Nagyrákó község szombaton, június 21-én emlékezik első írásos említésének hétszázhetvenedik évfordulójára. Ebből az alkalomból délután 14 órai kezdettel ünnepséget tartanak a nagyrákói parkban.
A település 10 km-nyire délre fekszik Turócszentmártontól a Kis és Nagy Fátra között. Hogy egykor magyar népessége is lehetett az utal rá, hogy 1543-ban Rákófalvának (Rakowfalwa), 1736-ban Nagy Rakónak alias Rakowonak hívták. A Rakovszky család birtokolta a 16.-tól a 20. századig. Kisrákó (Lehotka) az idők folyamán ebbe a településben olvadt. Címerét is ennek a családnak köszönheti – ez beszélő armális. A család eredeti címerében rák szerepelt, amint ezt Rakovszky György pecsétjén láthatjuk (1553). I. Ferdinánd 1561. augusztus 16-án kiegészítette azt. Felső mezejében arany koronából ezüst lovag nő ki, csillaggal és növekvő Holddal (a szerencse, gyarapodás jelképe), alsó ezüst mezejében vörös rák látható. A település jelenlegi címere: ezüst mezőben felül három rózsavirág, alatta vörös rák.
Lakosainak száma sohasem volt jelentős. A 19. sz. második felétől kezdve az 1930-as évekig nem érte el a 300-at. Egyszer lépte túl a 400-at két fővel (1961). Jelenleg 322 lélek lakja.
Itt született Tido J. Gašpar, tengerész, diplomata, dramaturg, újságíró, író, parlamenti képviselő, majd a szlovák nemzeti-szocialista kormány Popagandahivatalának vezetője (1941-45). A nácik feltétlen hívét a háború után életfogytiglannal büntették, de amnesztiával már 1958-ban szabadult.
Ezen az ünnepségen részt vesznek a Rakovszky család tagjai is, akik nevüket és nemesi előnevüket ettől a községtől vették. Rakovszky István többek között engem is értesített az eseményről. Levelében a következőket írta: „Mivel a Rakovszky család ősei alapították a helységet, nagyon boldog vagyok, hogy ezt megünneplik. Az, hogy engem is meghívtak, legyen a két nemzet megbékélésének az ünnepe, mely aztán tovább terjedhet. Ezért legyünk minél többen ott.”
A család történetéről honlapjuk tájékoztat. Onnan megtudjuk, hogy a törzsökös turóci eredetű, de több vármegyébe is
elszármazott ősi nemesi család eredete a XIII. század elejéig terjed. Első ismert őse Márton udvari káplán és testvére László, akik a szerencsétlen muhi csata (1241. 4. 10 – 11.) után IV. Béla kíséretében voltak. A király a tatárok ellen Turul (Znió) várában védekezett, itt tanúsított hűségük és vitézségük jutalmául kapták 1245-ben Turóc vármegyei Rakov vagy Zanasán földjét, mely a mai Nagyrákó, Kisrákó, Bálintfalva, Károlyfalva, Deákfalva és Szebeszló határának felelhetett meg.
Egy szlovák legenda szerint, mikor Turul várában fogytán volt az élelem, egy hűséges szláv paraszt süldő disznót csempészett a várba. A király tépelődött, mit tegyen az ajándékkal. Maga és környezete egye meg? Az éhes várnép elégedetlenkedni fog, a várőrség meg sehogyan sem lakhat jól belőle. Márton és László tanácsára a disznót kidobták a várfalon, hogy az ostromló mongolokkal elhitessék: a várban olyan bőség van, hogy azt kiéheztetni nem lehet. A csel bevált, s a tatárok elvonultak. Ennek jutalmául kapták a donációt. Így lett egy süldőből földbirtok.
A családnak fiágon magvaszakadt, ám Rákói Annát királyi engedéllyel fiúsították. Így az ő utódai vitték tovább a családot, mely a Jeszen törzs kisjeszeni birtokait is örökölte s rákói és kisjeszeni Rákóinak írta magát. A rákói donációhoz tartozott Blatnica vára, melynek a Rakovszkyak a 13. és 14. század folyamán kapitányai voltak. A család leszármazása II. Mátyástól (kb. 1410-kb. 1496), Turóc vármegye alispánjától vezethető le.
A legnevezetesebb családtag Rakovszky György (?-1565) Turóc vármegye alispánja (1541), ítélőmester (1542), országgyűlési követ (1543), alnádor és királyi udvarnok (1558). 1552-ben Izabellához Kassára s a lengyel királynál követségben járt. 1555-ben I. Ferdinánd követeként járt Lengyelországban, Izabella udvarában. Ebben az időben Turóc vármegye címerét a Révay és a Rakovszky családok egyesített armálisa alkotta. A nagyrákói születésű Rákóczy vagy I. Rakovszky Márton Turóc alispánja (1592-95), cs. kamarai tanácsos (1574) költő volt, mint nagybátyja és történelem-filozófiai verses könyvet írt Libellus de partibus Republicae et causis mutationum regnorum imperiorumque (A lakosság rétegeződéséről és a királyságokban és birodalmakban történő változások okairól, Bécs, 1590). Másik munkája Lipcsében jelent meg, címe: De magistratu politico (A világi felsőbbségről, 1674). Egyes értékelések szerint, filozófiai és politológiai szemlélete vetekszik Machiavellivel. Kár, hogy ezek a munkák még nem jelentek meg magyarul.
Ebben az időben tehát a család még Rákóynak, gyakran Rákóczy-nak írta magát. Nyilván azért, mert a települést
1244-ben és 1351-ben Rákócnak (Rakouch) hívták. A 17. században állandósult a Rakovszky név. A névváltozás okát Bráz Béla volt turócvármegyei levéltáros kutatása világította meg. Ugyanis a török háborúk alatt a bécsi kormány mind több német, főleg cseh tisztviselőt küldött a Felvidékre. Ezeket a nemesi udvarokba nem engedték be. A falu tót lakosságától kérdezték, ki lakik a kastélyban? Ezek anyanyelvükön feleltek: Pán Rakovszky, pán Beniczky stb. Így a családi név hosszabb ideig két különböző alakban szerepelt. A család és a vármegye tovább is a magyar alakot használta, míg a királyi (császári) tisztviselők és adótisztviselők, a szlávos formát. Mikor azonban ezek a kincstári alkalmazottak az első földkönyveket felfektették, a nemesek birtokjogaikat féltve, maguk is a szlávos névformát kezdték használni. Így lett Rákóyból és Rákóczyból Rakovszky, Beneföldyböl Beniczky…
Turócban a reformáció idején, különösen a husziták megszállása alatt a nemesi családok általában protestánsok lettek a Rakovszky család kivételével. Ez volt az egyetlen família, mely megszakítás nélkül katolikus maradt.
Említsünk meg néhányat a számos neves családtag közül. A legismertebb, akit igyekeznek egyes szlovák nacionalista körök magyarellenes céljaikra kihasználni, III. Rakovszky Menyhért Turóc főjegyzője és Árva alispánja. Rákóczi híveként, Komárom várának kapitánya is volt. 1707-ben Turóc követéül választotta, a szövetséges rendek ónodi országgyűlésére. Annak összeülése előtt köriratot szerkesztett, melyet követtársával, Okolicsányi Kristóffal együtt megküldött a szövetséges vármegyéknek. Ebben a mielőbbi békekötést sürgette, hivatkozva a nép szenvedésére és a további harc reménytelenségére. Előre megjósolta a XIV. Lajossal folyó tárgyalások sikertelenségét. Mikor az ónodi országgyűlésen a köriratot – a latin tárgyalási rend ellenére – magyarul megindokolta, szavai után beleegyező csend támadt.
Rákóczi bécsi ármánykodásnak gondolva a felszólalást, kifakadt: „Édes nemzetem, hát ezt érdemlettem sok szenvedés, hazám ügye mellett való fáradságom után? Vagy öljetek meg, avagy nyeljen el a föld, készebb vagyok az ország egyik szegletiben megvonnom magamat, mintsem remélett köszönet helyett tirannusnak mondatnom.” A gyűlés azonban hallgatott, amit Rákóczi a turóci követek melletti kiállásnak tekintett. Ekkor Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor kardot rántott és lekaszabolták Rakovszkyt. Okolicsányi megsebesült. A kuruc rendek másnap elhatározták Turóc megye megsemmisítését. Területét felosztották, zászlóját és pecsétjét összetörték, Okolicsányit pedig lefejezték. Turóc vármegye többi jelen lévő képviselőjét bebörtönözték. Ezután 1707. június 14-én az országgyűlés egyöntetűen elfogadta Magyarország függetlenségéről szóló nyilatkozatát.
A szatmári béke után a megyét visszaállították s a megye címerébe most már törvényesen is felvették a Rakovszky címert a Révay és Okolicsányi címerekkel együtt (1715 IV tc.). Az esemény emlékére Turóc vármegye hatóságainak tárgyalóasztalait zöld helyett, vörös posztóval vonták be, és ez mindaddig úgy volt, míg a megyét Csehszlovákiához nem csatolták.
Rakovszky Márton (1754-1828) altábornagy az olasz háborúk alatt huszár ezredesként, lovasezrede élén – a parancs ellenére – megrohamozott és elfoglalt egy meredek hegyet, melyet a gyalogság egy álló napig hasztalan igyekezett elfoglalni. Ezért Mária Terézia-rendet és báróságot kapott. Utóda nem lévén, a család bárói ága benne kihalt. A sziléziai háborúk során még két jeles katona származott a családból: Rakovszky Pál és Imre. Mindketten az Oberschordelsdorfi (Oberschwedelsdorf?) csatában estek el. Az ifjabb Imre lábát ágyúgolyó sodorta el. Harmadnapra meghalt. Bátyja, Pál huszárkapitány szintén ott esett el egy lövés és 14 szúrás következtében, miután a 24 éves hős szétverte a porosz négyszöget.
Rakovszky György (1892-1961) altábornagy az első világháború több frontján küzdött, a következő világháborúban a 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke lett. A párizsi béketárgyalásokon szakértőként vett részt, majd a kommunisták kitelepítették.
A család néhány tagja most visszatér ősei szülőföldjére ünnepelni. Szlovákok és magyarok közösen. Ez így van rendjén. Jó, ha a hamisítatlan történelem erre kötelez bennünket.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
