48341

A Magyar Közösség Pártja dunaszerdahelyi képviselői csoportja megrökönyödéssel vette tudomásul a Most-Híd párt városi klubjának tiltakozását a dunaszerdahelyi választási körzetek meghatározásával kapcsolatban.  
A Most-Híd tiltakozik: nem lát semmiféle elfogadható okot a képviselők számának a csökkentésére
“A önkormányzati képviselők létszámcsökkentését tervezik Dunaszerdahelyen az utolsó pillanatban.
A Híd szerint az MKP igyekszik csökkenteni Dunaszerdahelyen a demokráciát és a spórolás csak ürügy. Az utóbbi négy év bizonyította, hogy nem a képviselőtestülettel, annak létszámával, hanem a városi hivatalvezetéssel van a gond Dunaszerdahelyen.
A Híd párt dunaszerdahelyi klubja nyilatkozatában tiltakozik a városi képviselőszám csökkentése ellen két hónappal a választások előtt. Ez elsősorban az új és független jelölteket helyezi még hátrányosabb helyzetbe.
“Populista ürügy a pénzspórolás, hiszen a képviselők csak szimbolikus honoráriumot kapnak. A változás fő célja egyértelműen a fogyóban lévő régi MKP-s káderek átmentése és befolyásának megtartása a következő időszakban”.
Dunaszerdahelyen ma egy képviselőre már így is 800-900 polgár esik és ezt a számot a Híd szerint indokolatlan a tervezett 1100 fölé növelni! A választók egyedüli garanciái a városi hivatal hatalmával szemben az önkormányzati képviselők. Minél kevesebben lesznek, annál nehezebb lesz őket elérni, gondjaikat, kéréseiket a hivatalban tolmácsolni és érvényesíteni. Igaz, hogy a képviselők karaktere a fontos, de több képviselővel a polgárnak növekszik az esélye a jobb képviseletre. Ezt mutatja a négy év tapasztalata is.
Az sem igaz, hogy könnyebben születik konszenzus 22 személlyel, mint az eddigi 25-tel. Hogy mekkora már így is a hivatal hatalma, azt legjobban az tükrözi, hogy még ellenzéki többséggel sem lehetett javulást elérni a város működésében.
A képviselőszám csökkentéssel az egyes városrészek is hátrányos helyzetbe kerülnének négy évre. A Híd szerint nem kell félni az emberektől, a vitától és a több képviselőtől sem.
A Híd dunaszerdahelyi klubja szerint, ha a megtakarítás az MKP őszinte célja, a Híd párt leendő jelöltjeinek csoportja hajlandó közös megállapodás alapján, a képviselői posztokat tiszteletbeli funkcióként betölteni, azaz nem tartanak igényt a képviselői honoráriumra az önkormányzatban.
“Ha pedig a novemberben távozó képviselők valamelyike hirtelen minden áron pénzt akar spórolni a városnak, még nincs késő, lemondhat legalább az utolsó kéthavi, amúgy szimbolikus honoráriumáról” – áll a Híd dunaszerdahelyi klubjának nyilatkozatában.
A tapasztalatok alapján a Híd párt dunaszerdahelyi klubja nem lát semmiféle elfogadható okot a képviselők számának a csökkentésére és felszólítjuk a képviselőtestületet, hogy hagyják érvényben az eddigi megszokott 25 tagú képviselőtestületet” – közölte a most-hid.sk oldalon a párt.

Az alábbiakban az MKP dunaszerdahelyi képviselőcsoportjának állásfoglalását is közzé tesszük: 
“A vegyespárt központi honlapján is megjelent felzúdulást azért sem értjük, mert egyelőre nincs olyan hivatali javaslat, amelyet egyáltalán véleményezni lehetne. Mivel senki józan ítéletalkotását nem szeretnénk befolyásolni, a bevezetőben kizárólag az üggyel kapcsolatos tényeket szeretnénk felsorolni.
1. Tudvalevő, hogy a parlament elnöke 2014. november 15-re hirdette ki az önkormányzati választásokat.
2. Minden település legkésőbb a választások előtt 65 nappal köteles meghatározni a választókörzeteket és a bennük megválasztandó képviselők számát. Erről a dunaszerdahelyi képviselő-testület 2014. szeptember 9-i soron kívüli ülésén fog dönteni.
3. Hogy ne alakuljon ki patthelyzet a testület ülésén, az MKP és a Most-Híd frakcióvezetői megállapodtak, hogy előzetesen egyeztetnek a döntést illetően. Erre a megbeszélésre 2014. augusztus 26-án került sor, ahol az MKP képviselője felvázolta, milyen megoldási javaslatok jöhetnének számításba, és megkérte a Most-Híd frakcióvezetőjét, hogy záros határidőn belül (2014. szeptember 2.) jelezze, számukra melyik alternatíva az elfogadható. Az egyeztetés elsőrendű célja az volt, hogy a városi hivatal alkalmazottai már olyan javaslatot terjesszenek a testület elé, amely mindkét frakciónak megfelel, és azt egyhangúlag támogatják.
4. A vegyespárt képviselőinek válaszát azonban megelőzte a Parameter 2014. szeptember 1-jén, 17 óra 46 perckor közölt írása, amely arról tudósít, hogy a párt városi klubja (amely nem azonos a frakcióval) heves tiltakozását fejezi ki a demokrácia csorbítására irányuló kísérlettel kapcsolatban. Ugyanez az állásfoglalás (az ügy fontosságát hangsúlyozandó) másnap a párt országos weboldalán is megjelent.
5. Az MKP frakcióvezetője 2014. szeptember 2-án délelőtt többszöri kísérletet tett rá, hogy telefonon elérje tárgyalópartnerét, s megtudakolja, mit is jelentsen a szóban forgó nyilatkozat. Háromszori sikertelen próbálkozás után a Most-Híd képviselője 12 óra 7 perckor visszahívta őt azzal az információval, hogy ő a pártjuk helyi klubjának csak egy egyszerű tagja, és a klub döntött így. Egyben a két frakcióvezető megegyezett abban, hogy legkésőbb csütörtök délig még egyszer személyesen egyeztetnek a testületi ülés határozati javaslatával kapcsolatban, amit legkésőbb pénteken kellene postázni a képviselőknek.
6. Hogy mindenki szabadon véleményt alkothasson, röviden ismertetnénk, melyek voltak az MKP alternatív javaslatai:
a) Maradjon a jelenlegi állapot a mostani körzetekkel és képviselői létszámmal, ami Dunaszerdahely város esetében max. 25 fő. (Ennek létjogosultságát azonban kétségbe vonja az Alkotmánybíróság azon döntése, mely kimondja, hogy a településeknek többmandátumos választókörzeteket kell kialakítaniuk, ami Sikabony városrész esetében nem felel meg az elvárásoknak.)
b) Mivel Sikabony városrészben az utóbbi négy évben több mint 30%-kal nőtt a lakosok száma, a körzet még egy mandátumra lenne jogosult. Tekintettel arra, hogy a képviselő-testület létszáma már nem bővíthető, valamelyik jelenlegi körzetben kellene csökkenteni a képviselők számát, vagy a jelenlegi körzeteket lehetne átszabni az utcák átsorolásával más választókörzetekbe. Meggyőződésünk, hogy az ilyen átcsoportosítás közvetlenül a választások előtt káoszt eredményezne, ezért ha ilyen szándék felmerül, azt 2015-ben (amikor előreláthatólag nem lesznek választások) szabadon, politikai nyomás nélkül meg lehet tenni. Ezért a létszámcsökkentésre most két eshetőség merült fel:
• Az új sikabonyi képviselő az Északi lakótelep „rovására” kerülne be, ahol 6,5%-kal csökkent a lakosok száma.
• Minden körzetben egy fővel csökken a képviselők száma, így alakulna ki a 22 fős testület.
Ezt a modellt megerősítette több számítás is, hiszen 22 képviselő esetében sérül legkevésbé a mandátumok elosztása az egyes körzetek közt a tizedes számok kerekítésekor, illetve mind az egyszerű, mind a 3/5-ös többséget igénylő döntéseknél a 22 fős testület esetében a legjelentősebb a határozat súlya (54,55, ill. 63,64 %).
7. A javaslatokból szándékosan igyekeztünk kizárni minden politikai tényezőt, azok kizárólag a matematikára épültek, de bármennyire is populista előterjesztés lenne, egyik esetben sem volt döntő érv a spórolás, hiszen egy képviselő átlagban mintegy évi 1200 euró költséget jelent a városnak, ami három személy estében négy év alatt csupán 14 400 eurót tenne ki.
8. Az MKP képviselőcsoportja hajlandó az utolsó pillanatig kivárni a javaslat véglegesítésével, ezért bízunk benne, hogy a Most-Híd frakció érdemben reagál a fenti alternatívákra, és végül sikerül egyezségre jutni még a testületi ülés előtt.
A szubjektív véleményünk az egész esettel kapcsolatban az, hogy a Most-Híd párt dunaszerdahelyi köreiben minden bizonnyal nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, s a városi klub ebben az esetben is árnyékra vetődött.
Ugyanakkor megdöbbentő számunkra, hogy a nyilatkozat szerzői alapvető fogalmakkal és tényekkel nincsenek tisztában, ami arról árulkodik, hogy sem önkormányzati gyakorlatuk, sem elképzelésük nincs a testület működéséről, hiszen pl. a városi képviselők nem havi juttatásban részesülnek.
Úgy tűnik, egyeseknek nem tetszik, hogy lehetőség és hajlandóság is van a megegyezésre és az együttműködésre, és ezt mindenképpen szeretnék meggátolni.
Hasonlóképpen aggasztó, hogy ezek a személyek retorikájukban is megpróbálják erőszakkal beemelni a város működésébe a nagypolitika vészterhes elemeit, amikor arra hivatkoznak, hogy „még ellenzéki többséggel sem lehetett javulást elérni”.
Meggyőződésünk, hogy egy település esetében az optimális megoldásokról kellene komoly szakmai vitákat folytatni, nem pedig a politikai hovatartozás alapján káderezni a javaslatokat. Ilyen módon szerintünk egy városnak nem lehet koalíciója és ellenzéke.
A Magyar Közösség Pártjának képviselői továbbra is komolyan gondolják, hogy bárkivel hajlandók együttműködni, aki a közösség, a város lakóinak érdekeit tartja szem előtt, és ésszerű javaslatokkal él. A fondorlatos, háttérből irányított támadásokat azonban határozottan visszautasítjuk” – áll a Felvidék.ma-hoz eljuttatott közleményben.

Felvidék.ma
Fotó: archív