A Napunk címmel megjelenő liberális sajtóorgánum 2023. február 15-i száma egy Lang Tamással készült interjút közöl, Esterházy János kérkedett antiszemitizmusával és óriási simulékonyságot mutatott az akkori szlovák kormány politikája felé címmel. Az interjú témája ugyan a holokauszt, pontosabban az önálló Szlovák Köztársaság zsidó lakosságának felszámolásáról összeállított A kettős kereszt árnyékában című kötet tartalmának bemutatása volt.
A téma azonban mind a lapnak, mind az interjúalanynak egy újabb jó ürügyet jelent arra, hogy Esterházy János nevét és becsületét ez eddig megszokott módon rágalmazással és csúsztatásokkal próbálja meg bemocskolni.
Lang Tamás, mint az interjúból kiderül, a II. világháború alatti holokauszt embertelen körülményei között veszítette el családtagjait, s ezért őszinte együttérzést érdemel. Esterházy Jánossal kapcsolatos kitételei mellett azonban ezzel együtt sem mehetünk el szó nélkül.
Ő a politikus gróf ez időbeli szerepvállalásáról úgy vélekedik, hogy „Esterházy egy kivétellel a parlament által elfogadott zsidótörvények mindegyikét megszavazta. Az egyik parlamenti ülésen szó szerint azt mondta: »Méltóztassanak csak meggyőződni, hogy eddig minden zsidótörvényt megszavaztam«.”
Nos vegyük hát sorjába:
Ez a bizonyos parlamenti ülés 1940. V. 7-én zajlott, meglehetősen viharos körülmények között. Az Esterházy előtt felszólaló Konstantin Čulen képviselő a magyarországi szlovákokkal szembeni hatósági bánásmódra, illetve a reciprocitás elvére hivatkozva egy egész sor kisebbségellenes retorzióval fenyegette meg a szlovákiai magyar népcsoport tagjait. E beszédet követő felszólalásában Esterházy az akkori szlovákiai magyarság Szlovákiával szembeni lojális magatartását bizonyítva kitért saját parlamenti szerepére is és ezzel kapcsolatban mondta: „legőszintébb jószándékunkat, … az itteni magyarság nevében minden alkalommal hangsúlyoztam. Méltóztassanak csak végiglapozni a képviselőház naplóján és meg fognak győződni arról, hogy mint a magyarság képviselője, mostanáig mindig megszavaztam minden törvényjavaslatot”.
Tehát „minden törvényjavaslatot” és nem „minden zsidótörvényt”, miként azt Lang állítja. Mindezt azonban nem törleszkedő simulékonyságból tette, s nem is azért, „mintha ezzel politikai tőkét akartam volna magamnak kovácsolni, hanem (saját szavait idézve) a szlovákok iránt érzett teljesen spontán őszinte barátságból és igazságérzetemből”.
Az idézett interjúban Lang arról is szól, hogy kormányrendeletként (és nem parlamenti törvényként) 1941. szeptember 9-én látott napvilágot „az úgynevezett Zsidó kódex, mely 270 paragrafust tartalmazott, és Szlovákia kérkedett azzal, hogy ezek a nürnbergi törvényeknél is szigorúbbak”.
Ezzel kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy a „Zsidó kódex”-et egy, még az önálló Szlovákia kikiáltása előtt, tehát az autonóm szlovák kormány által, 1939 januárjában létrehozott bizottság tagjai dolgozták ki. Esterházynak saját szavai szerint köze lehetett annak az 1940/113. sz. parlamenti törvények a megszavazásához, amelyet a szlovák parlament 1940 áprilisában fogadott el, s amely a zsidó személyek tulajdonában lévő vállalatok kisajátításáról rendelkezett. Amennyiben Esterházy ezt a törvényt megszavazta, hibát követett el. Lang ugyanakkor elmondja azt is, hogy 1942-ig a zsidóellenes kormányrendeletekben testet öltött intézkedéseknek nem az ún. „végső megoldás”, avagy a zsidó lakosság likvidálása volt a célja. Ez persze nem jelenthet semmiféle felmentést az egyéb embertelen intézkedések számára, ám világosan kell látnunk, hogy Esterházy nem szavazott meg semmiféle zsidóellenes kormányrendeletet, mivel nem volt a szlovák kormány tagja.
Esterházy Lang által rosszul idézett kijelentése után, tehát 1940 szeptemberében kerül sor a szlovák parlamentben annak az 1940/210 sz. kormányfelhatalmazásnak az elfogadására, amely a szlovák kormányt felruházta a zsidó lakosság gazdasági és társadalmi életből való kiiktatására. Mivel a parlamenti jegyzőkönyv nem tartalmaz jelenléti ívet, egyértelműen nem állítható, hogy Esterházy ezt a törvényt megszavazta volna.
A szlovákiai Holokauszt-dokumentációs Központ honlapján olvasható információ szerint az 1942. május 15-én megszavazott 1942/68. számú alkotmánytörvényt a zsidó lakosság deportálásának törvényesítése mellett egyben azzal a céllal fogadták el, hogy az összefoglalva törvényerőre emeljen minden eddigi, kormányrendelet által végrehajtott zsidóellenes intézkedést. Esterházy tehát e törvény megszavazásának elutasításával (bárhogy szavazott is korábban) megtagadta az eddig végrehajtott intézkedések törvényesítését is. Lang Tamás erre vonatkozólag ismét valótlant állít, amikor azt mondja: „Esterházy János akkor nem szavazott, nem is tartózkodott…nem szólalt fel a vitában”, majd hozzáteszi: „egyébként vita sem volt a törvényről.” A valóságban Esterházy arra készült, hogy ellene szavaz a törvénynek, s ezt Martin Sokol házelnöknek egy nappal a szavazás előtt be is jelentette: „Tudom, hogy a törvényjavaslat nagyon sok szlovák képviselőtársamnak nem tetszik, de ezek pártfegyelemből nem mernek óvást emelni a javaslat ellen.
Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője, leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény, és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”.
Mivel azonban másnap a szlovák parlamentben napirendre kerülő törvényjavaslatot Esterházy kivételével az ülésteremben tartózkodó minden képviselő megszavazta, az ülést vezető házelnök, Martin Sokol nem rendelt el ellenszavazati próbát, hanem a törvényt elfogadottnak nyilvánította.
Hamis Lang azon állítása is, hogy „Esterházy nem szavazhatta meg a törvényt a magyar kisebbség miatt, az politikai öngyilkosság lett volna a számára. … Nem adhatom nevemet egy olyan törvényhez, amely felhatalmazná a többséget, hogy az országból a kisebbséget kiebrudalja”. Ez a mondat valóban elhangzott, de nem úgy, ahogy ezt Lang a maga koncepciójának igazolására idézi, hanem az alábbi módon:
„A magyarság Szlovákiában nemzeti kisebbséget alkot, és ezért teljesen lehetetlen, hogy elfogadjon és magáévá tegyen olyan törvényjavaslatot, mely a többségnek jogot ad arra, hogy egy kisebbséget kitelepítsen.”
„A zsidók kitelepítésénél a szlovákok a zsidókat nem mint felekezetet, hanem mint fajt telepítik ki, és ez egy okkal több, hogy ellene szavazzak a javaslatnak.”
Esterházy tehát (önmaga védelmére) kijelenthette volna, hogy ez az egyetlen oka ellenszavazatának, de ő ennek épp az ellenkezőjét állította, vagyis azt, hogy ez csak egy plusz ok arra nézve, hogy ellene szavazzon a törvénynek.
Lang úgy véli, Esterházy kérkedett azzal, hogy: „habár antiszemita érzelmű vagyok és az is maradok, a törvényt nem szavazhatom meg, mert az nem keresztényi…”. Mindezt azzal együtt állítja, hogy ő maga nevezi meg korábban a „vallási antijudaizmust” mely esetében „még nem beszélhetünk antiszemitizmusról”. A Wikipedia szócikke szerint is az antijudaizmus és a modern antiszemitizmus alapvetően eltérő jelenségek, hiszen az antijudaizmus a zsidóellenesség teológiai érvekkel alátámasztott változata, amely nem etnikai vagy rasszista, hanem vallási alapon utasítja el az izraelita vallást. Ettől persze ez a fogalom még nem válik szalonképessé, amit jól mutat az a tény is, hogy napjaink keresztény felekezeteinek szinte mindegyike a náciktól származó, rasszista felfogásra épülő antiszemitizmussal együtt elítélte az antijudaizmus minden megnyilatkozását is. Esterházy Martin Sokol házelnöknek négyszemközt (tehát nem publikus formában) a következőket mondta: „Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam, és az is fogok maradni, ami ellenben nem jelenti azt, hogy szavazatommal hozzájáruljak egy olyan törvényhez, mely minden emberi és isteni jogot lábbal tipor. ” A politikust, korának gyermekeként – ahol a felekezetek közti vallási szembenállás és elutasítottság napi gyakorlatként volt jelen – legfeljebb antijudaizmussal lehetne meggyanúsítani. De ez is csak abban az esetben lenne igaz, ha igaz lenne Langnak azon állítása, hogy Esterházy mindezzel „kérkedett” volna. Ha ez így lenne, akkor nyilvánosan leírt vagy elmondott beszédeiben is ott találnánk a zsidóellenességgel való „kérkedést”, amivel nyilvánvalóan jó pontokat szerezhetett volna a maga és a szlovákiai magyar népcsoport számára is a Tiso-Tuka vezetés alatt álló szlovák államhatalomnál. De ilyesminek nyomát sem lehet találni Esterházy nyilvános megnyilatkozásaiban. A Sokol számára hangoztatott érvet több Esterházy-szakértő értelmezése szerint is inkább retorikai fogásként lehet értelmezni, miszerint a zsidóellenes beállítottság sem lehet érv egy, az „emberi és isteni jogot lábbal tipró” törvény elfogadásához.
Hogy is lehetne azt az Esterházyt antiszemitának nevezni, aki a csehszlovák államosítás utáni maradék vagyonát zsidó bérlők (a Schlesinger testvérek) kezelésére bízta, akinek legszűkebb munkatársi köreiben is találunk zsidó származású személyeket s aki habozás nélkül nyújtott segítséget minden hozzá forduló üldözött zsidó személynek.
Sőt, ha visszatérünk még egy pillanatra a fentebb idézett szövegre, akkor abban azt olvashatjuk, hogy Esterházy emberi jognak és isteni jognak tekinti a születésnél fogva (a korabeli szóhasználat szerint) zsidó fajhoz való tartozást, amely jogot lábbal tipor el a zsidók deportálását elrendelő szlovák törvényhozás. Tehát az emberi és isteni jogot védve érvelt a rasszista gyűlölet legvadabb tobzódása idején, (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az emberi jogokról 1948-ban fogadott el az ENSZ közgyűlése egy egyetemes nyilatkozatot).
Lang állítása szerint Esterházy János „boldoggá avatását Lengyelországból indították meg, és bizonyítani szeretnék, hogy zsidómentő volt”.
Fontos tisztázni, hogy a boldoggá avatási folyamatnak nem az a célja, hogy bizonyítsa Esterházy János zsidómentő tevékenységét, hanem az, hogy az 1945 után reá váró szenvedések próbáját kiálló ember magatartását mutassa fel követendő példaként mások számra. Mint ismeretes, 12 évig tartó börtönkálváriájának szenvedését az a nácizmust felváltó kommunista rendszer okozta Esterházy (és sok millió mártírtársa) számára, melynek működéséről ugyancsak sokat tudna mondani Lang Tamás. Ő azonban ehelyett inkább arról beszél, hogy Esterházy (saját és szerettei életét is kockára tevő embermentő tevékenységéről) „családja szubjektív megemlékezésén kívül nem létezik független forrásból származó bizonyíték”. Talányos, hogy vajon mit érthet Lang úr az általa megnevezett független forrás alatt? Legyen ez az ő titka. Mindenesetre az Esterházy Akadémia tulajdonában lévő, magánszemélyektől származó és nyilvánosan publikált sajtóközlésekben közzétett adatok alapján több tucatnyi olyan, szerintünk objektívnek nevezhető bizonyíték létezik, amely elegendő érvet jelent Lang fenti állításának cáfolatára. Közülük e helyütt elegendőnek tartjuk a Tel-Avivben élt Halmi József 1954-ben a Hatikva című izraelita lapban tett nyilatkozatából idézni, mely így szól:
„Mi, magyar zsidók, csak hálával tartozunk Esterházy Jánosnak, akinek sikerült egyes akcióival sok száz magyar zsidót megmentenie. Zápotoczky csehszlovák köztársasági elnök humanitására vallana, ha a börtönben ártatlanul szenvedő Esterházy Jánost, akinek becsületes, gerinces magatartását a szlovák fasizmus ellen, úgy a Csehszlovákiában, mint az Izraelben élő magyar zsidóság igazolja, szabadlábra helyeznék.”
Lang Tamásnak az ilyen és ehhez hasonló közlések azonban láthatóan nem számítanak „független forrásból származó bizonyítéknak”. Neki és számos (elv)társának ugyanis nem a „becsületes, gerinces magatartású” embermentő Esterházy-képre van szükségük. (A cseh Pravo hasábjain az elmúlt év novemberében a szlovák kommunista párt utolsó főtitkára, Peter Weiss gyalázta újfent Esterházy Jánost.) Gyaníthatóan azért, hogy fenntartsák a maguk számára annak jogát, hogy továbbra is ők határozzák meg, kit milyen bélyeggel lehet egy életre ellehetetleníteni, kit lehet antiszemitának, fasisztának, hazaárulónak, irredentának stb. nevezni s ezen alantas vádak alapján kirótt halálos ítéletét máig törvényesnek hazudni.
Fájó és szomorú, hogy napjaink újabb világégés felé tartó háborús konfliktusai közepette még mindig itt tartunk. Miként elkeserítő az is, hogy az életét népéért feláldozó Esterházy Jánostól egyesek ily módon nemcsak a rehabilitációhoz való jogot tagadják meg, de megfosztanák őt az embermentést vállaló bátorságért kijáró elismerésétől is. (Mint ismeretes, a New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL – Anti-Defamation League) zsidó szervezet 2011-ben „Bátorságért” járó kitüntetését adományozott posztumusz Esterházy Jánosnak.) Mi azonban hiszünk annak a Talmudban rejlő igazságnak, amely szerint, „aki egy életet megment, a világot menti meg.”
Ennek az igazságnak a fényében fárasztónak és értelmetlennek tűnik az újabbnál újabb rágalmakkal tűzdelt, de valójában egy malomban őrlő, Esterházy János elleni támadások ismételt cáfolata.
Hogy ezt most mégis megtettük, az valójában amiatt történt, hogy az Esterházy Akadémia nevében újra hitet tegyünk névadónk és példaképünk, Isten szolgája Esterházy János emberi kvalitása és keresztény értékei mellett.
(Gubík László/Felvidék.ma)
