Úgy véltük, amikor 1969. május 31-én Borsiban leleplezték a Nagyságos Fejedelem szobrát, akkor annak hányatott sorsa befejeződött és most már méltó helyen áll Mayer Ede alkotása, mégha az nem minősül műemléknek. (Vajon miért nem?) Nem így történt.
Mayer, akinek életrajzával még adósunk a művészettörténeti irodalom, ingyen mintázta meg alkotását a Magyar Szent Korona alá tartozó Mozdonyvezetők Országos Szövetsége számára. Ők úgy döntöttek, hogy egy vasúti csomóponton kell leleplezni azt, ahol majd sok vasutas le tudja róni kegyeletét. Zólyom ugyan boldogan fogadta be a szobrot, hogy főterén. június 2-án leplezhessék le, de nem sokáig állhatott ott zavartalanul. Az alkotó azonban már erről nem szerezhetett tudomást, hiszen egy évvel a leleplezés után távozott az élők sorából. Művei láthatók a kassai színház épületében és a budapesti Szent István-bazilika szobrainak egy részét is ő készítette.
1919-ben távolították el sok más köztéri szoborral együtt. Az első Csehszlovákia egyik sarkalatos törekvése volt a szoborrombolás. Petrogalli Oszkár, méltatlanul feledett szellemes publicistánk és politikusunk, világosan fogalmazott: „Olaszország földje tele van a régi pogány Róma nagyságát és dicsőségét hirdető szobrokkal, oszlopokkal, épületmaradványokkal.
Szicília és Spanyolország büszkén hivatkozik a mórok hatalmára, uralmára emlékeztető műkincsekre.
(…)
A francia nagy forradalomnak minden tényét védelmezték. Mentséget és magyarázatot tudtak találni a királygyilkosságra, a tömeges mészárlásokra. A francia nemzet dísze virágát elpusztító testvérháborúkra. De hogy a nép, a hatóságok jóindulatú elnézése és néma hozzájárulása mellett lerombolta XIV. Lajosnak gyönyörű lovasszobrát, annak igazolására mentséget nem tudtak felhozni. Csak magyarázatát adták annak. Magyarázták azzal, hogy akkor már a nép kivetkőzött minden nemesebb érzéséből, elvesztette nyugodt, józan gondolkodását, nem volt már érzéke a szép és hasznos iránt. S bár azok voltak Franciaország urai akiknek ugyanilyen volt a lelkiviláguk, vagy akik politikai céljaik érdekében nevelték ilyenné a népet, ezeknek még nem lehetett meg az erkölcsi bátorságuk, hogy szembeszálljanak a néppel, amikor az az ő tanításuk szellemében cselekszik.
Szomorúan látjuk, hogy most más felfogás kezd itt érvényesülni. A hivatalos hatalomhoz közelálló lapok örömmel, megelégedéssel hoznak mind sűrűbb egymásutánban híreket szobrok ledöntéséről. Felelőtlen emberek, akik a nyilvánosság elől szerényen visszahúzódnak, lerombolták a dévényi millenniumi szobrot is. Nemsokára rá a zoborhegyi emlékművet juttatták ugyanerre a sorsra. A kassai és lőcsei honvédszobrokat nem hivatalos elemek már régebben elpusztították. Hivatalos segédlettel távolították el Bethlen, Rákóczi, Kossuth szobrokat. (…)
Ha a protestánsok el tudják tűrni azt, hogy templomukban a katholikus vallás igazságait hirdető szobrok, oltár megmaradjanak, ha a pápák Rómája megőrizte, megvédte a pusztulással szemben a pogány Róma műalkotásait, ha a felszabadult spanyolok nem rombolták le a kiűzött mórok emlékműveit, úgy a Csehszlovák Köztársaságnak is legyen meg az erkölcsi ereje, hogy fenntartsa és megőrizze a műemlékeket, még ha azok azt hirdetik is, hogy ez a föld egyszer Magyarországhoz tartozott.
A múltat nem lehet eltörölni azzal, hogy annak dicsőségét hirdető emlékeit eltávolítjuk, még kevésbé lehet a múlt emlékeinek ledöntött omladékaira felépíteni a jövőt. (Az Esti Ujság Vasárnapja 1921. IV. 22.; 7. sz., 99-101.)
Petrogalli sírja a beszterecebányai katolikus temetőben meg pusztul…
A zólyomi Rákóczi-szobor is eltűnt. A világhálón sajnos megalapozatlan naiv mesék terjednek egy sosem volt sofőrről, aki állítólag azt az utasítást kapta, hogy szállítsa el a bronzszobrot a zólyombrézói vasgyárba. Csak egy vasgyárban mit kezdtek volna vele? De a sofőr – így a mítosz – kocsikísérőjét hazaküldte és a 251 kg súlyú szobrot elrejtette a zólyomi várban. Szép! Toldi is megirigyelhette volna ezt a sportteljesítményt. Akik ezt a legendát terjesztik, agyukat nem nagyon használták. Nem gondolták végig, hogy egy őrizetlen várba, amely akkor és még sokáig antiszociális elemek tanyája volt, mitől lett volna biztonságban a szobor?
Hogy ki rejtette el a város egyik udvarában, sok limlom alá nem tudjuk. De miután apám, Balassa Géza tanár azt megtalálta a második világháború végén, sorsa nyomon követhető. Mivel őt bízták meg a zólyomi vár restaurálási munkáinak vezetésével, azt lezárták és ő rejtette el a várkápolnában a szobrot. Onnan került Fülekre, de leleplezésére nem kerülhetett sor, majd Borsinak ajánlotta föl. Akkor és még sokáig úgy tűnt, a borsiak osztatlanul becsülik az ajándékot, mely településüket II. Rákóczi Ferenc okán világhírűvé tette.
Néhány korlátolt horizontú személy az alkotásban csak a nyersanyagot látta. Ezért idén február 28-án, az éjszakai órákban ledöntötték talapzatáról. (Elkedvetlenítő, hogy néhány hírportál azt írja, március elején került sor erre!) Nyilván semmilyen eszmei értéket nem tulajdonítottak neki. Három részre szabták és több helyütt kalapáccsal is megrongálták, számos durva torzulást okozva. Gere László budapesti szobrászművésznek, restaurátornak és cizellőrnek volt mit csinálnia, hogy a szobor eredeti szépségében álljon ismét a helyén.
Most, augusztus 18-án leplezték le hivatalosan ismét a szobrot eredeti helyén. Talapzatán még látszanak a pusztítás nyomai. Maradjon az csak meg emlékeztetőül. Az ünnepség protokolláris és egyéb bakijait meg szívesen elfelejtjük.
A Történelem Urának úgy tetszett, hogy az alkotás megmeneküljön. Annak ugyanis küldetése van!
A Fejedelem egy helyütt leírja, hogy az egyik csata előtt megsértette egyik közkatonáját, de nem állt módjában bocsánatot kérni tőle, mert a csatában elesett. Emiatt Rákóczinak lelkiismeret furdalása volt.
Hirdesse a szobor, hogy mindenkor ilyen hívő tábornokokat és vezető politikusokat szeretnénk látni a hadseregek és országok, pártok élén!
A többieket vigyék ócskavastelepre és öntődébe.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41221″}
