Komáromban a sportpályán sikerrel mutatták be szombaton az István, a király című megaprodukciót. A mintegy kilnecezres közönség végigtombolta az előadást. A produkció fénypontja a Himnusz volt.
Annak ellenére, hogy felmerült, egyes közéleti szereplők saját javukra próbálják majd fordítani az István, a király komáromi előadását, egyetlen politikus sem mondott köszöntő beszédet, az egész este a szereplőké volt, akik közül, természetesen, Vadkerti Imre és Derzsi György aratták a legnagyobb sikert.
Azt mindenképpen elmondhatjuk: aligha van még mostanában egy olyan darab, amely annyira megosztaná a közvéleményt, mint az István, a király rockopera. Aki látta az „eredetit” Varga Miklóssal, Vidikál Gyulával, Nagy Feróval és Deák Bill Gyulával, aligha tudja megállni, hogy ne hasonlítsa össze a két produkciót. Főleg akkor, ha a jubileumi 25. előadást ilyen nagy előkészület, „show-műsor” előzte meg.
Elfogultság nélkül állíthatjuk: ha a rendező Koppányt Vadkerti Imrén keresztül hősként akarta bemutatni – sikerült! A gútai származású főszereplő legelső megnyilvánulását hatalmas ováció fogadta, de nem maradt el az ünneplés a darab végén sem. S hogy a jubileum alkalmából összeállított produkció nyomába léphet-e a „nagyok” formálta darabnak, erről majd az idő dönt. Ha 25 év múlva az 50. jubileumi előadáson majd a jelenlegi szereplőket is úgy kell eltiltani a szerepléstől, mint a mostani „nagyokat”, akkor volt értelme.
Minden nagy rendezvényen előfordulnak szervezési, technikai problémák, nem volt ez máshogy a komáromi bemutatón sem. Aki viszont ott volt, az nem bánta meg, ha méregdrágán jutott is belépőjegyhez. Sokak szerint a szervezés hagyott maga után kivetnivalót, ekkora tömeg mellett ugyanis a szervezők nem tudták garantálni, hogy éppen a VIP lelátós ülőhelyeket ne foglalják el illetéktelenek. A problémákat látva a szervezők megpróbáltak ugyan bevetni egy mentőötletet: egyszerűen lezárták a lelátóra vezető utat (!?). Ennek viszont a közvetlenül kezdés előtt érkezők itták meg a levét, hiszen mint egy csordát terelgették őket, majd aki elég kitartó volt, végül felengedték a helyére a lezárt vonalon keresztül. A menekülő útvonalak szabaddá tételét sem tudták biztosítani a több ezres tömeg számára.
Az előadást két vásznon is vetítették, sajnos, nem a legjobb minőségben.
De az biztos: Az előadás mindenért kárpótolta a jelenlevőket. Erről az is árulkodott, hogy a darab végén a közönség percekig felállva tapsolt, és a szereplőket háromszor is visszahívták.
Vélemények az előadásról:
Kalló Ágnes, a Szövetség a Közös Célokért zselízi munkatársa a következőképpen meséli el élményeit az István, a királyról:
A Zselízi Csemadok Alapszervezetétől is sikerült egy autóbusznyi érdeklődőt megszervezni a komáromi István, a király előadásra, /a Farnadi Alapszervezettel együttműködve/, és a többiek nevében is elmondhatom, hogy megérte elmenni.
A szervezők javára szóljon, hogy az előadás pontosan kezdődött, és a stadion is megtelt nézőkkel. Ami a díszletet illeti monumentális hatást keltett, egy kicsit a domb érdekesen volt megoldva, engem máglyára emlékeztetett. Talán az egész színpad lehetett volna még egy kicsit jobban kiemelve, de több kritikám nincs, mivel az előadás lenyűgöző volt, az énekes-színészek a maximumot adták, a hangtechnika is működött, sőt még az időjárás is kedvezett. Igazán ennél jobban nehéz lett volna megszervezni. Számomra a legmeghatóbb a a közösen elénekelt Himnusz volt.
Egy érdekes momentum, egy lévai fiatal pár várakozott a buszunknál hazafelé jövet, akik elmesélték, hogy járattal jöttek Komáromba, és mivel csak hajnali ötkor indul az első busz , szerettek volna hamarább hazajutni. Ami említésre méltó, hogy csak törve beszéltek magyarul, de a fiú elmondta: élete álma teljesült, hogy megláthatta az István a Király előadást.
Vrabec Mária, az Új Szó tudósítójának beszámolója:
A Társulat tagjai is, akik valamennyien úgy jöttek Komáromba, hogy ha csak a töredékét kapják annak a szeretetnek, ami a két felvidéki szereplőnek – Derzsi Gyurinak és Vadkerti Imrének – a döntők során kijutott, már feledhetetlen élményben lesz részük. Nem csalódtak, és nem okoztak csalódást, már a nyitó dallal, a Mondd, te kit választanál cíművel magukkal ragadták a közönséget, és el sem engedték egészen az utolsó meghajlásig. Az előadásnak több ihletett pillanata is volt: ide tartozik Géza temetése, az Oly távol vagy tőlem című dal, a himnikus Szállj fel szabad madár, a táltosok víziói, majd a végén a két vetélytárs csendes kézfogása, de a többi jelenetben is végig megőrizte a feszességét, ritmusát. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az első és a második felvonás között nem tartottak szünetet, az előadás íve így egy pillanatra sem tört meg.
A magyarországi méltatásokban olvasni lehetett arról, hogy a szereplők előadásról előadásra jobbak, felnőttek a feladathoz, de amit Komáromban nyújtottak, az jóval több volt, mint tisztességes színészet és éneklés, abban szív volt és lélek. Feke Pál mélyen átélt, a felelősség súlya alatt őrlődő Istvánja egyszerre volt ellentéte és tükörképe Vadkerti Imre magabiztos, de mégis vívódó Koppányának. A két főszereplő hangilag is szépen kiegészítette egymást, Feke karcos tenorja, hosszan kitartott hangjai mellett úgy szólt Vadkerti erős, különleges színezetű hangja, mint a megtestesült fenyegetés. Derzsi Gyurinak köszönhetően a főszereplők közé sorakozott fel Asztrik, a főpap is: szép, öblös hangja betöltötte a teret, könyörgés volt benne, alázat, és annak az embernek a magabiztossága, aki közvetlen a Mindenhatóval társalog.
A darab végig képek és víziók egymást felépítő, kiegészítő és értelmező egységes egésze volt, az egyetlen idegen elem az a jelenet maradt, amikor az udvar népe lufikkal ünnepli Istvánt. Ezt a disszonanciát a történelmi kosztümökkel és miliővel még az a rendezői elgondolás sem tudta tökéletesen megmagyarázni, hogy egy választás utáni bulit látunk, ahol a támogatók benyújtják a számlát.
A lufik aztán elszálltak, a komáromi éjszakába, és Felkelt a napunk, amit a közönség már állva énekelt végig a szereplőkkel. Itt nem volt kérdés, hogy a Himnusz alatt állni kell, vagy tüntetve ülni, itt a nézők tudták, hogy amiben részük volt, jóval több színházi élménynél. Ez az előadás esemény volt, élmény és ünnep. Köszönjük.
Felvidék Ma, SZAKC-Komárom, DELTA
