„A Csatáry Lászlóval kapcsolatos írásaimat, vagy nyilatkozataimat néhányan félreértették és így megalapozatlan vélemények, következtetések láttak napvilágot.” Alább Balassa Zoltán írását közöljük a Csatáry-ügy körül kialakult helyzetről.
Többen szó szerint átvették cikkem lényegét, azt a látszatot keltve, mintha saját kutatásaik lennének, vagy velem beszéltek volna. Hogy ez tisztességes eljárás-e, döntse el az olvasó. Ezen cikkek listáját mellőzöm.
Ezért tartom szükségesnek, hogy ismételten rámutassak néhány tényre. Az egyik cikkíró amellett kardoskodik, hogy 1945-ben felszabadulás zajlott. Ez Európa szerencsésebb, nyugati féltekéjén így volt, de ahová a szovjet katona betette csizmáját, ott elősegítette a sztálini típusú diktatúra meghonosítását. Egy pillanatra fellélegezhettünk, megszabadultunk (Márai találó szavával élve) az egyik zsarnoktól, de a másik pillanatban már nyakunkra ült a másik. Ördög harcolt Belzebub ellen. Ezt az akkori kassaiak is így értelmezték és reménykedtek, nem csatolják őket vissza Csehszlovákiához, ahol rájuk a beneši típusú nemzeti-szocialista üldözés várt. Sok kassai zsidót, akit korábban faji alapon üldöztek, a „felszabadúlás” után magyarsága miatt zaklatták vagy bántalmazták, netán becsukták. Ezt csak a tényeket figyelmen kívül hagyó személy állíthatja! Ezért felszabadulásról beszélni káros és hamis legendagyártás.
A további megállapítás már konkrétan a Csatáry-ügyet illeti. A Magyar Hírlapnak azt nyilatkoztam, hogy a bíróság tanácskozása 10 percig tartott. Ezt többen úgy értelmezték, hogy maga a bírósági tárgyalás tartott ilyen rövid ideig. Holott a jegyzőkönyv majd 16 oldalnyi, ami azt jelenti, az legalább 2 óra hosszat tartott. Majd a bíróság tíz percig tanácskozott és meghozta halálos ítéletét.
A tízperces tárgyalás legendáját terjesztők egy része így kétségbe vonja az ítélet jogosultságát. Kétségkívül sok kívánnivalót hagy maga után az akkori eljárás. A védő teljesen passzív módon viselkedett. A tanúkhoz egy kérdést sem intézett, hogy tisztázzanak egyes részleteket, vagy az esetleges ellentmondásokat. Több tanútól megkérdezhette volna például, honnan ismerte Csatáryt, honnan tudta, hogy éppen ő intézkedett. Mikor, melyik gettóban látták, melyiknek volt a parancsnoka. Az egyik, Eperjesen élő hölgy, akivel szerencsém volt beszélni – de nyilatkozni nem kíván -, közölte Csatáry naponta a gettó előtt állt. Kérdésemre, hogy honnan ismerte, közölte, őt mindenki ismerte. Igaz, Kassa akkor 60 ezres város volt s így szinte mindenki mindenkit ismert. Legalább látásból.
Azokat a tanúvallomásokat, vagy visszaemlékezéseket, melyek arról szólnak, hogy lányok és asszonyok tömegét Csatáry arra kényszerített, hogy puszta kézzel gödröt ássanak a földbe az egyik írás azzal egészítette ki önkényesen, hogy fagyott földbe kellett lyukakat ásniuk. Ezt azzal „cáfolja”, hogy májusban már nem lehet fagyos a föld, így nyilvánvalóan hamis vádról van szó.
Egyik cikkíró abból, hogy Lom Ferdinánd bár otthon magyarul beszélt, de fiát szlovák iskolába íratta, azt a „logikus” következtetést vonta le, hogy elfogult lehetett Csatáryval, mint magyarral szemben. (Akkor miért beszélt otthon, családja körében mégis magyarul!?) Az nem jut eszébe, hogy abban a magyarellenes légkörben, bíró aligha lehetett volna, ha magyar iskolába íratja fiát, és azok eleinte nem is léteztek. Azt sem veszi figyelembe, a tanúk és sértettek is magyarok voltak!
Ha valaki ellátogat az egykori Kazinczy-, ma Puskin-utcai zsinagógába, láthatja a ceruzával írt följegyzéseket a falon. Az ide összezsúfolt zsidóknak minősített személyek magyarul írták a falra üzeneteiket.
Mivel más alkalommal is előfordult, hogy pontatlanul idézték e tanúvallomásokat, nem árt, ha most részletesebben ismertetjük őket. A Kassai Állami Területi Levéltár (ŠOBA) őrzi őket (TK 3688/48 sz. 4-13 sz. lap).
Igaz, a lefolytatott eljárás magán viseli a formalizmus jegyeit és az ügyészség sem tett meg mindent azért, hogy okmányokkal is alá tudja támasztani a vádpontokat, a vallomásokat autentikusnak kell tartanunk. A tanúkat akkor is arra figyelmeztették, hogy csakis az igazat mondják el. A vallomásokban semmi olyasmit nem találtam, ami nem lenne életszerű, vagy dús fantáziára utalna.
Az Állambiztonsági Rendőrség kassai kirendeltségén tett vallomásokat 1947. december 1-jén és egy esetben 2-án foglalták írásba. A vallomástevők akkor akkor mindannyian kassai lakosok voltak.
Dr. Jónap Sámuel (*1898 Kenyhec), vallotta, a téglagyári átmeneti kórházban dolgozott vezető orvosként. Ebben a minőségében naponta találkozott Csatáryval. Mindig nyers és durva volt. Saját szemével látta, hogy gyermekeket és nőket korbácsolt. A második transzport [1944.V.17.] alkalmával a tanú füle hallatára azt az utasítást adta rendőreinek, hogy a kard élét használják. A negyedik transzport [1944.VI.3.] alkalmával 300 súlyos beteget és idős embert kellett elszállítani 6 vagonban. Engedélyük volt rá, hogy fekvőhelyeket helyezzenek el. Csatáry ezt meggátolta azzal a megjegyzéssel, hogy „mindannyian dögöljenek meg”.
Dr. Forgácsnak sikerült egy keresztény családnál elbújnia, de Csatáry két rendőrrel kinyomoztatta és deportáltatta. A lágerben pusztult el.
Jónapot családjával együtt Csatáry deportáltatta. Egyedül ő tért vissza. [Jónap doktor 1950-ben hunyt el.]
Starkné Glücksmann Teréz (*1905 Kassa) vallotta, a téglagyári táborba vitték, ahol Csatáry volt a táborparancsnok, aki embertelenül viselkedett velük szemben. A lágerben április 22. és május 15. között tartózkodott. Azután Auschwitzba szállították. Csatáry mindig egyenruhában járt. Pisztoly és korbács volt nála. Saját szemével látta embertelen magatartását. Közöttük nagybátyját, Schwartz Zsigmond mérnököt és Dr. Gádor Ferencet embertelenül megkínozta korbácsával. Felpofozta, közben pisztolyával fenyegetőzött, agyonlövi őket. Mindezt azért, mert szálláshelyüket kényelmesebbé kívánták tenni.
Másik alkalommal ezer nőnek az ő parancsára gödröket kellett ásniuk puszta kézzel. Aki ezt a munkát nem bírta, azt megkorbácsolta és kényszerítette a munka folytatására.
Amikor lajtos kocsival vizet hoztak, a kocsi körül tolongó szomjas embereket megkorbácsolta.
A háború után jutott tudomására, hogy egy leányt saját kezével lőtt le a téglagyárban.
[Starkné a 90-es évek elején egy anonim levelet kapott. A Rokkantak Szövetsége Kassa-városi Bizottságának (Sas u. 6) fejléces papírján a következő nyomtatott betűkkel írt szöveg olvasható: „Cigányok, zsidók és magyarok nélküli Szlovákiát akarunk. Ezért adunk maguknak egy hónapot, hogy elköltözzenek, mert ha nem, agyonverjük magukat. Matica slovenská [Szlovák Matica]”
Schmucer Frank Zsófia (*1902 Bártfa) elmondta, Csatáry vőlegényét, Jozef Schmucert folyton zaklatta. A rendőr-igazgatóságra rendelte és azzal vádolta, hogy kommunista és a magyarok ellen politizál. Hat alkalommal hallgatták ki. Minden alkalommal Csatáry saját kezűleg verte és kínozta meg, miközben büdös tótnak és kommunistának nevezte. Közölte vele, az ilyen embereket agyon kell vernie. 1944 novemberében vőlegényét Németországba deportáltatta, ahonnan a mai napig nem tért vissza.
A tanúnak arról is tudomása van, hogy Csatáry 600 férfit küldött munkára Németországba.
Dr. Perényi István orvos (*1904 Kassa) vallotta, Dr. Engl, az állami kórház igazgatója közölte vele, hogy a zsidó betegeket (nevezetesen Dr. Földest és feleségét, Wildmannét) Csatáry parancsára szállították a téglagyárba, ahonnan Auschwitzba vitték őket. Feltételezése szerint, összességében néhány tucat emberről lehetett szó. Dr. Jónap erről többet tudhat. (Sajnos, az orvost ezügyben elmulasztották kihallgatni.)
Mandler Gyula mérnök (1902 Jóka, galántai járás) tanúsította, hogy Csatáry korbáccsal megverte Schwartz mérnököt és azt is, amit a nők puszta kézzel való gödörásásról már Starkné elmondott. Deportálása alkalmával hallotta, Csatáry megparancsolta, hogy kényszerítő eszközként a rendőrök verést is alkalmazhatnak. Amikor vizet akart inni, egy rendőr puskatussal mellbe vágta.
Falkenstein Hugó (*1901 Kassa) hivatali beosztása révén ismerte Csatáryt, mivel nagyjából négy héten keresztül dolgozta föl a csendőrségtől kapott névjegyzékeket. Közvetlen tudomása van róla, hogy 1944 májusában egy rendőrjárőr két számára ismeretlen nőt lőtt le, akik a táborból el akartak szökni. Ez Csatáry lelkén szárad, mert ő adott ki olyan utasítást, hogy a rendőrök figyelmeztetés nélkül lőjenek.
Aki a táborlakók közül valamilyen ügyben Csatáry táborparancsnokot fölkereste, azt először alaposan megkorbácsolta. Dr. Veizer elmondta neki, azért kínozták meg, mert Csatáry szerette volna megtudni, hol rejtegeti vagyonát. Ugyanez történt meg Fried Hugóval, a fűrésztelep tulajdonosával és Farkas Árpáddal, a Zsidó Tanács tagjával.
Dr. Hofman Zoltán (*1890 Kelemenfalu, rózsahegyi járás) vallotta, mint orvosnak a belügyminisztérium és a honvédelmi minisztérium kivételezett státuszt biztosított. Így szabad mozgása volt a városban és a gettóban. Látta, az emberek élelmiszert hoztak a zsidóknak, Csatáry azt elvette tőlük, és ordítva közölte, ha ez még egyszer megismétlődik, akkor bezáratja őket is a zsidók mellé. Saját szemével látta, amint a beteg embereket rugdosta, mivel nem bírtak a vagonokba menni és a német szervek ellenkezése ellenére ezeket bevagonírozta minden ellátás nélkül, sőt nem engedte, hogy vizet igyanak. Mivel [Endre László] államtitkárnak volt közvetlenül alárendelve, nagy hatalommal rendelkezett. (Az előkerült iratok szerint, a kassai rendőrkapitányság vezetője Dr. Horváth György volt, mellette szolgált Sárváry Jenő csendőr-ezredes és Schmidtziffen százados (SS-Hauptsturmführer). Csatáry rendőr-segédfogalmazóként ennek a hierarchiának állt az utolsó előtti lépcsőjén.)
Zsúrovszky Zoltán (*1912 Kassa) fogtechnikus vallotta, hogy Csatáryval az Imperiál kávéházában ismerkedett meg 1943-ban. 1944-ben szabadságos katonaként volt otthon, amikor édesanyját, Zsurovszky Idát Csatáry letartóztatta. Mivel merényletet akart elkövetni emiatt ellene, november 7-én őt is letartóztatta. Csatáry átadta a Gestaponak, ahol megkínozták, de semmi érdemlegeset nem tudtak meg, így visszaadták a rendőrségnek azzal, hogy másnap jelentkeznie kell katonai alakulatánál. Csatáry azonban ezt ellenezte és megjegyezte, „maga azt akarta hogy én halott legyek, maga lesz halott” – s Németországba deportálták.
Alexander Frigyes (*1902 Kassa) kémikus 1944. március 23-án reggel négy órakor ismerkedett meg Csatáryval, amikor a Gestapo elhurcolta. Ő mint összekötő tiszt volt jelen. A kihallgatás után a téglagyárba szállították. Dr. Bíró Sándor kb. 1944. május 2-án lemondott a gettó vezetéséről, mivel nem kívánt az embertelenségekben részt vállalni, s akkor került helyére Csatáry. Ezt onnan tudja, hogy őt választották meg a zsidó ügyek adminisztrációjának vezetőjévé. Amikor követelték, hogy latrinát építsenek a táborban, Csatáry erre a munkára gyerekeket és öreg nőket rendelt ki, akiket megkorbácsolt. Ez ügyben a németekhez fordult, akik közbeléptek. Más esetekben is kegyetlenkedett, amit saját szemével látott. Szüleit és leánytestvéreit Csatáry deportáltatta annak ellenére, hogy a Gestapótól hivatalos okmánnyal rendelkezek, családtagjait hagyják ki a transzportból. Ugyanúgy az utolsó transzportba önkényesen 64 embert sorolt be, akik mind kivételezettek voltak. További tanúkat javasolt kihallgatni, mint Straus Margitot és Kalafoni Erzsébet. (Erre sem került sor!)
Volné Erlich Blanka (*1913 Márkusfalva) vallotta, egy számára ismeretlen rendőr egy nagyon gyenge fiatal lányt bántalmazott. Mire megjegyezte: „Ez megbosszulja magát, az Úristen ezt magának nem felejti el!” Majd miután a rendőr lehordta, Csatáry elé vezette a Luzsénszky Pál utcán. Ezt a nő Csatárynak is megismételte. Mire ő megjegyezte: „Fogjátok és adjátok neki, ha már az Úristennek bosszút kell állnia, akkor legyen miért bosszút állnia!” Levetették vele a szoknyáját, le kellett feküdnie a kanapéra és gumibottal kapott 18 vagy 20 rettenetes ütést. Ezután hatvanéves anyját és mindkét leánytestvérét is megverték. Majd le kellett meztelenre vetkőzniük, megmotozták őket és később egy pincébe zárták őket, ahol jobb kezüket a bal lábukhoz kötötték. Ebben a pincében már akkor legalább 30 megkötözött ember tartózkodott. Így tartották őket 13:30-ig, majd a Zrínyi utcai gettóba vittek őket.
A gettóban Csatáry zsidó őrséget tartott s ha valaki megszökött, akkor ezeket verte és kínozta az elviselhetőség határáig.
Valaki levelet intézett hozzám, hogy miért nem hagyom szegény Csatáry bácsit békén. Nem látom, hogy ezt az ügyet egyesek kampányszerűen használják Magyarország lejáratására? Vajon az illető úgy gondolja, hogy az ilyenfajta kampány azzal leszerelhető, ha nem nézünk szembe a múlttal? Ez meglehetősen naiv elképzelés.
Jobb lett volna, ha a per korrekt módon és a maga idejében zajlik le. Ma egy ilyen eljárás számos nehézségbe ütközik, de mivel most sokkal több dokumentum áll rendelkezésre, alapvető módon tisztázni lehet Csatáry szerepét, mégha a részleteket illetően maradhatnak a kérdőjelek. Mivel Csatáry fölött Csehszlovákiában ítélkeztek, a jogutód Szlovákiának kellene kikérnie, hiszen ugyanazért nem lehet két ítéletet hozni. De ezt a problémát a jogászoknak kell megoldaniuk.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34956,34882,33980″}
