A művészeti projekt célja a Somorja város közigazgatási területén álló elhagyott, elhanyagolt és megrongált, Sámot községhez tartozó Árpád-kori templom feltérképezése; a középkori építészet szakrális voltának bizonyítása az irányított fény útjának követése révén.
A videók tárgya a belső tér, annak vizsgálata, az építmény kapcsolata a természettel, környezetével.
A projekt figyelemfelhívás kíván lenni az épület jelentőségét, szépségét illetőleg. Az eddig elkészült és mellékelt videó egy nagyobb lélegzetvételű videóprojekt kiindulópontja. Vázlat, mely a körülmények, fényviszonyok, technikai adottságok felmérése céljából készült: lehetőségek latolgatása, témák felvetése. E készülő munkában a templom terének, hangulatának audiovizuális eszközökkel való megragadása a cél: egy teljesebb körű, művészi szemléletű, igényes kivitelezésű, részben dokumentatív körüljárása a témának. E leendő film hangulatába és koncepciójába is a mellékelt kisfilmek lényegi betekintést nyújtanak.
A Felvidék délnyugati részén fekvő, Pozsonytól kb. 20 km-re levő Somorja város külterületén található ma Sámot település, mely egykor pozsonyi várjobbágyok lakhelyeként önálló faluként szerepelt az iratokban. Ma pár százas lélekszámú, hanyatló tendenciát mutató alvó település, melynek határában áll az egykor jobb időket is megélt Árpád-kori sámoti templom. Feltámadásra várva, némán, az enyészet által csorbítatlan büszkeséggel mered rendületlenül az ég felé, méltósággal hirdetve rég letűnt korok kimondatlan, örökérvényű igazságát: értő szem és elme felismerésére várva.
Az elfeledett sámoti templom, mely főszereplője és egyben színtere a történéseknek, a Szent Margit-templom nevet viseli. A legkorábbi fennmaradt hivatalos dokumentumok, melyek tanúságot tesznek létezéséről, az 1260 körüli évek környékére helyezik e román stílusú templom megszületését. Alátámasztja ezt az 1978-as régészeti ásatás által részben feltárt középkori temető és település maradványa is, mely a templomdomb alatt rejtezett a kíváncsi világ szemei elől, s melyet a szakemberek 12–16. századok környékére datálnak.
A 19. század jeles polihisztora, Ipolyi Arnold Csallóköz műemlékei c. munkájában leírja a templom korabeli állapotát, kinézetét. Leírása szerint már e korban is hanyatlásnak indult a kis templom (valószínűleg a polgárosodás révén); ám évente egyszer – a templom búcsúja alkalmával – még régi funkcióját és fényét felelevenítve ájtatos célokra, szentmise bemutatására is sor került az épület falain belül. A 20. század és annak háborgó, viharos évtizedei azonban könyörtelenül lesújtottak a kápolnára: berendezését széthordták, amúgy is szegényes szakrális funkciói teljes egészében megszűntek: 1950 és 1980 között gabonatárolásra használták. A rendszerváltozás utáni évtizedektől kezdve a mai napig – az eleinte lelkes ötletek és kezdeményezések ellenére érdemi szakemberi beavatkozás nélkül – terei üresen konganak, csupán egy-egy galambcsaládnak ad otthont a harangláb. Alkalmanként itt éjszakázó hontalanok, részeg tivornyázók ütnek sebet s nyitnak rendre egyre terebélyesedő réseket az enyészet számára az évszázados falakon. Maga a belső tér hasonló, mint a Csallóközben megtalálható egyéb Árpád-kori kápolnák felépítése, terei: „ A síkmennyezetes hajóhoz félköríves diadalívvel kapcsolódó dongaboltozattal, a végén negyedgömb-kupolával fedett félköríves alaprajzú szentély, e korszakra jellemző alaprajzi típus. A szentélyhez északról – ugyancsak dongaboltozattal fedett – sekrestye csatlakozik. A templom részben átalakított, de félköríves záródású ablakai ugyancsak őrzik a középkori hangulatot. Nyugati oromfala fölött – talán a 19. században konstruált – kisméretű, fából készült harangtorony emelkedik ki a tetőzetből”.
forrás: http://www.muemlekem.hu/hatareset?id=378
Sámoti templom: a fény útja: https://www.youtube.com/watch?v=Hmn9xldFVDc
Egyedülálló azonban nagyrészt érintetlen tereiben: a szentély és a sekrestye sem került átalakításra az idők során, eredeti állapotban közvetítik a középkor építészeti hagyatékát. Idősebb emberek még emlékeznek a templom egy újabb, 20. században kifestett állapotára, mely ma már szintén nem látható. A falakról a vakolatot leverték, csupán nyomokban maradt meg a töredékes középkori festés, melyet a mészréteg konzervált. Jól láthatók azonban a felszentelési keresztek ábrái, a szentély feletti dongaboltozat ívein pedig kék színű festés nyomai fedezhetőek fel. A fal restaurátorok általi kutatása a feltárásra való tekintettel nem történt meg, a jól látható pigmentnyomok alapján azonban mindenképpen gyümölcsöző lenne. A tetőszerkezet beszakadt, ami a pusztulást felgyorsítja. Rengeteg helyen a falban karcolások, lyukak éktelenkednek.
A templom még így üresen, berendezés nélkül is csodálatos, erőteljes szakrális tér. Ma már ismét a somorjai plébánia tulajdonában áll, ám a különböző törekvések ellenére, melyek sorban meghiúsultak (kiállítótér berendezése, közösségi ház létrehozása-kápolna újraszentelése), máig az enyészet uralkodik benne. Ahogy telik az idő, úgy csökkennek az Árpád-kori templom esélyei a feltámadásra, a templom az idő próbáját túlélte ugyan, ám az emberi közönnyel már ő sem tudja felvenni a versenyt. A helyi magyarság identitása szempontjából is fontos emlék lehetne, hiszen egyes források szerint alapjai akár régebbiek is lehetnek, mint a méltán híres somorjai református temploméi, a feltáratlan középkori freskók gondolata pedig akarva-akaratlan is lázba hozza a téma iránt érdeklődőt.
A berendezés nélküli térben – a csupasz falakon és a padlón – nagyon jól nyomon követhető a középkori építészet tudatos szerkesztési elve, a tájolás mesteri megvalósítása, melyben óriási szerepet kap az irányított fény, a felkelő nap fénye. A keskeny ablakok által a templomba beszűrődő fénytestek a tavaszi napéjegyenlőség idején végighaladnak a falakon, centrálisan a főoltár (helye) felé tartanak, majd elenyésznek, hogy másnap reggel újra útnak indulván ismét élettel és mozgással töltsék be a teret az élő szellemiség révén.
Summa summarum: a templom, ez az elfeledett szakrális emlék értékes közkincs, mely mélyen van elásva az emberi közöny és tehetetlenség kőkemény, fagyos és mind ezidáig terméketlen földjében. Kiemelésre, megtisztításra vár, hogy még további évtizedekig, akár évszázadokig hordozhassa a folytonosság, az öröklét és a győzedelmes fény üzenetét.
Szöveg: Ifj. Méry Beáta, Videók: Lengyel Valter, Fotók: Szarka Ernő
Forrás: somorja.sk
Felvidék.ma
