Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területéről mintegy 300 személy, meghívott jelenlétével megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét. Elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke pedig Fábry Zoltán antifasiszta író lett.
A frissen megválasztott központi vezetés 1952 júliusi ülésén megállapította, hogy a Csemadok az országos „seregszemle” sikerén felbuzdulva, Ág Tibor és Takács András rendezésében a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tánccsoportja (vezetőtanár Tomaschek Mária), a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Gimnázium énekkara (karnagy Janda Iván) és a Csemadok pozsonyi helyi szervezetének népi zenekara (vezető Ág Tibor és Piroska Mihály) közreműködésével a pozsonyi vár szabadtéri színpadán, mintegy nyolcezer főnyi közönség jelenlétében és a szlovákiai politikai élet legmagasabb szintű képviselete előtt magyar nemzetiségi kulturális ünnepségnek is beillő, nagy sikerű közös előadást tartott. A Csemadok a bemutatóval azt is demonstrálta, hogy eljött az ideje a hivatásos népi együttes megalakításának, mert van élő hagyománykultúra, toborozhatók megfelelő előadók: énekesek, zenészek, táncosok, és a Felvidéken vannak szép, látványos magyar népviseletek.
A műsor kellő összeállítására a vasárnapi előadást megelőzően már szerdára Pozsonyba összpontosítottuk a szereplő csoportokat. Naponta, reggeltől estig folytak a próbák. Óriási volt a feladat, a bizonyítási vágy. A szervezési feladatok végzésébe a Csemadok központi, kerületi, valamint Pozsony vidéki, somorjai, dunaszerdahelyi, galántai és szenci járási titkárságainak a dolgozói kapcsolódtak be. Közönségszervezési feladattal járták a falvakat, az üzemeket, intézményeket, a magyar iskolákat, a Csemadok helyi szervezeteit. A szereplő csoportok pedig a próbák előtt és után a szabadidejükben Pozsonyban az utcákat járva toborzó bemutatókat tartottak: magyarul énekeltek, táncoltak, úgy, mint márciusban a közgyűlés alkalmával tették. Nagy volt a felhajtás, de meg is lett az eredménye.
komáromi gimnázium táncosai a vári műsorban. Ellső pár Székely István, később tornatanár Somorján és Molnár Marika a vári műsorban. A viseletet Martos falu kölcsönözte. Pozsony, 1952. Fotó: T. A. levéltárából
Számomra ez sem ment probléma nélkül, mert július 1-jén mintegy 600 hallgatóval indult Pozsonyban az a hathetes érettségielőkészítő tanfolyam, amelyen az egész Szlovákiában a gimnáziumokban esti tagozaton tanuló, képesítés nélküli tanítókat készítették fel az érettségi vizsgákra. Nekem is ott kellett volna lennem. Én Pozsonyban jártam a pedagógiai gimnázium esti tagozatára, hogy befejezzem a Komáromban megszakított gimnáziumi tanulmányaimat és leérettségizzem.
Amikor Szabadi János, a pedagógiai gimnázium igazgatója megtudta, hogy a munkahelyemen milyen feladat vár rám – az osztályvizsgák alkalmával próbáltam az engedélyét kérni, hogy elseje helyett negyedikén kezdhessem a tanfolyamot –, nagyon durván közölte, hogy ha nem leszek ott időben, kizár a tanfolyamról és érettségi vizsgára sem enged. Mondta ezt annak ellenére, hogy a Csemadok KB elnökségi tagja is volt. Hiába, év közben sokat hiányoztam, ő pedig nagyon szigorú pedagógus volt. Végül a Csemadok vezetőivel összefogva sikerült meggyőznünk, hogy engedélyezze a háromnapos késésemet. Ezt a gesztusát értékelve az egész tanfolyamot – hallgatókat, tanárokat – vendégként meghívtuk az előadásra. A Csemadok KB vezetősége elfogadta az Ág Tiborral kettesben kiagyalt érvelésünket, hogy a tanfolyamosok lesznek a jövő tanítói, s egyben a Csemadok önkéntes kulturális munkásai a működési helyükön, továbbá ők lesznek az iskolájukban az ének- és tánccsoportok vezetői, karnagyai, koreográfusai. Ez pedig a Csemadok számára is nagyon sok jót eredményezhet.
Eredményezett is, mert a pedagógiai tanfolyam hallgatói ezt nagyra értékelték, még ma is emlékeznek erre a gesztusra, valamint a mintegy nyolcezres közönséggel együtt látott műsorra. Nagyon nagy sikere volt az előadásnak. Ráadásul – korrajzként – álljon itt még egy sztori. Tiborral és Bak Erzsébettel, volt osztálytársával, aki akkor már Martoson tanított, leültünk a kiürült nézőtéren kicsit beszélgetni. Tibor megkérdezte, mit csinálok szerdán tizenegy órakor? Előadáson leszek, válaszoltam. No, az baj, mert meghívunk tanúnak az esküvőkre, itt lesz Pozsonyban, a városháza tükörtermében, közölte. Elmentem, lásd a mellékelt képet.
Popély Árpád könyve az eseményről közli, hogy „…1952. július 3-án a Csemadok alakulóban levő 120 tagú népi együttese a szlovák és a magyar politikai és kulturális élet képviselői előtt nagy sikerű kultúrműsort adott a pozsonyi vár szabadtéri színpadán.“
1953 márciusában a Csemadok KB a néptáncoktatás szakemberhiányának pótlása érdekében Gidrafán (Budmerice), a szlovák írók alkotóházában (Pálffy-kastély) 28 hallgatóval megrendezte az első országos, kéthetes, bértérítéssel járó bentlakásos koreográfus- és tánccsoportvezető-képző tanfolyamot. A Csemadok Központi Bizottsága elnökségi anyagai között a következőket olvashatjuk erről a kéthetes rendezvényről:
„… A tanfolyam politikai vezetője Ozsvald Árpád, szakmai vezetője Takács András volt. Szakelőadói közé tartozott még Štefan Tóth, a Szlovák Tudományos Akadémia néprajzosa is. A hallgatók, amennyiben munkaviszonyban voltak, bértérítést kaptak. Hallgatói főleg a már rendszeresen működő tánccsoportok vezetői voltak: Vízi László és Sárközi Elemér Somorjáról, Eggenhoffer Ferencné és Kasza Ida Tornaljáról, Pásztor Mária és Dobránszky János Rimaszombatból, Bosnyák Izabella Deákiról, Csiba Rozália Nagymegyerről, Csizmár Ilona Nagykaposról, Korcsog László Ipolynyékről, Szigotszky Kornélia Érsekújvárból, Dobránszky Imre Rozsnyóról, Dolinszky Margit Pelsőcről, valamint ott volt még Illy Mária, Kakas Teréz, Kajlik Jolán, Nemes Klára, Danis Anna, Pásztor Pál, Petrovics Mária, Polák Anna, Rakoncza Rudolf, Rézsnyák Erzsébet, Sárközi Ilona, valamint Somogyi Erzsébet, akiknek a lakhelye nincs feltüntetve.”
A Csemadok Elnökségének a tanfolyamhoz szóló határozata:
„…A kerületi és járási Csemadok titkárságok hivatása, hogy rendszeresen feladatokkal bízzák meg az iskolázott, szakképzett embereket… A szakképzett kultúrmunkások köréből, ének-, tánc- és színkörvezetőkből szervezzenek egy instruktori kart”.
Öreg táncmesterek, alap- és középiskolai tanítók, tanárok, lelkes, kultúrát szerető kétkezi munkások, fiatal falusi parasztlegények és lányok jöttek „mesterséget” tanulni. A tanfolyam résztvevői kész tánckompozíciókat, néprajzi gyűjtésből származó eredeti népszokásokat, dalokat és táncokat tanultak, elméleti előadásokat hallgattak az akkor mindenféle tanfolyamon kötelező általános politikai képzés mellett. Napi tíz-tizenkét órán keresztül folyt az oktatás. Ozsvald Árpád volt a tanfolyam politikai, Takács András pedig a szakmai vezetője. Az első központi tanfolyamot követte a többi, melyek 1955-től kerületi és később járási szinten is megrendezésre kerültek.
A központi és kerületi szintű szakemberképzés később módosult, három-, illetve kétéves távoktatási (levelező) rendszert vezettek be, ezzel megtörtént a nemzetiségi szakemberképzés összehangolása az országos népművelési vonalon zajló képzési rendszerrel, s egyben egyenértékűvé vált azzal. A szakmai tanfolyamokat 1956-ig a Csemadok KB szervezte, ezt követően pedig az 1954-ben létrehozott Szlovákiai Népművészeti Központi Ház, 1960-tól a Szlovák Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya, kerületi és járási szinten pedig az ottani népművelési központok vették át ezt a feladatot és biztosították 1992-ig a teljes magyar amatőr művészeti mozgalom, köztük az amatőr tánccsoportok koreográfusainak, vezetőinek, a társastánc mestereinek, a színházi és irodalmi színpadi rendezőknek, a kórusvezető karnagyoknak a képzését, valamint módszertani és műsoranyagok kiadását is. (Jelenleg Szlovák Népművelési Központ a neve.)
Az érettségi osztályomnak és a tanári karának csoportképe. Első sor szemben, b. az 5. Szabadi János, 4.sor 1. Takács András. Pozsony, 1952. Fotó: T.A. levéltárából
Sajnos, az intézet a nemzetiségi osztályát 1983-tól kezdődően a Csemadok hallgatólagos beleegyezésével fokozatosan felszámolta. A magyar nemzetiségi feladatokat intéző szakembereit az osztály költségvetésével, vagy annak egy részével együtt átadta a Csemadoknak. Így az állami szervezet helyett társadalmi szervezethez került az állami feladat végzése. Az állami költségvetésre épült Népművelési Intézet továbbra is megmaradt a feladatkörében, lerázva magáról a nemzetiségekről való gondoskodás terhét. A Csemadok meggondolatlan tettével „mosom kezeimet“ pozíciót biztosított nekik. Aztán egy hirtelen hozott törvény értelmében 1994-95-től megszűnt a Csemadok állami költségvetési támogatása, ezért kénytelen volt szélnek ereszteni az apparátusát, melynek magyar vonalon természetes velejárója lett a negyven éven keresztül gondosan kiépített amatőr művészeti, népművelési tevékenység irányításának a felszámolása is. Ismerős húzás: nem adunk pénzt a működéshez, s akkor majd felszámoljátok magatokat. Így volt ez a Népes szélnek eresztésekor is.
Magyar politikusaink ebben az esetben is erősen játszották a „nem látom, a panaszt nem hallom” játékot, ahogy harminc év politikai hatalom, vagy hatalomközeliség sem volt elég a számukra, hogy megoldják ezt az áldatlan helyzetet. Persze a magyar társadalmi közösségünk önerőből elért eredményeihez büszkén társulnak.
(Folytatjuk)
