Két napot bírt ki a kétnyelvű ekeli vasúti tábla. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái vasárnap helyezték el, keddre pedig valaki, feltehetően a vasúti társaság alkalmazottja, eltávolította. Nagyon tanulságos dolog ez, több szempontból is.
Rámutat, hogy huszonkét év demokrácia nem volt elég ahhoz, hogy Szlovákiában a magyar nyelv ne mint konfliktus- és veszélyforrás jelenjen meg. A magyar felirat senkinek nem árt, senki jogait nem csorbítja, hiszen senki nem köteles azt olvasni, ott van fölötte a szlovák. Mégis vörös posztó a hatóságok szemében. Ugranak, ha valahol megjelenik. Úgy látszik, anyanyelvem az állam első számú ellensége, akit száműzni, megalázni, eltávolítani kell.
Rámutat arra, hogy jogállam helyett egy diszkriminációra épülő erődemonstráló-mechanizmus jutott nekünk. Az aktivistáknak nyilván nem volt engedélyük a tábla elhelyezésére. Ahogyan Ján Slotának sem, akinek a magyarságot sértő és a nemzetiségi indulatokat felkorbácsolni hivatott trianoni emlékműve máig ott áll a komáromi határátkelőnél. Vagy azoknak a vandáloknak sem, akik az ekeli vasúti megállót éveken keresztül WC-nek használták és összefirkálták. Ezek a hatóságokat nem zavarják. Lépni csak akkor kell, ha valaki a 90 százalékban magyarok által lakott község nevét magyarul írja ki az állomáson.
Rámutat arra, hogy mennyire lemaradt Szlovákia a demokratikus normák meghonosításában. Huszonkét éve még nem lógtunk ki nagyon a sorból a nacionalista túlkapásokkal és az arra épülő hivatalos állami politikával. Azóta azonban a régióból Románia, Csehország, Szerbia, Szlovénia és mások is képesek voltak megérteni, hogy a kétnyelvű vasúti feliratoktól nem szétesik az ország, hanem pont ellenkezőleg, integrálódik. Nekünk ez vajon mikor sikerül? Néha az az érzésem, hogy huszonkét éve nem közeledünk, hanem távolodunk Dél-Tiroltól és Finnországtól.
Rámutat arra, hogy a szlovák közvélemény mennyire nem tud mit kezdeni a legitim kisebbségi kezdeményezésekkel. A „kisebbségi jogok” a szlovák sajtóban nagyjából a horthysta revizionizmus szinonimái, és az azokért fellépő aktivisták a neonácikkal vannak egy szinten. Az elfogadott séma szerint ugyanis nemzetiségi problémáik csak a szélsőségeseknek vannak, úgyhogy aki ilyet tesz szóvá, az Ján Slota és Marián Kotleba magyar megfelelője. A „jó magyar” célja nem a kisebbségi jogok bővítése, hanem a szlovákokkal való „együttműködés” és a csendes beolvadás. Aki pedig nem illik bele a képbe, mint a KDSZ, arról vagy a tények ellenére ilyen képet festünk, vagy agyonhallgatjuk. Ez lett a mostani akció következménye is: mivel ép ésszel nem lehetett volna mit kifogásolni egy kétnyelvű vasúti táblán, inkább semmit sem írtak róla. Ha ez helyi suhanc revizionista feliratokat firkált volna az állomásra, fogadok, hogy messzemenő következtetéseket levonó kommentárok születtek volna.
Rámutat politikai érdekképviseletünk kudarcára is. Pártjainknak huszonkét év nem volt elég ahhoz, hogy érdemben megfogalmazzák és politikai partnereik felé közvetítsék a kétnyelvű vasúti feliratok igényét. Ehhez képest a magyar közösség felé azt kommunikálják, a probléma már megoldódott, lesznek magyar feliratok, „csak kérni kell”. Álomvilágban élünk mind, ahol a status quo mindent biztosít, ami szem szájnak ingere, már csak „élni kell vele” – aztán felébredünk, és még azt a vasúti táblát sem találjuk, ami tegnap még ott volt. Rejtély, mikor és hogyan lesz ebből az asszimilációt megfékező jogszabályi környezet.
Rámutat arra is, hogy a kezdeményezőképesség a pártoktól egyre inkább átcsúszik a civil kezébe. Kétnyelvű vasúti táblát kértek nemrég más civilek Komáromban és Dunaszerdahelyen is, és a Kétnyelvű Délnek sem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó akciója. Igény tehát van a jogok bővítésére, és lesz is, aki éljen velük. Pártkörökből viszont nem nagyon hallhatunk új ötletekről, ami a jogok biztosítását és megvalósítását illeti.
Nem sokáig maradhatott helyén az ekeli tábla, de reméljük nem volt ott hiába. Ha mást nem, irányt mutat egy jobb világ felé. Az sem egy utolsó dolog, ha tudjuk, hova szeretnénk eljutni.
Fiala-Butora János, Közbeszéd.sk
Fotó: Kétnyelvű Dél-Szlovákia
{iarelatednews articleid=”34419″}
