacsirta, akkor még hidegre kell számítani. Topolyán a szeles időt nem szerették a háziasszonyok, mert azt jelentette, nem lesz sok tojás egész évben. A férfiak meg az esőtől féltek, mert a hagyomány szerint akkor a kukoricán kívül másból nem lesz jó termés.
Ehhez az ünnephez is számos babona tartozik, melyek legtöbbje fiatal lányoknak adott hajdan segítséget ahhoz, hogyan találják, hódítsák és tartsák meg életük párját. Az egyik ilyen például, mely szerint ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket. A párna alá tett babérlevélnek is ez volt a célja, ebben az esetben ugyanis az lesz a leendő férj, akiről álmodik a lány. Ha pedig már megvan a jelölt, jöhetett a következő babona: olyan almát kellett fogyasztaniuk, melynek kilenc magva van. Amennyiben a gyümölcsöt elfogyasztották, magvait pedig beleszórták a kiválasztott férfi zsebébe, a szerelem szinte biztos volt. Egy másik babona szerint, ha valaki kilenc kútról vizet hozott, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatta, az illető mindig szeretni fogja. Naplemente után pedig nem volt szabad sepernie a lánynak, mert nem megy férjhez.
A szerelmi boszorkánykodás része lehetett az is – főleg ha az előző praktikák nem lettek volna sikeresek –, hogy ebben az időszakban kellett felvenni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát. A lábnyomot el kellett ásni a küszöb alá, így a küszöböt átlépő férfi még abban az évben biztosan megkérte a hajadon leányzó kezét. Persze azt a leányzónak kellett elérnie, hogy a legény átlépje azt a bizonyos küszöböt…
A legbiztosabb és legilledelmesebb módja a legény beinvitálásának, ha megkínálják valamivel – lehetőleg az eladósorban lévő leány – a házban sütött finomságok közül. Az ételeket persze szintén felhasználták különféle varázslásokra. A farsangi pogácsákba sütött „szerelmi serkentők“ voltak hivatottak a férfi szerelmét lángra lobbantani, ha a küszöb alá ásott lábnyom nem vált volna be. A szerelemre áhítozó leányok a legválogatottabb dolgokat sütötték bele az ételekbe.
A későbbi gyermekáldást is ezen a napon lehetett megjósolni. Félbe kellett vágni egy almát és ahány magját meg tudták számolni, annyi gyerek volt várható. Még a madarak is fontos szerephez jutottak. Ha egy hajadon lány verebet látott Valentin-napon, akkor szegény ember lesz a férje, míg ha tengelicét pillantott meg, akkor tehetős ember felesége lesz. Ha a lányos házhoz érkező fiú lábához dörgölőzött a macska, akkor a fiú abból a házból fog nősülni. Aki Valentin-napon madárral álmodott, bizonyosra vehette, hogy hamarosan férjhez fog menni.
S hogy a mai Valentin-napot a maga giccsparádéjával, s kötelező ajándékvásárlási dömpingjével kedveli, vagy éppen ki nem állhatja az ember, az természet, felfogás és ízlés kérdése, egy azonban biztos, így vagy úgy, de nehéz kimaradni belőle…
