A cseh-szlovák csapatok május első napjaiban elfoglalták Miskolcot, amit a Vörös Hadsereg gyári munkásokkal megerősített csapatai sikeres ellentámadással 1919. május 21-én visszafoglaltak. A Vörös Riport heti filmhíradója teljes egészében ezzel foglalkozik.
Amióta a cseh csapatok 1919. április végén átlépték az északi demarkációs vonalat, mindenki aggódva figyelte a csehek előretörését. A Vörös Hadsereg több helyen is a visszavonulást választotta az ellenség túlerejével szemben.
Május elsején a kormányválság idején két fontos stratégiai pont vált veszélyeztetetté, Salgótarján, s ezzel együtt a létfontosságú bányavidék, valamint Miskolc. A Magyar Távirati Iroda május 2-ai hivatalos jelentése a Vörös Hadsereg előző napi helyzetéről igazolni látszott az aggodalmat:
„Sajószentpéter mellett álló gyengébb erőink a cseheknek kétoldalú megkerülő mozdulatai miatt visszavonultak. Miskolcot kiürítettük, a csapatok Miskolctól délre felvételi állásban vannak.”
A másnapi jelentés rövid és tömör volt: „A csehek Miskolcot megszállották.”
A kormányzótanács döntése értelmében május 3-án újabb, széles körű toborzás kezdődött, s a már felfegyverzett munkások tartalékcsapatai, mintegy 15 ezer katona elindult a frontra a harcoló egységek megerősítésére. Az újjászervezett Vörös Hadsereg első komoly sikerét Füleknél érte el május 12-én, mellyel Salgótarján védelmében tett fontos lépést megfutamítva a cseheket egészen Rimaszombatig.
A magyar vezérkar elérkezettnek látta az időt Miskolc visszafoglalásának előkészítésére. Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok május 15-én aláírta az erről szóló parancsot. A cseh hadsereg pár nap múlva újabb támadást kísérelt meg Salgótarjánnál, melynek következtében ismét fegyverbe szólították a munkásokat. Segítségükkel a Vörös Hadseregnek sikerült áttörnie az ostromgyűrűt. Javában folyt a harc, mikor a cseh parancsnokság olyan hírt kapott, mely elvonta figyelmét Salgótarjántól:
május 20-án hajnalban a magyar seregek megkezdték a támadást Miskolc visszafoglalására.
A Vörös Hadsereg főhadiszállása az aranyosi csárdában volt, ahol a hajnali órákban újságírók is csatlakoztak a hadosztály-parancsnoksághoz, azonban már csak a tartalékcsapatokat találták ott. Ágyúdörgés is csak ritkábban hallatszott, hisz a tüzérségi előkészítés már a kora hajnali órákban lezajlott.
Reggel 7 órakor indult meg a támadás, és már délelőtt 10 órakor jött a jelentés, hogy a hadtest rajvonala egy erőteljes rohammal kivetette a cseheket az állásaikból, és menekülésre késztette őket. A vezérkar az újságírókkal együtt dél körül indult el két kocsin a harcban álló csapatok felé. Az országúton hamar elérték a tüzérség harcoló ütegeit. Itt az egyik vörös tüzér odakiáltott Landler hadtest-parancsnoknak:
„Gyúrjuk őket, hogy örökre elmenjen a kedvük a miskolci kocsonyától!”
Elhagyva a tüzérséget már csak gyalog és óvatosan mehettek előre, messzire szétszóródva egymástól. Így értek el egy megfigyelőállomást, ahonnan egy állványra szerelt távcső segítségével már megpillanthatták az egyik völgykatlan fölött magasodó miskolci gyárkéményeket és templomtornyokat. Innen is továbbment a társaság, hogy még közelebb kerüljön a harcoló vonalhoz.
Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok minden veszély ellenére is olyan magaslatra akart felmenni, ahonnan már szabad szemmel is látható Miskolc. Préger politikai megbízott ezért olyan hegy tetejére vitte fel a hadvezetőket, ahonnan nemcsak a várost, de a körülöttük tomboló harcot is jól láthatták. Néhány pillanatig elfeledkezve a veszélyről, állva, az ellenségnek célpontot adva szemlélték a völgy bokrai, cserjéi között mozgó vörös katonákat. Majd lelapultak, hogy fedezékből folytathassák a megfigyelést.
A külföldi újságírók kissé lemaradva, óvatosan kúszva jöttek fel a hegytetőre, hogy maguk is szemügyre vehessék az előttük zajló csatát. A remek kilátást nyújtó magaslatról egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a cseh tüzérség már percek óta egyetlen célpontra lő, mégpedig ott, ahol a vasúti sínek befutnak Miskolcra. Nemsokára ki is derült, mi az a rövid, gyorsan mozgó fekete alkotmány, mely ilyen kétségbeesett támadásra késztette a cseh tüzéreket. A Vörös Hadsereg páncélvonata volt az, mely a cseh harcoló egységekhez egészen közel kerülve gyorstüzelésű ágyújával lőtte őket. Késő délután volt, amikor a társaság visszaindult a harcvonalból, majd vonatra szállva visszatért a főhadiszállásra.
Másnap Böhm hadsereg-főparancsnok a következő táviratot intézte a budapesti központi Munkás- és Katonatanács elnökségéhez:
„A Landler-hadtest nagyszerű vörös katonái a csehek kétségbeesett védekezése ellenére ma hajnalban elfoglalták Miskolcot. Debreceni proletártestvéreink Pétervására körül az oldalt támadó ellenséget meglepetésszerű ellentámadással megverték, 300 foglyot ejtettek, 35 géppuskát zsákmányoltak és egy zászlóaljtörzset elfogtak. Budapest proletársága büszke lehet nagyszerű katonáira. A miskolci támadásnál az Északi főműhelyiek, MÁV gépgyáriak, Istvántelkiek, Ganz gyáriak, vasmunkások, postások, festőmunkások, a M. É. M. O. Sz. gárdája, a Diósgyőriek, a 32-esek, pincérek, páncélvonatok, röpülőgépek és tüzérség nagyszerű vörös katonái egymással vetélkedve, csodálatos bátorsággal, harckészséggel és a mindnyájunk büszkeségét képező proletáröntudattal harcoltak Tanácsköztársaságunkért. A miskolci győzelem a Vörös Hadseregbe új erőt önt. Csak egy gondolat él bennünk: Előre a Tanácsköztársaságért! Éljen a Tanácsköztársaság! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Vörös Hadsereg!”
Miskolc visszafoglalása megnyitotta az utat a Felvidékre, és lehetővé tette a Vörös Hadsereg hadjáratát.
