Karácsony előestéjén egy tragikus esemény évfordulójára emlékezünk. 1944. december 23-án ötvenhat romát gyilkolt le a náci hatalom a mai Lévai járáshoz tartozó Szalatnya községben, amiről napjainkig is nagyon kevesen tudnak.
A második világégés idején Magyarország területén a zsidó lakosság mellett a roma kisebbségre is deportálás és megsemmisülés várt. Ugyanakkor a roma holokausztról kevesebbet tudunk – mondta a Felvidék.ma-nak Vincze László, a Nyitrai Állami Levéltár lévai fiókjának munkatársa.
Elmondta, ehhez a tényhez bizonyára hozzájárult az is, hogy ezzel a kisebbséggel már a korábbi időszakban is mostohán bánt a hatalom. Mint megemlítette, a vándorló életmódot folytató romák asszimilációja érdekében 1927-ben törvénnyel léptek fel az akkori Csehszlovákiában. E törvény szabályozta a roma lakosság letelepedését, korlátozva vándorlásuk menetét. Ugyancsak szólt a törvény a letelepedés formájáról, ezáltal különféle táborok jöttek létre az egyes települések közelében. Az állami szervek emellett nyilvántartásba vették a romákat, s korlátozták őket a jogaikban. Ennek köszönhetően elvehették akár a gyermekeiket is – sorolta a diszkriminatív szabályozás részleteit a levéltáros.
A romaügy Magyarországon is biztonsági kérdésnek számított. A rendészeti fellépés a kóborló romákra korlátozódott.
Mint ismeretes, a Harmadik Birodalomban munka- és gyűjtőtáborokat alakítottak ki, melyekbe a faji tisztogatásokat követően a zsidó és egyéb nem germán fajú lakosságot gyűjtötték be. Ezekbe az internálótáborokba kerültek a romák is. A legtöbb esetben a végső állomás valamelyik koncentrációs tábor volt.
„A második világháború idején a roma lakosság helyzete nem változott a Magyar Királyság területén, A relatív nyugalmi helyzetnek a Horthy Miklós kormányzó lemondását követő hatalomátvétel vetett véget”
– folytatta Vincze László.
A Magyar Királyságban a német nácik által hatalomra segített erők a zsidókérdésben a végső megoldásra törekedtek. Hasonló sors várt a romákra is. A nyilasok október 16-ai hatalomra kerülésük után azonnal megkezdték a romák szervezett összegyűjtését. Az orosz előrenyomulás miatt főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott az internálás. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi Csillag-erőd volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Innen a legtöbbjük végső állomása Dachau és Bergen-Belsen volt. A haláltáborokban sokakat meggyilkoltak, másokat embertelen orvosi kísérleteknek vetettek alá.
Emellett azonban egyéb módokat is találtak a romák legyilkolására. Tömeges kivégzést hajtottak végre számos felvidéki településen is.
1944. december 23-án ilyen tömeges kivégzésre került sor az Ipolyságtól alig tizenöt kilométerre lévő Szalatnya községben.
„A falu egyik házába terelték be a szalatnyai romákat. Először lelőtték az ötvenhat begyűjtött személyt, majd rájuk gyújtották a házat”
– közölte a levéltáros.
Az áldozatok között volt alig pár hónapos csecsemő, családok, felnőttek és idősek egyaránt. Mint a levéltáros megjegyezte: a levéltári forrásokban fennmaradtak a kivégzettek nevei. A tömegmészárlás során életüket vesztették a Fizik, a Jónás, a Szomszi, a Pusztay, a Szitay és a Benedek család tagjai. A kivégzetteket a falu köztemetőjében egy tömegsírban hantolták el.
A tömegsír helyén 2006-ban emléktáblát avattak a roma holokauszt helyi áldozatainak emlékére. Az emlékművön az alábbi roma felirat olvasható: Ma bisteren! (Ne feledjük!)
Mint végezetül Vincze László kifejtette: „A roma holokausztról napjainkban is nagyon keveset tudunk, holott erkölcsi kötelességünk megemlékezni róla és tenni azért, hogy a szélsőségesség ne kerülhessen újra hatalomra.”
