A Mojszejev Táncegyüttes igazi fogalom volt Magyarországon a szocializmus éveiben. Egyes források szerint tizenháromszor léptek fel hazánkban, mindig sikerrel. A rendszerváltás sem ártott a reprezentatív csapatnak, mindig szíves fogadtatásra találtak Magyarországon. Az alapító, Igor Mojszejev matuzsálemi kort, 101 évet ért meg, mindvégig az együttes élén állt. Művészetéről Nanovfszky Györgyöt, egykori moszkvai nagykövetet kérdeztem, aki személyes kapcsolatukról is beszélt.
„Mojszejevet a hatvanas évek második felében ismertem meg Szegeden. A Tisza-parti városba idegenvezetőként kerültem: rendszeresen megfordultam tolmácsként – az IBUSZ alkalmazottjaként – a Szegedi Ünnepi Játékokon. 1967-ben az akkor világhírű Mojszejev Táncegyüttes is fellépett a rangos rendezvényen.
A száztagú társulat nem először látogatott hazánkba, először talán 1954-ben szerepeltek Magyarországon, s később is többször felléptek. Az alapító szeretett ide járni, tetszett neki a produkcióit méltányoló közönség lelkesedése. A fesztivál nagyszínpada különösen alkalmas volt a nagyszabású koreográfiák előadására. A Mestert elkísérte Szegedre második felesége és Irina nevű lánya, akivel az estek után, kísérőként nagyon sokat együtt voltam. Nem vagyok a parkett ördöge, de a kedves lánnyal jó barátságba keveredtem, s szeretett velem táncolni. A gardírozást a papa is jónéven vette.
Mojszejevvel is szimpatizáltunk egymással, sokat voltam együtt vele hivatalos programokon, s segítettem vásárlásaiban is. Telt-múlt az idő, s mikor 1998-ban elköszöntem a moszkvai nagyköveti poszttól, a búcsúfogadásra mintegy hatszáz vendéget hívtam meg. Köztük volt, az akkor 92 éves Mojszejev is, akivel Moszkvában tartottam a kapcsolatot. Természetesen a díszasztalnál foglalt helyet, s jó hangulatban idéztük fel megismerkedésünket.
Az együttesét 1937-ben alapította, s sikeresen felhasználta a Bolsoj Színházban szerzett koreográfusi tapasztalatait. Különleges stílust alakított ki: a klasszikus balettet a néptánccal ötvözte.
Volt miből válogatnia, a Szovjetunió több mint száz nemzetiségének kultúrájából szemezgethetett. Repertoárján a legvadabb kaukázusi formák és a szelídebb északi összeállítások is szerepeltek. Gyakran e kultúrkörökből hozott táncosokat, akik autentikussá tették az előadást. A lányokat nagyon megválogatta, a tánctudás mellett a külcsín is számított. Keménykezű vezető volt, amit eldöntött, abból nem engedett, de a sikerek őt igazolták. Több mint száz országban léptek fel, ahol azért volt némi kísértés, hogy a tagok közül többen kinn maradjanak, de a turnékat rendre sikerrel fejezték be. Az említett szép hölgyek különösen kapósak voltak, de az irántuk fellobbanó vonzalmakat is bölcsen rendezte el. Különösen érdekes, hogy zsidó származása ellenére, hogyan maradhatott kulturális vezető az igencsak antiszemita Sztálin alatt. Minden bizonnyal tudott alkalmazkodni, s propaganda célokra is szükség volt rá.
Mint említettem, én már idősebb korában ismertem meg, de jó emlékeket őrzök róla. Szeretett beszélni sikerei színhelyeiről, nem dicsekvően, inkább kedvesen. Különösen két koreográfiájára volt büszke: a Spartacusra és az Orosz szvitre. Ukrán zsidóként a Moldvai szvitet szerette különösen, amiben megjelentek román, zsidó és… magyar elemek is.”
