A Síposkarcsán élő Ritter Éva élete egyik legszebb ajándékának az éneklés örömét tartja. A magyar dalkultúra, a régi szép egyházi énekek, a népdalok, de a műdalok, a katonanóták, sőt a múlt század elejének–közepének hangulatát idéző operettdalok és romantikus slágerek iránti vonzalmát a szülőktől, különösen édesanyjától örökölte. A szívből fakadó dalok és nóták másik kiapadhatatlan forrása Éva számára a tizenkét kis településből álló Karcsaszélen élő emberek közössége által megőrzött dalkincs. A Csallóköz egyik nótafájaként is emlegetett Éva asszonnyal otthonában beszélgetünk a múltról, a jelenről, de a leginkább arról, miként éli meg az éneklés és a versmondás nyújtotta örömteli érzést s annak megosztását a közönséggel.
Szép gyermekkori emlékem, hogy szüleim, főként édesanyám, nagyon szeretett énekelni. Szerény kis házunkban
az anyanyelv, a mesemondás mellett az ének a szülő–gyermek közti érzelmi kapcsolat egyik nagyon fontos eszköze volt, mondja érdeklődésemre. Majd hozzáfűzi: Nekem és bátyámnak – Lacinak – a népdalok meg a különféle alkalmi énekek illatos mezei virágcsokorként tették kellemessé mindennapjainkat s gazdagították érzésvilágunkat. Szüleim, akik egyszerű emberek voltak, tudták és gyermekeiket is arra tanították, hogy a szívből fakadó éneklés az élet szép ajándéka, amit meg kell osztani másokkal, mert szebbé és tartalmasabbá teheti az emberek közti kapcsolatokat.
Első nyilvános szereplésére valamikor a negyvenes évek végén, kisiskolás korában került sor, mégpedig a mai Jednota-bolt és a tűzoltószertár helyén elterülő, akkoriban Pinkei gyöpnek nevezett kis téren tartott községi összejövetelen. Az ötvenes évek második felében, id. Kása Pállal és Sághy Lászlóval együttműködve, a Csemadok által szervezett színelőadásokban vállalt szerepet, illetve kulturális rendezvényeken lépett fel. A kilencvenes évek elején Marták Mátyás tanítóval és Gugh Éva zenetanárral a helyi énekkar létrehozásában és műsorainak kialakításán dolgozik. Mindeközben repertoárja egyre szélesebb: kínálatában a népdalok, magyarnóták s más énekműfajok mellett egyre erőteljesebben jelenik meg a versmondás. Szívesen és mély átérzéssel adja elő a magyar és a világirodalom kiemelkedő alakjainak verseit, a keresztény értékeket őrző irodalmi alkotásokat.
Az utóbbi húsz esztendőben, az 1989-es fordulat után, csengő énekével és a gondosan kiválasztott versek
színvonalas előadásával járul hozzá az önkormányzat, a hívők közössége, valamint a polgári szervezetek rendezvényeinek ünnepélyességéhez. Én magam is többször részt vettem a falunapok alkalmából az egyházkarcsai templomkertben emelkedő második világháborús hősi emlékmű megkoszorúzásának eseményén. Elmondhatom: szinte érzékelhető volt, amint különösképpen a jelenlevő idősebb emberek szívét megérintette, s többeket meg is könnyeztetett, ahogy Ritter Éva előadta Gyóni Gézának, az első világháború híres katonaköltőjének halhatatlan alkotását, a Csak egy éjszakára küldjétek el őket… című megrendítő verset, majd a háborús idők vészterhes hangulatát felidéző szomorú, a Moszkva felől sebesülve jönnek a katonák című dalt… Magam is megtapasztalhattam, hogy a földijeim számára Éva éneklési és versmondói stílusa szinte megtestesíti a legbensőbb emberi érzelmeket, a fájdalmat, a szomorúságot, de a boldogságot és örömet egyaránt. A legtermészetesebb módon jeleníti meg a régmúlt emberi sorsainak hangulatát. Amikor énekel vagy szaval, nagy figyelem és csend honol a helyszínen, s képletesen szólva, mintha együtt dobbanna és érezne az előadóművész és a hallgatóság szíve. Éva dalaiból és szavalataiból mindig felszínre jut az emberi üzenet: tetteinkkel és szavainkkal egyaránt igyekezzünk szebbé, boldogabbá és szeretetteljessé tenni egymás életét.
Vajon a versek és dalok százai ismerőjének melyik költemény vagy ének a legkedvesebb? Kérdésemre, mintegy válaszként, Éva elénekli a Szeressétek a nótákat kezdetű szép magyarnótát:
Szeressétek a nótákat,
bennük van a magyar ember lelke.
Hallgassatok akárhányat,
mintha minden dal egy élet lenne…
Ritter Éva számára a legkedvesebb és a közönség által is gyakran igényelt vers Wass Albert Bujdosó imája című költeménye. Fellépéseire még akkor is gondosan felkészül, amikor közismert szöveget vagy dalt ad elő. Versesköteteket, történelemkönyveket és egyházi kiadványokat forgat, zenei műsorokat hallgat újra, mert, amint mondja, ünnepeink és a megemlékezések nemegyszer új megközelítésben, új hangsúllyal szólnak a mához. Szívesen vesz részt a tudomány vívmányait és a kultúra értékeit népszerűsítő előadásokon is. Hitéhez hű emberként tevékenyen részt vállal a plébánia keretében működő Rózsafüzér Társulat munkájában s lehetőségei szerint kiveszi részét a helyi nyugdíjasklub műsoraiban. S amikor a falu határain kívül, más helységekben is szerepel, azzal is méltóképpen képviseli szülőfaluját.
A jubiláló nyugdíjasokat köszöntő műsorhoz kapcsolódik az alábbi s Ritter Éva életszemléletét jól jellemző eset. Az ünnepeltek közt volt Juraj Parcer, vagy a helyi szóhasználathoz híven Parcer Gyuri bácsi is, a község megbecsült polgára, aki számára sosem okozott gondot a magyar beszéd: számára a legtermészetesebb, ha a magyarral magyarul, a szlovákkal szlovákul beszél. Nos, amikor a köszöntő dalok sora hozzá érkezett, Éva
bejelentette: mindenkinek jól esik, ha megbecsülik anyanyelvét, ezért az ünnepeltet egy régi örökzöld szlovák slágerral köszöntik. S e bevezető után kazettáról felcsendült Krištóf Veselý korabeli neves szlovák táncdalénekes előadásában a negyvenes évek híres tangója, a Na lúkach kvitnú biele margarety… ( Fehér margaréta virágzik a réten…) „Feledhetetlen látvány volt az örömnek az az önfeledt megnyilvánulása, ami a megtisztelt és meglepődött ember arcán megjelent. Szemében könny csillogott, s ebben a megható érzésben nem volt egyedül” – emlékezik vissza a nem mindennapi epizódra Éva.
A 2009. évi falunapi ünnepség keretében Ritter Évát Egyházkarcsa önkormányzata a község kulturális életében kifejtett sokévi áldozatos munkásságának elismeréseként kitüntetésben részesítette. Az emlékérmet és az elismerő oklevelet Gódány László polgármester nyújtotta át, méltatva a kitüntetett hozzájárulását a lakosság kulturális igényeinek kiteljesítéséhez. Évát örömmel töltötte el, hogy a karcsaiak közössége vele együtt éli át ezt a felemelő érzést. Válaszában egyebek közt elmondta, fellépéseivel az a cél vezérelte, hogy szebbé tegye kicsi falunk ünnepeit, ébren tartsa a háborúban életüket feláldozó karcsaszéli emberek emlékét. Nagyon szeretné, s bízik benne, hogy a felnövő fiatal nemzedék is megőrzi és tovább viszi az elődök hagyományait.
Ritter Éva ebben a rohanó világban időnként meg-megáll. Családja szeretetétől övezve tekint vissza eddigi pályafutására, életének örömeire és bánataira. Gondolatai gyakran visszatérnek nemrég elhunyt férjéhez, Jánoshoz, aki mindenben támogatta, s fellépései előtt biztatást, nagy lelki támaszt jelentett neki. Jó érzés számára, hogy szülőfalujának közössége is megbecsüli munkáját, hogy hozzájárulhat az itt élők érzésvilágának gazdagításához, együvé tartozásuk erősítéséhez.
Somogyi Mátyás, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49132,51902″}
