A Hangya szövetkezeti mozgalom, amely fénykorában 700 ezer tag összefogásával teremtette meg a magyar termékek termelési, értékesítési és fogyasztási láncolatát. Az egykori alapító unokája édesapja kérésére jött haza Amerikából, s állt az újrakezdés élére.
A II. Világháború előtti időszakban Magyarország valamennyi településén jelen voltak a HANGYA szövetkezetei; székházzal, kereskedelmi átvevő-hellyel, hitelszövetkezeti partnerséggel, és azzal a szellemiséggel, hogy az összefogás, a szövetkezés az egyetlen út arra, hogy a termelők megfelelő pozíciót érjenek el a piacon, hogy a gazdatársadalom piaci érdekei érvényesüljenek.
Gróf Károlyi Sándor munkájának, valamint az akkori mezőgazdasági miniszternek köszönhetően 1888. évben az országgyűlés napirendjén már szerepelt a szövetkezetek témája, majd az 1896-os agrárprogram tartalmazta a szövetkezetek támogatását, a szövetkezeti eszme fejlesztését is. Ezt követően emelkedett törvényerőre 1898-ban az Országos Központi Hitelszövetkezetről szóló törvény- tervezet, majd ugyanebben az évben létrejött a termelő- értékesítő és fogyasztási szövetkezetek HANGYA központja is.
A mozgalmat 1898-ban alapító Almási Balogh Elemér unokája, Balogh Gyula az Egyesült Államokból tért haza, s édesapja kívánságát teljesítve, az Amerikaiak a Magyarokért Alapítványon keresztül szervezi újjá az egykor virágzó szövetkezeti birodalmat. A magyar termékeket forgalmazó Új Hangya kártyarendszerhez már több ezer termelő és kereskedő csatlakozott.
A HANGYA stratégiai alapelve a bajok orvoslására az volt, hogy lerövidítve az áru és szolgáltatás útját az értékeket és a pénzt is minél nagyobb hányadban a rendszerén belül tartva megteremtse az egyén és a vidék boldogulásának anyagi és társadalmi feltételeit.
Felvidék.ma
