A szlovák – magyar együttélést és jószomszédi kapcsolatokat erősítő elképzelések, javaslatok

Fiatalok szemével – Rovatunkban a budapesti Corvinus Egyetem komáromi kihelyezett tagozata diákjainak írásai olvashatóak a szomszédságpolitikáról, a felvidéki magyarságról, az oktatásügyről. Ezúttal Koczka Dániel és Sipula Péter írását közöljük:

Dolgozatomban a szlovák – magyar viszonyt próbálom bemutatni a közelmúlt eseményein keresztül. Ez a téma azért is fontos számomra, mert itt születtem a Felvidéken. Szlovákiai magyarnak, így testközelből érzékelem azokat az eseményeket, melyek befolyásolják ezt a nem éppen barátságos viszonyt.

Komáromban születtem. Itt végeztem az általános és középiskolai tanulmányaimat. Az előbbi magyar tanítási nyelvű intézmény volt. A középiskola szlovák és magyar tanítási nyelvű és vegyesen voltak minden évfolyamban magyar és szlovák osztályok. Ezek tényleg csak tanítási nyelvben különböztek, mert a szünetek alatt szinte mindenki magyarul kommunikált. Ez azért is lehetett így, mert egyes magyar anyanyelvű családok úgy gondolták, hogy  csemetéik így jobban boldogulnak, ha szlovák osztályba íratják be őket. Szép számmal akadtak olyan tanulók is, akik szlovák anyanyelvűek voltak, de hamar elsajátították a magyar nyelvet.

Sok olyan esettel találkoztam, amikor Magyarországon jártam valamilyen okból, és nehezen tudták megérteni, hogy miért tudok magyarul annak ellenére, hogy Szlovákiában élek. Szerencsére ők vannak kevesebben.

Úgy gondolom, hogy mint minden területen , akárcsak a szlovák – magyar viszonyban is, a szélsőséges és szűklátókörű emberek és szervezetek jelentik a legfőbb veszélyt. Gondolok itt olyanokra is, akik valamilyen – elsősorban politikai – hasznot próbálnak húzni a konfliktusokból.

Megpróbálom bemutatni ezt egypár példán a közelmúltból.

2005. július 5.

Szlovákiában nemzeti ünnep, amikor országszerte több helyen emlékeztek meg a szláv írásbeliséget megalkotó bizánci szerzetes fivérekről, Cirillről és Metódról. A szlovák hagyomány úgy tartja, hogy Cirill (Konstantín) és Metód lépett 863-ban „Szlovákia” területére, ezzel a mai szlovákok őseinek elhozták az írásbeliséget – cirillika – és a kereszténységet is. Cirill és Metód személyét magáénak vallja több más nemzet is: a csehek, a bolgárok, az oroszok is megemlékeztek a két bizánci szerzetesről. Nem volt ez másképp Komáromban sem, és nem is múlt el incidens nélkül a neonáci Szlovák Testvériség által tartott megemlékezés sem.

A biztonságra több tucat városi és az ország más részéből érkező rendőr is vigyázott, de a városban akcióba léptek a rohamrendőrség egységei is, amikor a magyarellenes tüntetés elleni tiltakozásul a helyszínen magyarok is megjelentek.

Erőt is alkalmaztak a szlovák rohamrendőrség emberei, nehogy fizikai összecsapásra is sor kerüljön a Hitler csatlósállamaként fennállt első szlovák állam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda egyenruháira kísértetiesen emlékeztető öltözetet viselő szlovák szélsőjobboldaliak és a magyar ellentüntetők között.

Csaknem harminc, fekete egyenruhás, nemzeti zászlókkal és különböző transzparensekkel felszerelkezett szlovák neonáci érkezett Komárom városába, hogy itt emlékezzenek meg, állításuk szerint, a szláv írásbeliséget megteremtő két bizánci szerzetesről, illetve Cirill és Metód a mai szlovák területekre való érkezéséről.

Válságossá vált a helyzet, miután a szlovák neonácik által megszállt térre nagyjából negyven, jelszavakat – Ria, Ria, Hungária, Vesszen Trianon! – skandáló magyar ellentüntető érkezett. Kezdetben a szlovák demonstrálók szintén jelszavakat – Magyarok az Ural mögé, Szlovákia a miénk! – kiabáltak. Ekkor érkeztek meg a térre a rendőrség különleges egységei, hogy a két szemben álló tábor közé éles választóvonalat húzzanak és biztosítsák a város biztonságát. A kiérkező rendőri egységeknek bár azt sikerült megakadályozni, hogy a szembenálló két tábor fizikailag is összecsapjon, néhány magyar ellendemonstrálót letartóztattak.

Egy magyart a náci német „Heil” köszöntés miatt fogtak el, majd később elengedték.. Később még két magyar állampolgárt vettek őrizetbe, mert azzal gyanúsíthatók, hogy a szlovák neonácik által megkoszorúzott Cirill és Metód-emlékműhöz elhelyezett koszorúkat leszedték. A hírek szerint Budapestről és Győrből érkeztek a magyarországi ellentüntetők.

A szlovák helyszíni tudósítások hangsúlyozták a helyi lakosság álláspontját, miszerint csak a rendőrség határozott fellépése akadályozta meg, hogy a szlovák és magyar demonstrálók között véres összecsapásra nem került sor.

Igen, annak a szlovák rendőrségnek, aki a szlovák neonácikat békén hagyta, és a magyarok közül 3 embert letertóztatott.

Számomra egyértelmű volt, hogy az egész rendezvényt provokálásnak szánták. A város lakossága szinte jelen sem volt, csak egy-két nézelődő. Tudomást sem akartunk venni az egészről. Ez egyértelműen olyan esemény volt, amelynek az emberi butaság az okozója.

Azt inkább le sem írom a dolgozatomban, hogy mit éreztem akkor, amikor megláttam a magyar zászlóval felsorakozott, nagyrészt ittas, műanyag pohárból sört vedelő és RIA RIA HUNGÁRIA-t skandáló embereket. Egyszerűen ledöbbentem. Éppen ellenkezőleg sült el minden, mint ahogy szerintem eltervezték.

Ez szerintem egy remek példa arra, hogy nem szabad butaságra butasággal válaszolni, vagy legalábbis meg kellene próbálni kulturált módon tiltakozni az ilyen szélsőséges viselkedés ellen. Az ilyen embereknek éppen az a célja, hogy provokáljon másokat, és feszültséget szítson olyan történelmi eseményekre hivatkozva, amelyek erősen sántítanak.

2006 – os események

Kezdődött minden 2006 nyarán, amikor Robert Fico a választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, kormányfő koalíciós megállapodást kötött a szélsőséges Ján Slotával. A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bekerült a pozsonyi koalíciós kabinetbe, ezzel kormányszintre emelkedett a magyarellenes nacionalizmus.

Minden héten azzal riogatta Ján Slota a polgárokat, hogy a szerinte szélsőséges Magyar Koalíció Pártja tudatosan az autonómia kivívására, majd a déli országrész elcsatolására törekszik. De a magyarországi magyarokat sem zárta szívébe. Leghírhedtebb nyilatkozatai közé tartozik a „A tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet.” fenyegetés is.

A koalíció harmadik tagja a már jól ismert Vladimír Mečiar és pártja a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS). Ezek után nem meglepő, hogy szaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások.

Érdemes belegondolni, hogy mit írnak a szlovák történelemkönyvek a magyarokról, amelyekből nekem is tanulnom kellett a „történelmet”?

A szlovákok a magyarokkal szemben határozzák meg saját nemzetüket. Ennek az egyik legfontosabb oka, hogy a szlovákok több száz évig csak a soknyelvű Magyar Királyság területen élő „tótoknak” számítottak. Az irodalmi szlovák nyelv csak a 19. század közepére született meg.

Az utóbbi években azonban kiderült, hogy a magyar szélsőjobb Ján Slota társa és segítője, Fico segédcsapata, s a magyar érdek sértői. A Szlovákiában történt esetek után ugyanis a magyar szélsőjobb is akciókat kezdett szervezni. Amit a magyar szélsőjobb tűrhetetlennek tartott a szlovákok részéről, azt maga esetében természetesnek tartja.

Malina Hedvig

2006 nyara végén a 23 éves Malina Hedvig dunaszerdahelyi magyar egyetemistát verték meg Nyitrán, mert az utcán magyarul beszélt. A német-magyar szakos lány vizsgázni ment a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemre, útja egy nyírfaligeten keresztül vezetett. Amikor anyanyelvén, magyarul útbaigazította egy tőle segítséget kérő, magyar rendszámú autó utasait, szlovák fiatalok rákiabáltak: „Szlovákiában szlovákul!”.

Ezt követően felszólították, hogy adja át a fülbevalóit, és hogy vegye le a harisnyáját és a blúzát. Ő engedelmeskedett, de ennek ellenére elkezdték ütni és rugdosni. Az ütlegelést követően a támadók a blúzára írták: „Magyarok, takarodjatok a Duna túloldalára!” És: „Halál az élősdiekre!”. A lány alhasi vérzésekkel vonszolta be magát az egyetemre. A lány szülei még a nyitrai kórházból is elvitték őt, mert úgy gondolták: ott nincs biztonságban.

Az esetet akkoriban, egészen mai napig tartó botrány kísérte, hiszen egy sajtótájékoztatón Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter bejelentette, hogy a lány kitalálta az egész történetet, ő maga írta a szövegeket a ruhájára, és nincsenek is rajta sérülések. A hatóságok a nyomozást leállították, mondván: nem volt támadás, Malina Hedviget nem verték meg, ezért nincs ok a nyomozás folytatására. A lányt többször kihallgatta a szlovák rendőrség. – A rendőrök kimondottan durvák voltak velem, szidalmaztak – nyilatkozta Hedvig, majd felháborodottan mesélte: – Nem engedték, hogy ügyvédet hívjak. Azt mondták, olyan hazug vagyok, hogy magam is elhiszem, amit mondok, szégyent hozok a nemzetemre és az egész országra. Aztán kiraktak egy sötét folyosóra és tízpercenként megkérdezték tőlem, meggondoltam-e magam.

A történetet ideológiai, politikai pártállástól függően azonnal kisajátították a jó, kevésbé jó és a rosszakaratú haszonlesők mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Az ügynek vannak tanulságai, amit jó lenne higgadtan levonni és elkerülni a jövőbeli hasonló eseteknél – amik majd biztos, hogy előfordulnak – a hibákat, sőt bűnöket. Az eset újabb és újabb fordulatokat hoz. Volt mobiltelefon, nem volt mobil beszélgetés. Volt eső, nem volt eső. Vér az volt, de nem a veréstől származott, voltak sebek is, de azok nem a veréstől származtak. Később lett egy levél, ami állítólag  Hedvig önmagának postázott. Elsősorban a sajtó a felelős, mert mindenféle kontroll nélkül írt az esetről, hogy első legyen a hírhajszában. Nem volt tekintettel sem a hírek ellenőrzésére, sem pedig a verést elszenvedő Malina Hedvigre. Felelősök a politikusok, akik habzó szájjal azt követelték a magyar kormánytól hogy azonnal csapjanak oda, mert rasszista, magyarellenes megnyilvánulásokat nem lehet sem szó, sem megtorlás nélkül hagyni.

A baloldali kormány pedig állandóan szembe kell, hogy nézzen azzal a váddal, hogy nem eléggé áll ki a határon túli magyarokért, nemzetellenes, nem elég magyar.

5. Zászlóégetés

Szintén a nyár végén magyargyűlölő és magyargyalázó videoklip jelent meg a világhálón, amely egy amatőr felvétellel folytatódik. A felvételen négy szlovák fiatal eléget egy magyar zászlót, miközben a következő mondatokat kiabálják: „Isten hozta Szlovákiában. Szlovákia gyönyörű. A miénk. Ez nem az új szlovák országimázs videó, mert a lényeg csak ezután jön. Soha nem leszünk magyarok. Szlovákia Európa szíve.” A bevezető szöveget követően így folytatódik a kiabálás: „Ezek a mi ellenségeink és mi elpusztítjuk őket. Hogy egy másodpercig se tartózkodjanak a mi területünkön. Így végzi minden magyar. Testvéreink minden utálatos ellensége. Sieg.”

Ezt követően „Nem felejtünk” feliratot fújtak ismeretlenek vörös festékszóróval a budapesti szlovák nagykövetség elé.

A magyar kormány a leghatározottabban elítélt minden olyan szélsőséges megnyilvánulást, amely alkalmas a szlovák-magyar kapcsolatok megzavarására.

A szlovák Külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a budapesti inzultust és maga a szlovák miniszterelnök, Robert Fico is úgy nyilatkozott az eset kapcsán, hogy kormánya nem fog „minden kurjantásra” reagálni, hangozzék el az akár az Magyar Koalíció Pártja (MKP) részéről, akár bármely magyar politikus szájából.

Közölte, hogy kormánya nem akar reagálni a kevésbé jelentékeny ügyekre és, hogy nem szeretné, ha a szlovák-magyar kapcsolatokat kizárólag a Szlovákiában élő magyar kisebbség helyzetéből ítélnék meg.

6. Beneš–dekrétumok

2007 szeptemberében a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó határozat elfogadását tárgyalták a szlovák parlament ülésén. A beterjesztő Szlovák Nemzeti Párt szerint a jogszabályra azért volt szükség, mert a magyarok túl gyakran vonják kétségbe ezeket a dokumentumokat.

A szavazás kimenetele szinte biztosra vehető volt, hiszen a koalíciós pártok vezetői megegyeztek a javaslat támogatásában. S az MKP kivételével az ellenzéki pártoknak sem volt ellene kifogásuk.

A határozattervezetben a szlovák parlament azt mondja ki, hogy a Beneš-dekrétumok alapján kialakult jogi- és vagyoni viszonyok megmásíthatatlanok és kétségbevonhatatlanok.

A határozattervezet azt is tartalmazza, hogy nem a csehszlovák állami szervek, illetve a szlovák nemzeti tanács háború utáni döntései váltották ki a diszkriminációs gyakorlatot és ma ezek alapján nem keletkezhetnek úgy jogi-, illetve vagyoni viszonyok.

A szlovák parlament mindezt annak reményében jelentette ki, hogy ezzel befejeződtek a II. világháború lezárulásával kapcsolatos kérdések megnyitására tett kísérletek és Magyarországgal tovább fejlődnek a jószomszédi kapcsolatok, valamint folytatódik az Európai Unión belüli integrációs folyamat.

2008-as fejlemények

A politikai helyzet nem nagyon változott, esetleg még romlott is. Az MKP által előhozott dekrétumok ügye nem nagyon jutott egyről a kettőre, mivel talán a politikai élet egésze Szlovákiában nem úgy alakul, ahogy az szerencsésebben fejlődő országokban. Vártunk valamire, ami talán csodának is számított volna, hogy végre megoldódik valami abból az elnyomásból, amit velünk szemben gyakorolnak a szlovák politikusok már jó ideje, és amiről egyáltalán nem tehetünk, legalábbis a mai diákkorosztályunk egyáltalán nem. Én azért akkor is eléggé kérkedve fogadtam, hogy valami megoldódik és naivnak tekintettem azt, aki úgy gondolta, hogy majd ez a kormány valamit is megold ebből a problémából. Talán arra jó volt, hogy szélesebb körben hallottak ezekről a dolgokról, de sajnos arra is „jó“, volt, hogy szlovák honatyáinkat méginkább felbőszítve magunk ellen fordítsuk. Másképp mondva: az idáig is zsigerből magyarellenes politikusainkat méginkább sikerült falhoz állítanunk, ahonnan csak ordítozva és méginkább rajtunk taposva tudják kiélni „ős-szlováksággal“ átitatott mivoltukat. Ha naivak lennénk, megint csak gondolhatnánk arra, hogy az Európai Unió valamiképp segíthetne nekünk. De ha jobban megnézzük az unió politikáját, észre kell vennünk, hogy nem avatkozik be egy adott ország belügyeibe. Legalábbis csak elmarasztaló módon, de nem közvetlenül. Az jut eszembe, hogy aki az 1956-os magyar forradalom kapcsán csak azt tudja emlegetni, hogy bezzeg Amerika nem segített, az nem tudja, vagy nem érti, hogy volt egy kubai atomválság is. Úgy érzem, van valamiféle hasonlóság a két történés között. Arra akarok rávilágítani, hogy muszáj a dolgokat egészben látni és nem elég részekre szedni és úgy elemezgetni. És sajnos, ha ez így van, és miért lenne másképp, eléggé magunkra maradtunk, mert konkrét ügyekbe hathatósan sem az Unió sem Magyarország nem tud segíteni nekünk.

Persze most eszembe jut a Koszovó-ügy, hogy nekik segített mind az Unió, mind Amerika. De azért az ő helyzetük egészen más, meg azért mégiscsak hasonlít. Nem mellékes megjegyeznem, hogy legnagyobb ellenzője az autonómiának Szlovákia és Románia. Ez a két ország küszköd maga is a kisebbségekkel. Nekem magyarként nagyon egyszerű a megoldás: hagyjanak békén, hagyjanak minket élni és akkor nem akarunk autonómiát. De dákoromán és nagy-morva múlttal, persze, már nem olyan egyszerű a helyzet. Az is eléggé megmosolyogtató, hogy nem nagyon tudnak szlovák honatyáink megfelelően megszólalni a koszovói helyzettel kapcsolatban. Ján Slota azt mondja az üggyel kapcsolatban, hogy a nyugati országok csak azért fogadják el az autonómiát, mert Amerikának akarnak hódolni. Ez még csak-csak rendben is lenne, de ha azt állítja, hogy kaptak az albánok egy országot a nagyhatalmaktól, akkor úgy érzem, megfeledkezik a trianoni döntésről, amikor ők is kaptak egy országot. Így szerintem a saját nemzete ellen beszél, de talán ez meg sem fordul a fejében. Ha elismerné az autonómiát, amit persze nem fog, akkor is maga ellen beszélne. Egyszóval nevetségesek  kedves politikusaink.

Átrendezték az egyházmegyéket, ami természetesen megintcsak nemzetiségi alapon történt meg. Több szlovákra kevesebb magyar – alapon. A jó szlovák katolikus nemzeti vonal újra, illetve továbbra is kiélheti magyarellenes egyházpolitikáját a szeretet nevében, ahol mindenki egyforma, ha szlovák.

Tovább erősödött az iskolák elnyomása, legalábbis az akarat, hogy elsorvasszák a magyar oktatást, értelmiséget. Természetesen ezt is szépen feltálalva, hogy a magyar emberek is szót értsenek szlovák honfitársaikkal.

Befejezés

2007. december 20-án, csütörtökön éjfélkor az uniós csatlakozás talán legfontosabb lépcsőjéhez érkeztünk: megszűnik a határellenőrzés a szlovák-magyar határon. A sorompók eltűnése egyben azt is jelenti, hogy egy évtizedekkel ezelőtti, szerencsétlen június 4-i nap után felszívódtak a mesterséges elválasztó vonalak a határokon belül, és az azokon túl élő magyarság egy jelentős része között.

És talán eltűntek bizonyos szimbolikus sorompók is a szlovák és magyar fejekből egyaránt, és megpróbálunk európai emberekhez méltóan együttélni, és az a bizonyos viszony valóban jószomszédi lesz.

A végére még azt szeretném megjegyezni, észre kellene vennünk, hogy egymás kultúrájából tudunk meríteni és sokkal egyszerűbb lenne az élet békességben. Persze talán az ember azért lett képes ilyen sokáig és egyedüliként fennmaradni, mint csúcsragadozó, mert belénk van kódolva a versengés és a másik ember eltaposása. Egyszerűbb lenne békében, de talán egyszerűbb agresszíven, mert alapból így állunk a dolgokhoz. Szóval mégiscsak a nehezebb út a békében, de az hozná a legtöbb hasznot az emberiség egészének.

Koczka Dániel, Sipula Péter

8. Források