A Főügyészség pozsonyi épülete előtt tartotta meg a Magyar Szövetség a sajtótájékoztatóját a Kisebbségi Kulturális Alap botrányosra sikeresedett igazgatóválasztásával kapcsolatban. A Magyar Szövetség nevében Gubík László országos elnök, valamint Orosz Örs és Cziprusz Zoltán indítványozott felülvizsgálatot a Főügyészségnél az igazgatóválasztás kapcsán.
„Azért jöttünk ma össze, mert egy törvényességi felülvizsgálatot indítványoztunk a Főügyészségen. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak méltatlanul, nemcsak szakszerűtlen, hanem a minisztérium belső szabályozásával és az általános érvényű törvényekkel is szembe ment az igazgatóválasztás folyamata” – hangsúlyozta Gubík László a sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a kifogásaikat az ügyészi, ügyészségi beadványban több pontban foglalták össze. Az első az átláthatóság hiánya. Sem a jelöltekről, a jelöltek munkájáról, a projektjükről, sem pedig a bizottsági tagokról semmilyen információt nem kapott a nyilvánosság, az egész meghallgatás, megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott. A második kifogásuk magának a bizottságnak az összetételére vonatkozott.
A harmadik pont, amit kifogásoltak, az a meghallgatás módja. Mint mondták, zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával folytatta le a minisztérium. „Egy átláthatatlan, szakszerűtlen, ráadásul a belső szabályzatokat ellentmondó eljárást folytatott le a kulturális minisztérium. A magyar közösséget képviselő párt nevében is méltatlannak és szakszerűtlennek tartjuk az eljárást” – fogalmazott az elnök.
A szakminisztérium korábbi ténykedésével kapcsolatban Gubík kifejtette: mindez azt bizonyítja, hogy bizony nem állnak a helyzet magaslatán, akár az általános kultúrát, akár a nemzetiségek kulturális életet tekintve.
Folyamatos és szisztematikus támadás figyelhető meg a szakminisztérium részéről – ezt már Orosz Örs jegyezte meg. Mint ismertette, már a kormányzat kezdetekor meg szerették volna szüntetni a KKA-t, ami ellen aláírásokat gyűjtöttek. Szót emeltünk akkor is, amikor a nyelvtörvény szigorítása került terítékre, és szóltunk akkor is, amikor Krasznahorka várának rekonstrukciója megakadt és bizonyossá vált, hogy ez a kormányzat sem lesz képes rá, hogy azt 14 évvel a tűzeset után végre átadja a nyilvánosságnak – folytatta.
Mint kifejtette, a szlovák kultúra abszolút teljhatalmat élvez ebben az országban. Jóval többet kellene fordítani a nemzetiségi kulturális élet fenntartására, közösségünk kultúrájának támogatására, hogy a szervezeteinknek ne kelljen folyamatosan magyarországi támogatásokért kuncsorogniuk. Ugyancsak szólt arról is, hogy a KKA általi támogatásokat jóval a rendezvények lebonyolítása után utalják át a szervezőknek.
„Elszomorít mindannyiunkat, hogy a KKA igazgatói posztjának megválasztása kapcsán nem arról beszélünk, hogy milyen szakmai anyaggal jöttek az egyes jelöltek és a szakmai vonalról közelítenénk meg az egész kisebbségi kulturális helyzetet,
hanem arról, hogy milyen átláthatatlan módon, a törvényeket megkerülve történt mindez, s hogy az ügyészséghez kell beadvánnyal fordulnunk azzal kapcsolatban, hogy kiderüljön, legális volt-e az igazgató megválasztása”
– nyilatkozta Cziprusz Zoltán, majd fesztiválszervezőként saját tapasztalatairól is szólt.
Végezetül Gubík megjegyezte, nem a többségi közösséget és annak kultúráját kell védeni a kisebbségektől, hanem épp fordítva, a nemzeti kisebbségekkel szemben kellene méltányosan eljárni, támogatni azok kultúráját.
A sajtótájékoztatón ugyancsak hangsúlyozták, hogy a Magyar Szövetség parlamenti erővé válva hathatósabban tudna fellépni a nemzetiségi ügyek tekintetében is.
PP/Felvidék.ma