A Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya a magyar forradalom és szabadságharc 164. évfordulója alkalmából idén is ünnepségsorozatot szervezett 2012. március 15-én Rozsnyón.
(Frissítve Hrubík Béla beszédével)
Rozsnyón az ünnepség 13 órától kezdődött a Csemadok székházban egy rendhagyó történelmi órával. Az előadó Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke volt. 15 órától Petőfi Sándor emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés a Bányászok terén. A kultúrműsort a Šafárik gimnázium magyar tannyelvű osztályának tanulói adták elő, valamint a Kossuth Lajos evangélikus általános iskola, gimnázium és pedagógia szakközépiskola tanulói Miskolcról.
Ezt 16 órai kezdettel Kossuth Lajos szobrának a megkoszorúzása követte, ahol ünnepi beszédet a Csemadok országos elnöke, Hrubík Béla tartott. Beszédében a szabadságharcról, annak eseményeiről, eszméiről szólt, és a 12 pontot hasonlította össze a mai aktuális problémákkal. Badin Ádám versbe foglalva adta elő a Himnuszt, a magyar tannyelvű osztályból a Šafárik gimnázium tanulói gitárkísérettel adták elő a Nemzeti dalt, majd a berzétei, kőrösi, várhosszúréti, jólészi, krasznahorkaváraljai és hárskúti énekkarok vegyes karként léptek fel, Kórintus László vezényletével. A kultúrműsort a miskolci diákok zárták, majd a kulturális és politikai szervezetek, intézmények, egyházak, magyar települések képviselői elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés koszorúit Kossuth Lajos szobránál. Az ünnepi megemlékezést a magyar Himnusz eléneklésével zárták a jelen lévők. A járásban már hagyományosan a környező magyar falvakban is megtartják hétvégén az ünnepségeket. Idén is megemlékeznek Berzétén, Jólészen, Szádalmáson, Várhosszúréten, Kőrösön, Lekenyén, Jablocán, Toragörgőn, Szalócon. Erről bővebben Eseménynaptárunkban találnak információkat.
BB, Felvidék.ma
* * *
Hrubík Béla ünnepi beszédét teljes terjedelemben alább olvashatják:
„Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat, / Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. / Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, /
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.” (Ady)
Tisztelt emlékezők, barátaim, testvéreim!
Meghatódva állok itt, Kossuth Lajos, a magyar haza, a 1848-49-es szabadságharc atyjának szobra előtt, mert hiszek abban, hogy a szobroknak lelkük van, melyet a teremtő ember lehelt beléjük, formált meg bennük.
Lelkük, mely a csillagösvények kavargó porából figyel az ittmaradtakra, figyelve, vigyázva lépéseiket. Figyelve, maradt-e az örökségből valami, amit rájuk hagyott, vagy elemésztette-e azt is a tűz mint Krasznahorka várát. Mert hagyott örökséget,szellemben , tartásban , emberi mivoltában. Amikor emigrációba indult és végleg elhagyta szeretett hazája földjét a határ átlépése előtt leborult az anyaföldre és utoljára még egyszer megcsókolta azt, hogy még sokáig érezze szájában annak ízét, mert tudta, soha többé, élő mivoltában már nem teszi lábát arra. A kiegyezés után hívták haza. Maga a császár üzente megkaphatja birtokai egy részét , csak hűségesküt kell tenie a birodalomra. Kossuth válasza erre az volt: Nem voltam, nem vagyok és soha nem is leszek Ferenc Jószef alattvalója. Megtörök, de meg nem hajlok. Ha számot adunk önmagunkban a hazának való szolgálatunkról, ki-ki kérdezze meg önmagától, vajon mi maradt meg bennünk a kossuthi örökségből. Egyik írásában így ír:
„Nemzetem nem halhat meg a szenvedések alatt, melyek reá mérettek. A magyar kérdésnek történelmi alapja is van, jogi alapja is van, földleirati, népességi, politikai, számtani alapja is van; s e kérdés Európa szabadságának, Európa hatalmi sulyegyenének érdekeivel kapcsolatos. Ily kérdések belekiáltanak a világtörténelem logikájába. E kiáltást ideig-óráig az erőszak elfojthatja, de a kérdést ki nem törülheti az események számla-könyvéből, hová azt a történelem beirta. – E kérdés helyet fog magának követelni Európa függő kérdései közt mindaddig, mig vagy jog és igazság szerint meg nem oldatik, vagy a nemzet róla maga le nem mond.”
Tisztelt emlékezők!
Március idusán , mint minden évben a magyar nemzet legszentebb ünnepén, ismét összegyűltünk, itt, szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban szétszóródott mai magyarok. Ünnepelni gyűltünk össze, mert kiéhezett a nemzet az ünnepek tisztaságára a beszennyezett hétköznapok lelki nyomora után. Jöttünk mint minden évben zászlókkal, kokárdákkal és reménnyel, de szomorúsággal is, mert érezzük mindnyájan nagy a baj. Kellene egy kis biztatás, egy kis megerősítés: ,, a magyar név megint szép lesz, méltó, régi nagy híréhez.”
A tavasz első lehelete már megérintette, s az áldott napsütés megsimogatta itt Gömörország kanyargós völgyeiben is mélyen az anyaföldbe kapaszkodó fákat. A természet jelezte, valami változni fog, itt az idő, hogy a tél fagyos szorítása engedjen. Valahogy így érezhettek a márciusi ifjak is 1848 tavaszán, amikor Petőfi Nemzeti dalának felejthetetlen sorait morzsolva a foguk között esküdtek, hogy ,,itt az idő, most vagy soha.” Mennyiszer morzsoltuk mi is azóta e varázsszavakat, mennyiszer éreztük , hogy az idő múlásának végtelenjében talán most van itt, a mi időnk is, amikor cselekedni, tenni kell, mielőtt végleg összeroppant a tétlenség, a közömbösség hidege. Mi is egyre többet, és egyre többen mondtuk, hogy itt az idő, de a szavak az elszakított országrészekben másképpen terjednek, másképpen hozza-viszi őket a kósza szél. Sokan úgy értelmezték az idő szavát, hogy ideje van az önfeladásnak és a meghasonulásnak. De belső vívódásaink és megosztottságunk közepette úgy érezzük, hogy a nagy európai eszmékbe vetett bizalom is megfogyatkozik. Az oly sokszor Európáért hatalmas áldozatot hozó magyar nemzetet ,mintha cserben hagyná Európa, s mint a felbolydult méhkas veti ki magából a dolgozni, teremteni akarókat, mintha szándékosan a pusztulásra kárhoztatnák, a pusztulásba döntenék a tevékeny, tisztességes magyar embert. Mi történik itt? Miért nem kiálltunk mindnyájan , emeljük fel hangunkat, fejünket, egyenesedünk ki és kérjük számon Európán?. Pedig volna miért felegyenesednünk, hiszen a kis magyar nép Európában megint kezd önmagára találni, és végre mi is érezhetjük úgy, hogy nem az események formálnak minket, hanem mi formáljuk a történelmet. Mert itt az idő kimondani, nem lehet kettős mércét alkalmazni Európán belül egyetlen ország egyetlen kisebbségével szemben sem. Ami jár a dél-tiroli sógornak, a flamand polgárnak, a finnországi svédnek, vagy a harcias katalánnak, az jár a szlovákiai és az erdélyi magyarnak, mint ahogyan a magyarországi szlováknak is. Itt az idő nem meghátrálni, nem megalkudni, meg meghajolni, nem engedni, nem félni és nem ön feladni.
Nemcsak Petőfi miatt, nemcsak a sok kiontott vér miatt, nemcsak az árván maradt feleségek és gyermekek miatt, nemcsak az elrabolt és méltánytalanul magára hagyott és kifosztott szülőföld miatt, nemcsak az ősök emléke miatt, nemcsak az idegen földben nyugvó apák porladó csontja miatt, nemcsak a nemzeti büszkeség miatt, hanem végre egyszer önmagunk, a jövőnk vagy éppen a jövőtlenségünk miatt. Mindenre, amit teszünk, vagy nem teszünk, vagy éppen tehetnénk, itt az idő. Hogy végre esküdjünk, hogy rabok tovább ne legyünk. Végérvényesen itt az idő! Itt az ideje meggyújtani a kis őrtüzeket a nagy magyar éjszakában! Engedjétek égni a szabadság lángját!
Kedves barátaim!
1848 legfőbb üzenete, hogy az emberi szabadságvágy túllép az emberen. Olyan közösségeket, embereket sodor egymás melé, akik más esetben talán soha nem találkoznának, ám ez az ősi emberi ösztön, szabadnak lenni, megszólítja , s ha kell csatasorba állítja őket. Mi sem bizonyítja ezt jobban minthogy a szabadság zászlaja alatt nemcsak magyarok, de más nemzetiségű népek szlovákok, lengyelek, szerbek, németek ruszinok is harcoltak, mert a szabadságnak nincs nyelve és nemzetisége. A szabadságnak lelke van, üzenete van, ereje van. Tüze van, ami éget. A közelmúlt hazai társadalmi és politikai eseményei is rámutatnak , hogy nem mindenki akar szabad lenni. Bár ehhez joga van, azonban a tétlenség és közömbösség nem veheti el másoktól a szabadság megélésének élményét és reményét. Márai írja:
,,A szabadság a legnagyobb jó az életben, de igen nagy ára van. Ez az ár, a szabadság ára, olyan magas, hogy csak kevesen hajlandók megfizetni. És mindenki egyedül döntheti csak el, hajlandó-e ezt a félelmetesen nagy árat megfizetni… Az élet tele van nyomorúsággal és megalkuvással. És névtelen, kis emberek millióitól nem lehet követelni, hogy hősök legyenek, feláldozzák a szabadságért a családjuk biztonságát, a mindennapi kenyeret vagy éppen az életüket… Nem tudok ítélni egy társadalom felett, amely a zsarnokságban elveszíti szabadságigényét. Ilyen az élet. Ilyen az ember. De azt megmondhatom, hogy mind az utálatosságok között, amit ebben a korszakban megéltem… nem azokra haragudtam, akik nem voltak hajlandók megfizetni a szabadság árát, hanem azokra, akik állandóan keresni is akartak azon, hogy nem voltak szabadok.
Kérdezzük és kapkodjuk a fejünket. Hol vagy Petőfi Sándor, lopnak a bőség kosarából? Hol vagy Arany János, a családi kör nagyon hiányos? Hol vagy Ady Endre, én nem leszek a szürkék hegedőse? Rákóczi talpra, elhamvad Karsznahorka büszke vára. S miközben kédéseinkre keressük a választ , az ünnep magasztos tisztaságával adtuk meg a feleletet itt a peremvidéken is, Felső- Gömör csendes, méltóságteljes főhajtása közepette.
Sokan vagyunk magyarok,akik úgy érezzük hogy,eljött az ideje, hogy a magunk kezébe vegyük a sorsunk irányítását.Hogy mi magunk találjunk megoldást közös gondjainkra.Hogy ne várjunk tovább az ország kapzsi és saját politikai játékaikkal foglalkozó vezetőire.Tenni kell és nem kétségbe esni.Cselekedni kell és nem azt várni, hogy a hatalom birtokosai,akik addig is tehetetlenek voltak,most végre jóra fordítják az emberek sorsát.
Mert az emberhez méltó életet barátaim nem a hatalom embereitől kapjuk. Azért nekünk magunknak kell megküzdenünk. A mi elhatározásunkon múlik. A mi erőnk ad erőt a valóra váltásához. Bennünk a megoldás, és általunk születik a jövő.
A hatalom mindig a maga sáncait védi. A hatalom mindig a maga igazát bizonygatja. A hatalom számára a jól fésült, okos beszéd a jó beszéd. De nekünk nem az a dolgunk, hogy a helyeset mondjuk. Hogy helyesen beszéljünk. A mi feladatunk az, hogy szót értsünk egymással.És éppen ez történt meg 1848. március 15-én. Aki ott volt, értette, miért fontos a Nemzeti dal.Aki ott volt, értette,hogy miért épp azt a 12 pontot tartalmazzák a követelések. Aki ott volt, együtt volt ott a többiekkel. Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.Együtt voltunk ott 1848. március 15-én mi magyarok,és nem magyarok ,együtt voltunk ott mindannyian. És egyszerre mozdultunk. És 164 év múltával mi most is, ma is itt állunk együtt.
Itt vagyunk együtt és együtt kérjük:
1. Kívánjuk, hogy nyelvünk szabadságát semmilyen törvénnyel ne szabályozzák.
2. Kívánjuk, hogy kultúránkról és oktasásügyünkről szabadon dönthessünk.
3. Felelős politikusokat a parlamentbe!
4. A törvény előtti egyenlőséget mindenkinek, hogy ne lehessenek egyenlőbbek az egyenlők között!
5. Az adónk arányos részének visszajuttatását a szülőföldünkre!
6. Követeljük az anyanyelven való tájékoztatás alkotmányos jogát minden általunk alkott régióban!
7. Alkotmányos jogállást és jogegyenlőséget!
8. Egyforma esélyt minden régiónak!
9. Gazdasági felzárkózást a peremvidéknek!
10. Nemzetünk történelmét, jelképeinket nem száműzhetik a tankönyveinkből és a közéletből.
11.Nyelvünk egyenrangúvá tételét az általunk lakott régiókban a vonatkozó európai törvények szerint!
12. Hogy végre valódi egyenlőség , szabadság és testvériség lehessen az itt élő nemzetek között.
A szabadságharc bukása utáni időszakban, az emigrációra kényszerített Kossuth amerikai beszédeit még Lincoln elnök is tisztelettel hallgatta s belőlük erőt és bátorságot merített. Amikor az amerikai polgárháború döntő pillanataihoz érkezett, Lincoln elnök a háború legvéresebb csataterén Gettysburg-ben, a csata előtti igen rövid beszédében Kossuth szavait idézte, amikor ezt mondta: ,, Mindent a népért,mindent a nép által. Semmit a népről a nép tudta nélkül. Ez uraim a demokrácia. „ Majd erre hivatkozva kérte őket, hogy hatalmas áldozatukat a szabadság oltárán meghozzák. Gyönyörű példája ez, hogy Kossuthot, mint államférfit, mint a szabadság eszméjének megtestesítőjét tiszteljük mi is. Nemcsak azért mert a miénk volt, hanem azért, mert a magyar történelem egyik olyan, utolsó nagy személyisége volt, aki egyesítette a nemzetet, utolsó leheletéig kitartott meggyőződése mellett, s úgy hajthatta örök nyugalomra fejét, hogy nem kellett megalkudnia egyetlen percre sem. Vajon a mai kor embere, politikusa, elmondhatja majd ezt Isten ítélőszéke előtt?
Kossuth egykori szavait sajnos manapság másképpen értelmezik sokan. A mai demokrácia alapja, a ,,Mindent a néptől ami a népnek megfelelne. Semmit a népről a nép tudtával. Ez uraim a mai demokrácia” Kérdés ezek a közállapotok meddig tarthatóak, de ezzel a mai napon nem kívánok foglalkozni tekintettel az egykori hősök emlékére, akik még haló porukban is többet jelentenek számunkra, számomra, mint azok, akikről a fenti sorok hallatán értekeznünk kellene.
A mai nap azonban legyen a tisztelgésé és az emlékezeté. Mert lassan egyebünk sem marad tisztességként, mint az emlékezés. Hajtsunk fejet előttük. Mint a nemzet legnagyobbjai előtt, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a haza védelmének és dicsőségének oltárán. Az ő példájuk legyen előttünk példa. Legyenek ők gyermekeink és unokáink példaképei. Szeretetük és hűségük a nemzethez, pedig íródjék a magyar nemzet történetébe aranybetűkkel, mert számunkra ők maguk ma a haza, a nemzet a tisztesség és a szabadság. Legyen nekik könnyű a föld, és fényes a mennyország. Dicsőség az elesett hősöknek. Éljen a magyar szabadság éljen a haza!
{iarelatednews articleid=”33041,33124,33009,32993,33107,33085,33075,33062,33018,33010,32984,32992,32983,32985,32971,32973,32943″}
