A kortárs magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított alakja Balázs F. Attila, akit már több nemzetközi elismeréssel is kitüntettek.
A szerzőt egykor még erdélyi költőként ismertük meg, mielőtt áttelepült volna – a Felvidékre. Ott könyvkiadót alapított, és a tizenhét éve megjelenő Szőrös Kő című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Részben ebből a tevékenységéből is adódik, hogy több fiatal szerző pályakezdését támogatta, s egyfajta szervező egyéniségként szinte folyamatosan úton van, írótalálkozókra jár, így építve a kiadó nemzetközi kapcsolatait.
Milyen körülmények határozták meg költői indulását, milyen volt az az irodalmi közeg, amelyben elkezdett publikálni?
Nagyon korán elkezdtem írni, irodalmi versenyekre küldözgettem írásokat, aztán nyolcadikos koromban egy országos verseny második helyezettje lettem, és Szótár című versem meg is jelent a bukaresti Jóbarát című ifjúsági lapban. A középiskolában az irodalmi kör elnöke voltam, kemény kritikákat kellett elszenvedni diákok és tanárok részéről. Aztán biztató levelet kaptam az Utunk-szerkesztő Bágyoni Szabó Istvántól, és publikálni kezdett Székely János az Igaz Szóban. Ezt követően már minden írásomat el tudtam helyezni valamelyik lapban. A nyomasztó politikai terror ellenére, nagyon pezsgő volt az irodalmi élet Erdélyben. Minden megyeközpontban irodalmi kör működött, amelyek közül a legjelentősebb a kolozsvári Gaál Gábor Kör és a nagyváradi Ady Endre Kör volt. Közösen léptünk fel, meghívtuk egymást, és készült néhány antológia is, köztük az Ágoston Vilmos által szerkesztett Kimaradt Szó, a Kriterion kiadásában.
Milyen lehetőségek fogadták a korabeli Erdélyben a kezdő, az induló írókat-költőket?
Minden jelentősebb lapnál volt egy szerkesztő, aki a pályakezdőkkel foglalkozott: az Utunknál K. Jakab Antal, az Ifjúmunkásnál Lázár László, az Igaz Szónál Székely János és a Korunknál Kántor Lajos. A hetvenes-nyolcvanas években a könyvkiadás nehézkes volt, négy-öt évig is vártak a szerzők első könyvük megjelenésére. De tudtommal így volt ez Vajdaságban, a Felvidéken és Magyarországon is. Forrás-kötetemet még Markó Béla állította össze és szerkesztette meg, de megjelenését megakadályozták az illetékesek, hisz kétszeresen is rendszeridegen voltam: teológiára jártam, majd kérvényt nyújtottam be külföldi állampolgárral történő házasságkötés engedélyezésére. Akkoriban ezek nem voltak egyszerű dolgok.
Lett ennek a kérvényezésnek valamilyen negatív következménye?
A kérvény benyújtása után nem közölhettem a magyar nyelvű lapokban, ezért aztán volt néhány román nyelvű közlésem, azonkívül pozsonyi lapokban helyezte el írásaimat a menyasszonyom. De jegyzek ebből az időszakból néhány magyarországi és vajdasági publikációt is. A házassági engedély már csak a Ceausescu-rezsim bukása után érkezett meg, még a diktátor aláírásával. De hála istennek már nem volt rá szükség: 1990 januárjában áttelepedtem az akkori Csehszlovákiába és újságíró lettem a pozsonyi Nap szerkesztőségében. Később dolgoztam a Szlovák Rádió magyar adásának, szerkesztettem a Szabad Újságot, az Új Szó Hit és Élet rovatát. Voltam a Madách kiadó menedzsere, majd 1994-ben elindítottam a saját kiadómat AB-ART néven. Első munkatársaim Haraszti Mária és Z. Németh István voltak. A nyolcvanas évek közepén a Kriterionnak leadott verseskötetem változatlanul jelent meg a pozsonyi Madách kiadónál 1992-ben, és meg is kapta a Madách nívódíjat. Nem voltam túlságosan termékeny az induláskor sem, és ma sem ontom az írásokat. A szerkesztés és a műfordítás köt le nap mint nap, verset vagy prózát ritkán írok.
A Szőrös Kő egyike a Kárpát-medence ismert folyóiratainak. Hogyan és mikor kezdődött ez a történet, miként alakulnak a folyóirat dolgai?
A kiadóm egyik első kötete az akkor még pályakezdő Juhász Katalin Gerezdek című verseskötete volt a Start könyvek sorozatban. Aztán következtek Németh Zoltán, Polgár Anikó, Pénzes Tímea és mások, vagyis az akkori tehetséges pályakezdők. Ők kerestek meg azzal a kérdéssel, vállalnám-e egy olyan folyóirat kiadását, amelyet ők szerkesztenének, és amely a fiatal nemzedék fóruma lenne. Gondolkodás nélkül igent mondtam, pedig akkor még nem tudtam, hogy fogom megteremteni hozzá az anyagi bázist. Furcsa címet adtak lapjuknak, máig nem szoktam meg, de megváltoztatni nem akartam, mert így került be a köztudatba. Első főszerkesztője Csehy Zoltán volt, őt követte Juhász Katalin. Aztán, miközben megőrizte fiatalos jellegét, profi szerkesztők kerültek a lap élére: hosszú évekig Haraszti Mária, majd H. Nagy Péter irányította a folyóiratot.
Úgy tudom, voltak hullámvölgyek is a folyóirat történetében…
Igen, egy évig szünetelt a lap 2010-ben, és 2011-ben is csak két száma jelent meg, de azóta újra kéthavi rendszerességgel kerül ki a nyomdából, Sütő Csaba András, Z. Németh István és jómagam szerkesztésében. Világirodalommal indítunk minden számot – ez a Mérföldkő című rovatunk –, majd a magyar irodalom elismert írói, költői kapnak teret az Ékkő rovatban. A Startkő a pályakezdők fóruma maradt, a végén vannak a kritikák a Kőtörő rovatban, és egy interjú a lapszámot illusztráló képzőművésszel.
Az elmúlt időszakban milyen tényezők határozták meg a lap arculatát?
Furcsállom, hogy miután hosszú évekig támogatást kapott az NKA-tól, az idén a kuratórium – amelynek egyik tagja épp a Szőrös Kőben indult nem is olyan rég – nem találta méltónak a támogatásra.
Milyen új kiadványokkal jelentkezett az AB-ART kiadó az idei Ünnepi Könyvhétre?
A Könyvhét katalógusában három címünk szerepelt: Z. Németh István Tigrisbukfenc című gyermekvers-kötete, Mészely Ilka gyönyörű illusztrációival, Péter Erika Másodvirágzás című verseskönyve Zalán Tibor utószavával, és Csáky Pál Csend és lélek című tárcakötete. De ott voltak a pulton más újdonságaink is: a brazil José Eduardo Degrazia A szerelem geometriája című verseskötete az én fordításomban, Musinszky Claudia első verseskötete, Tóth Szilvia A tanulászavar pedagógiai megközelítése című hiánypótló munkája, Gál Évától A két világháború közötti csehszlovákiai magyar regény című irodalomtörténeti munka, és Fellinger Károly Alázat című verseskötete Fekete J. József utószavával.
Ön hol látja a kiadó helyét a magyar könyvkiadásban?
Tavaly harminc címet jelentetett meg az AB-ART Kiadó, ennél több a Felvidéken csak a Kalligram műhelyéből került ki. Több népszerű sorozatunk van: a Legszebb versek aranyozott műbőrkötésű szériájában a magyar költészet nagyjai jelennek meg. A Kortárs Költők sorozatban a magyar poéták mellett európai és dél-amerikai líra is helyet kap, afféle világlíra sorozat ez. A legfrissebb kiadványunk ebben a szériában Rafael Soler Visszaút és Ioan Es. Pop Nem mertem kiáltani soha című kötete. A Kenguru könyvek sorozat a prózáé. Ebben is közlünk európai irodalmat a magyar mellett. A Start könyvek sorozat a pályakezdőké, sok ma már befutott író, költő indult benne. Megemlíteném még Gál Sándor összegyűjtött műveinek sorozatát, amely már a tizenharmadik köteténél tart, illetve a képzőművészeti albumokat, néprajzi tárgyú könyveket. Az AB-ART ma már nem csak a Kárpát-medencében ismert.
Miként vált az egyik legtöbb nyelvre lefordított kortárs magyar szerzővé?
Az első jelentősebb nemzetközi írótalálkozó, amelyre meghívtak, a nicaraguai Granada nagyszabású, karnevállal egybekötött költészeti fesztiválja volt, ahol első magyarként vettem részt, és ahol nagyon sok költővel ismerkedtem meg a világ minden részéről. A felolvasásokat tízezrek hallgatták. Aztán már egyik meghívás a másikat követte, Macedónia – ahol Juhász Ferenccel együtt képviseltük a magyar irodalmat –, Szlovénia, Kanada, Ausztria, Szerbia, Románia, Brazília. Költő ismerőseim meghívattak a saját országukban szervezett fesztiválokra, és némelyikükkel kölcsönös fordításba is kezdtünk. Így egyre több nyelven jelentek meg verseim. Aztán nagy örömömre, a román és szlovák nyelvű vers- és prózaköteteim mellé felsorakoztak a macedón, szerb, portugál és német nyelvűek is. De örömmel mondhatom, hogy már a megjelenés fázisában van a Casanova átváltozásai című prózakötetem angol és spanyol nyelvű változata is, Adrian Sahlean és Rafael Soler kitűnő fordításában. Orosz, francia, ukrán és hindi kiadásokról is egyeztettünk már, készülnek a fordítások ezekre a nyelvekre. A Minimál című kötetemet Jitka Rožñova fordítja szlovákra, a Casanovát Igor Ursenco oroszra.
Ez így egy nagyon is impozáns felsorolás. Mi kell ahhoz, hogy egy kortárs magyar szerzőre így felfigyeljenek a nagyvilágban?
Miután egy szerzőt lefordítanak olyan világnyelvekre, mint az angol és a spanyol, utána már nincs akadálya annak, hogy bármilyen más, egzotikusnak mondott, vagy kis nyelvre lefordítsák. Díjaim nagyrészét műfordításaimra kaptam, a legbüszkébb a Lucian Blaga nagydíjra vagyok, amelyet a nagy román költő verseinek magyar fordításáért kaptam. Inkább érdekességként jegyzem meg, hogy a nicaraguai Nandaime város díszpolgára vagyok. De az is érdekesség, hogy tucatnyi elismerésem közül csak a Lilla-díjat kaptam Magyarországon. Egy író számára a legnagyobb elismerés, ha olvassák a műveit – és nem a kilobbizott kitüntetések.
Ezek az írótalálkozók sok-sok utazással is járnak. Mostanában hova készülődik?
Nemrég jöttem haza az Antares nemzetözi költészeti fesztiválról, amelyet több helyszínen rendeztek meg: Galac, Braila, Tulcea, Sulina és hajón a Duna-delta. Pazar szervezés. Orosz, ukrán, spanyol, moldáv és dél-amerikai költők vettek részt a rendezvényen. Egy angol-román nyelvű antológia is megjelent a szerzők verseivel és életrajzával. Itt sem volt még korábban magyar költő rajtam kívül, de a szervezők jövőre két magyar szerzőt is meghívnak javaslatomra. Az idén még Brazíliába kellene utaznom, a Minimál című, José Eduardo Degrazia által fordított verseskötetem bemutatójára, Kisinyovba pedig egy irodalmi rendezvényre, Csernovicba az ukrán kiadóm meghívására, és ősszel Spanyolországba, Valenciába a Casanova átváltozásainak bemutatójára, valamint Craiovára egy nemzetközi fesztiválra, ahová Turczi Istvánnal együtt vagyunk hivatalosak. És eközben a kiadóm még tizenöt címet ad nyomdába, és még három Szőrös Kő számot kell összeállítani, megszerkeszteni év végéig. Édes teher.
Ennyi utazgatás és elfoglaltság mellett marad még ideje egy költőnek – a költészetre? Mikor jelenik meg új könyve az anyanyelvén?
Magyarul az idén nem jelentkezem új kötettel. De ahogy már említettem, Vancouverben angol nyelven jelenik meg a Casanova átváltozásai, Valenciában spanyolul, Újvidéken szerbül, Kovács Jolánka fordításában és Herne-ben németül Thiele Enikő tolmácsolásában. Egy román kiadó összes verseimet készül kiadni Şerban Foartă fordításában. Mindebből lehet, hogy valami átcsúszik jövőre.
A felsorolt művei magyarul már hosszabb ideje ismertek, sőt van, amelyik több kiadásban is olvasható. Ön hogyan éli meg ezeket az idegen nyelvű megjelenéseket? Nem érzi úgy, mintha elszakadnának öntől, és önállósítanák magukat a korábban írt saját szövegei?
Az író és szövegei között sokáig szinaptikus kapcsolat, intim viszony van, azonban a szövegek elkezdik élni a saját életüket, eltávolodva a szerzőtől, viszonyt kezdenek az olvasókkal. Ezért aztán új impulzusokat keresünk, amiket formába öntünk. Mint akik mindig új szerelemre vágynak.
Szabó Palócz Attila, Magyar Hírlap (2013. július 13.), Felvidék.ma
