Hrubík Béla gondolait tesszük közzé az iskolai beiratkozások kapcsán.
,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” – idézem Tamási Áron gyönyörű gondolatát és elgondolkodom azon, vajon miért vagyunk a világon, s az itt létünk, helyünk keresése, gyökereink, kultúránk, nyelvünk megtartása mennyire tudatos, és ha nem az, akkor miért sodródunk, mik azok a tényezők, melyek sorsunkat ilyen, vagy olyan irányba kimozdítják. Kérdések, melyeket nem biztos, hogy mindenki feltesz önmagának, s amelyekre nem biztos, hogy van egyszerű igen, vagy nem felelet.
Az ember saját maga sorsának alakítója, s a hatások, melyek gyermekkorában érik, meghatározóak egész életében. Az egyik legfontosabb hatás, mely mindjárt a születésünk után meghatározza további fejlődésünket, s melyet az anyatejjel szívunk magunkba mint a mindennapi táplálékot, az az édesanya szeretete, az édesanya szavai, az ő nyelve, mellyel megajándékoz bennünket, amelyen szól hozzánk, énekel nekünk, mesét mond, becéz, simogat, megérint, mint egy-egy apró, csiszolatlan gyöngyszemet, a nyelven, melyet ő is az édesanyjától kapott ajándékba, amit úgy hívunk, hogy ANYANYELV.
Az anyanyelv olyan, mint egy vár. Lakni lehet benne, védelmet nyújt, meghatározza személyiségünket, ezzel tartjuk a kapcsolatot azokkal, akiknek szintén ez az anyanyelve, s mely emberek csoportja alkot családot, baráti kört, közösséget, nemzetet és valahol hazát is. A nyelv az, ami összeköt bennünket egy nemzeten belül. Ezen a nyelven írunk, olvasunk, beszélünk, élünk. Az első szavak, az első mondatok, melyek az elménkbe beíródnak, kitörölhetetlenül ott maradnak, amíg élünk. Nem mindegy tehát, hogy az első élmények hatása, hogyan őrződik meg bennünk, s hogyan tudjuk ezeket az élményeket kiszélesíteni, vagy helytelen döntések esetében semlegesíteni.
Kétségtelen, hogy a nyelv továbbfejlesztése szempontjából a legfontosabb döntés, melyet a szülők meghoznak a gyermekeik helyett, az iskolaválasztás. A Teremtő általi természetes rendben az a természetes, ha minden élőlény a maga számára legegyszerűbb, legjobb és legteljesebb életutat választja. Így nem történhet meg az, hogy az oroszlán egyszer csak repülni szeretne, vagy a cinege a halak módján a víz alatti életet válassza, esetleg a hűséges házőrzőink nyávogni tanulnának, vagy a virágok ősszel elrepülnek a cserepekből és elszállnak melegebb vidékre. Nevetségesnek tűnik ez a fejtegetés, mert az élet természetes rendjének mindez ellentmondana, ha megtörténik. Mi emberek, akik állítólag az evolúció csúcsán állunk, mégis képesek vagyunk a természetes értékrendünknek ellentmondó módon cselekedni, tudatosan, érdekből, különböző hatások miatt. Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy a természet rendjének megfelelően, a Teremtő akarata szerint éljünk és cselekedjünk. És ez a cselekvés nem más, mint az, hogy minden gyermeket, akit az édesanya a világra hoz, s akihez, amilyen nyelven szól, olyan nyelvű iskolába járassa. Az Európai Unió egyik alapvető követelménye, az európai ember, három nyelvet tudjon. Ami a fejlettebb nyugat-európai államokban gyakorlatilag már megvalósult, nálunk még nem teljesen érvényesült.
A szlovákiai magyarok ebből a szempontból előnyben vannak, hiszen az otthonról magukkal hozott magyar nyelv mellett, a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban minden olyan feltétel adott, hogy a másik két nyelvet is elsajátítsák, európai módon és szinten. De ez csak akkor lehetséges, ha a magyar szülők az anyanyelvi oktatás mellett döntenek. Amennyiben nem, megfosztják gyermeküket attól, hogy európai módon, a világ legtermészetesebb rendjében élhessék életüket. Mert az ugyan igaz, hogy az anyanyelvet a családban valamiféleképpen megőrzik úgy is a gyerekek, bár idegen nyelvű iskolát látogatnak, de a természetes műveltségük az irodalom, a történelem, a kultúra területén olyan hézagos lesz, hogy az átlagos műveltségi szintet sem éri majd el.
Márpedig Európában nemcsak enni, inni és aludni kell, hanem élni is, elsősorban az elsajátított tudással és az ebből fakadó lehetőségekkel. Nehéz ellenérveket találni arra, hogy az egyesülő Európán belül, a magyar határtól alig néhány méterre megtagadjuk az anyanyelvi oktatás lehetőségét gyermekeinktől.
Az az ember, akinek a lelkében és a fejében rend uralkodik, aki tudja, hogy hol a helye a világban, a hazában, kiegyensúlyozott, harmonikus életet él. Ezt a rendet viszi magával a családjába, a munkahelyére, a baráti körébe. Ezzel a renddel éli le egész életét és teremt harmóniát a lélek és a tudat között. Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, hangzik a mondás, de anyanyelved akkor is csak egy marad. Ezen keresztül kötődsz majd a földhöz, melyből vétettél, a nemzethez, melyhez tartozol, a hazához, szülőföldhöz, melyben élsz.
Ne tagadd meg azt, amit az ősöktől kaptál, mert ezáltal nem leszel se jobb, se több, csak sebezhetőbb, csak kiszolgáltatottabb. Őrizd meg anyanyelved, iskolád, hited, hogy Te is azért legyél a világon, hogy valahol otthon lehess benne. Engedjék magyarul álmodni gyermekeiket! A jó döntés felelőssége az Önök kezében van, tisztelt édesanyák és édesapák, tanuljanak meg élni vele!!!
Hrubík Béla
Felvidék.ma
