A Mezőlaborci járásban fekvő Repejő községben október 11-én, szombaton kegyeleti megemlékezésre került sor az első világháborúban a településen és környékén elesett és ott eltemetett hősi halottak emlékére.
Repejő és Jobbos valamikor két különálló község volt, mely az első világháború elején a hadiesemények folytán elpusztult. A sztropkói, majd homonnai uradalomhoz tartoztak, birtokosaik között megtaláljuk a Szirmayakat és a Dessewffyeket is. Jobbost 1964-ben csatolták Repejőhöz. Nem voltak ezek soha népes települések, mindegyikük 100-260 lakossal rendelkezett, Repejő népessége csak 1961-ben haladta meg az 500 főt, de azóta csökkent. Ma a két összeolvadt települést 100 ruszin lakja.
A rendezvényt és munkálatokat Magyarország kassai Főkonzulátusa, a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány, a homonnai Beszkidek Hadtörténeti Klub (BHK – Klub vojenskej histórie Beskydy), a budapesti Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKKA), Repejő Község Önkormányzata és a Repejői Görög-katolikus Egyházközség támogatta és szervezte.
Az emlékmű, mely a görög katolikus templom előtt áll, a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány kezdeményezésére, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával készült.
14 órakor hálaadó szentmisével kezdődött a megemlékezés a jobbosi görög-katolikus templomban. A liturgia hagyományosan ószláv nyelven zajlott, Marek Valenčík helyi lelkész üdvözölte a vendégeket és ismertette az összejövetel célját. Ján Blaško protopresbiter (az esperesnek megfelelő tisztség) a vendégekre való tekintettel, kivételesen szlovákul prédikált, nem ruszinul. Jobb egyszer látni, mint ezerszer hallani – szoktuk mondani – kezdte mondandóját. – Így jobban jegyezzük meg. De mindent látni nem lehet. Istent és a hitet nem lehet látni, csak a konkrét cselekedeteken keresztül. Akik itt vannak, még emlékezhetnek a második világháborúra, de az elsőre már senki. A fényképek felidézhetik, feleleveníthetik az egykori eseményeket. A régi emlék jelenné válik.
Most azokra emlékezünk, akik területünkön harcoltak szabadságunkért. Miért fontos emlékezni? Vallásunk tanítása szerint, ha a halottakért imádkozunk, segítünk nekik, hogy üdvözüljenek, mert ők már nem tehetnek semmit. Isten olyan jó, hogy meghallgatja imáinkat. Ha látjuk ezt az emlékművet, akkor azokra gondolunk, akik itt elestek. S akkor azok is eszünkbe juthatnak, akikről megfeledkezünk. Értük is imádkozzunk. Ez az emlékmű arra is ösztönöz bennünket, hogy elgondolkozzunk életünkön és gondoljunk távozásunkra, mely egyszer eljön és felkészüljünk a találkozásra Istennel.
Az emlékműnél Pavol Cipka polgármester üdvözölte a vendégeket, majd Téglás Gyula alezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Háborús Kegyeleti Főosztálya irodavezetője tartott ünnepi beszédet. Meghatónak és felemelő érzésnek nevezte, ha a HM nevében lehet jelen katonahősök megemlékezésén. Következetesen vállalt gondolkodásmódjuk, hogy az ellenséges haderő hősi halottait ugyanolyan kegyelet is tisztelet illeti meg, mint sajátjaikat. Az emlékmű azonban nemcsak az itt harcoló katonákra emlékeztet, hanem azokra a szlovákokra és ruténokra is, akik a világháború más harcterein is, a közös hazáért a trencséni, nyitrai, besztercebányai és eperjesi gyalogezred kötelékében harcoltak.
Az első világháború ideje egyben az egy ország államkeretei között élő szlovák-magyar együttélés utolsó, tragikus szakasza. A szlovák és magyar közgondolkodás eltérően ítéli meg a Magyar Királyság felbomlását. Ám a hősi halottakra való emlékezés a legalkalmasabb az egyező véleményformálásra, mely a közös történelmi múltra irányítja a figyelmet. Ez összeköt bennünket és ennek kell meghatároznia kapcsolatainkat. Ezek a hősök a mi katonáink, tehát a szlovákoké és a ruténoké is. A Monarchia hadműveleti céljai mentén, a közös hazáért, szülőföldjükért, családjukért harcoltak az ország nemzetiségei az összes harctéren.
A centenárium felhívja figyelmünket ezekre az emlékhelyekre, a hősi temetőkre. A több évtizedes hiányt pótolni nem minden esetben lehet.
A gondozatlan, jellegét vesztett temető helyét sokszor nehéz meghatározni, az elpusztított emlékművet nehéz újraalkotni. Mégis a legtöbb helyen ki kell alakítani a katonai kegyelet emlékhelyeit. Az egészséges társadalom felépítéséhez szükségesek a követendő példaként szereplő hősök. A felnőttek és gyermekek számára egyaránt. E halottak önazonosságunk részei. Miképpen a család fogalmába beleértjük az elhunyt rokonokat, úgy a nemzet fogalmába is beletartoznak. Mindkét nemzet számára e hősi halottak számontartása segít a nemzeti igazságok felismerésében. Ez pedig az, hogy csak a közös történelem vállalásán keresztül lehet szlováknak és magyarnak is jövője. Hőseink ennek belátásában segítenek.
Ennek az emlékműnek is ez a szerepe. Majd köszönetet mondott mindazoknak az intézményeknek, amelyek kutatásai és tevékenysége lehetővé tette ennek az emlékműnek a létrehozását. A katonaősök mindig annak az alakulatnak a tagjai maradnak, melyhez életükben tartoztak. Áldozatuk által megszentelt közösséggé válnak. Rendkívül megtisztelőnek tartja, hogy az alkotók meghívására, magyar katonaként, a HM képviseletében, lehetett jelen és emlékbeszédét elmondhatta.
Martin Drobňák, a homonnai BHK elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy jelen lehet ezen az ünnepélyes alkalmon. Az emlékmű nemcsak egy darab kő. Ez egy történet. Egyszerű fiataloknak be kellett 1914-ben vonulniuk. Kézművesek, parasztok, apák, fiúk szomorú története ez. A Kárpátokban estek el, messze otthonuktól, családjuktól. Mi csak egyet tehetünk, hogy emlékezünk. Ez személyes kötelességünk. Örülhetünk, hogy olyan korszakban élünk, amikor fiataljainknak nem kell háborúba menniük.
Az emlékmű leleplezése után, a két görög-katolikus lelkész áldotta meg az emlékművet, majd Oláh Emil alezredes, református tábori esperes, akit néhány éve az EUFOR/NATO parancsnokság katonás helytállásáért elismerésben részesített, mondott áldást. Aradon a tizenhárom tábornok közül az egyik nem magáért, hanem a jövőért aggódott – mondotta. – Az emlékmű arra emlékeztet, hogy ezek a fiatalok a hazáért estek el. Neveljük úgy gyermekeinket, hogy szívük Krisztusé legyen, ne csak a hazáé!
Az emlékműn szlovák, magyar, német, angol és ruszin felirat: Az első világháború hősi halottainak emlékére.
A koszorúzást követően, Kocsán István korabeli katonadalokat adott elő harmonikán. Kárpátokban megfújták a trombitát…, Mikor megyek Galícia felé… Egy szlovák dalt is előadtak, melynek címe: Podaj milá rúčku..
Rózsafi János kutató, az NHKKA kuratóriumának tagja egy prezentáció keretében bemutatta a görög-katolikus templomban a Repejő környéki harcokat, melyek 1915 tavaszán zajlottak. Pintér Tamással és Stencinger Norberttal együtt 2011 óta foglalkoznak ezzel a témával. A budapesti hadtörténeti és bécsi hadilevéltárban öt hónapos kutatást végeztek. Miután kigyűjtötték az adatokat, bejárták a terepet. Az eseményeket rátették a térképre.
Számára megható volt részt venni a misén, mert 1915 márciusában is itt tábori misét tartottak az orosz tüzérség által szétlőtt templomnál. Amikor leváltották az első vonal katonáit a Korumkó magaslaton, azok misét követeltek, hiszen vétettek a Tízparancsolat ellen, öltek. Lelki megnyugvásra vágytak.
1914. november 14-e után, súlyos harcok folytak Repejő házai között és a környező magaslatokon az első orosz betörés alkalmával. A települést kiürítették, azt katonák verték birtokukba. A harcok nagy áldozatokat követeltek. Az oroszok lőtték az egész Olyka völgyét. December 10-én megkezdődött a magyar csapatok előrenyomulása és az orosz csapatokat sikerült a Kárpátok vonalán túlra visszanyomni. Ekkor a harcokban pillanatnyi szünet állt be ezen a területen. 1915. januárjában megindult az orosz offenzíva. A visszavonuló csapatok Repejőtől és Jobbostól délre fekvő állásokban megvetették magukat. A két település orosz kézre került. Február 15-én kezdődött meg a támadás, mely az oroszokat kiszorította a Kárpát-medencéből. Az Olyka völgyében ismét súlyos harcok dúltak, melyek hatalmas veszteségekkel jártak. A 17. honvédgyalogezred február 1. és 18. között két tisztet veszített, nyolc sebesült meg, a honvédek közül 120 halt meg és 600 megsebesült vagy eltűnt. A hó vastagsága elérte a 30-40 cm-t, miközben éjszaka -25 oC uralkodott. Kiépített állások nem voltak, a katonák a hóban ásták be magukat, hogy védekezzenek a tüzérségi tűz ellen. Így Jobboson segélyhelyet létesítettek, ahol ellátták a sebesülteket. A hősi halottakat meg a templom körül és az egyetlen utca végén fekvő régi temetőben temették el, ahol az 1700-as években épült fatemplom állt. Az 1860-as térképek jelölték, 1914-15-ben is még állt, de mikor pusztult el, nem tudni. A templomban volt az ezred főhadiszállása.
Március és április folyamán ismét súlyos harcok dúltak e területen. Korumkóról átcsoportosították a katonákat és április 2-án őket Hegyzávodig vonták vissza. Ekkor került ez a terület ismét orosz kézre. Ők is hősi halottaikat ide temették. 1915. május 2-án kezdődő gorlicei offenzíva után a 20. honvédhadosztály támadásba ment át és a Kárpátok peremén belül az oroszok már többé nem jelentek meg.
A kutatás több szintéren folyt. Bécsben kikeresték azok nevét, akiket Jobboson temettek el. A felkutatott adatok távolról sem teljesek. És azt sem tudni, hogy a sebesültek között számontartott katonák közül később hányan haltak meg. A BHK-tól egy 1930-bol származó vázlatot kaptak, amelyen pontosan bejelölték, hogy mely sírokat exhumálták és vittek át a régi temetőbe. Egy közös sírba temették az orosz és az osztrák-magyar haderő katonáit. Ezek fiatal emberek voltak, szinte gyerekek. A legfiatalabbak 21 évesek voltak. A kutatás során kiderült, Rózsafi szülőfalujában született két itt eltemetett honvéd. Így hazai földet hozott a temetőből és azt a sírra szórta.
Közösen emlékezünk azokra – fejezte be az előadó –, akik életüket adták, katonai esküjükhöz híven.
A budapesti 1., a székesfehérvári 17., a debreceni 3. és a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred hősei pihennek Jobboson.
A megemlékezés fogadással ért véget a Repejői Községi Hivatalban. A magyarországi vendégek főzték a gulyást a hivatal épülete előtt. Kocsán István énekeltette meg a helybélieket és harmonikajátéka emelte a hangulatot. Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul külön is megköszönte a homonnai BHK tagjainak fantasztikus munkájukat és Pavol Cipka polgármester segítőkészségét. Erőt, időt, fáradtságot nem kímélve segítenek a rekonstruálásnál. 236 első világháborús katonai temető található Szlovákiában, ahol mindkét fél 43.800 katonája nyugszik.
Jobboson is, a most leleplezett emlékmű mellett egy magyar nyelvű információs tájékoztató tábla emlékezik meg az itteni eseményekről.
További részletek ITT>>>. Tekintse meg Képgalériánkat is ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49114,49097,48690,48007,47725,47646″}
