Orosz Örs a Lőrincz Csaba-díj első szlovákiai birtokosa, és az eddigi díjazottak között a legfiatalabb. A kitüntetés átvételét követően készítettünk vele beszélgetést.
– A szlovákiai magyarság állapota azért elszomorító, mivel „Kétnyelvű Szlovákiáért!”–mozgalmat kell alapítani a magyar nyelv védelmében, holott a felvidéki magyarok által lakott terület még ötven éve is színmagyar volt és a vidéki települések többségében, az 1938-ban visszacsatolt területen ma is ez a fő nyelv. Talán Erdélyben sem ennyire rossz a helyzet, mint itt.
– Azért az erdélyi példa szerintem túlzás, mivel ott is megalakultak a miénkéhez hasonló szervezetek. Nem kizárt, hogy jobban végzik a dolgukat, mint mi. Ami azt jelenti, hogy aktívabbak és sok friss kezdeményezésük van. Látható eredményeik ugyanúgy vannak, mint nekünk. Ott is előfordult, hogy valamelyik multicég „kétnyelvűsített”. Ott van például a „Da povtiti! Igen, tessék!”-mozgalom Kolozsvárott, amely ugyanúgy, ahogy a miénk – szintén átfogó munkát végez.
Egyáltalán nem állítanám azt, hogy ebben egyedül vagyunk, mint ahogy azt sem, hogy nálunk rosszabb lenne a helyzet! Bár kétségtelen, hogy a közösség méretéből adódóan nincs egyszerű dolgunk. Sőt, valószínű, hogy az anyanyelv-használati útmutatók, az anonim anyanyelv-használati mozgalom, vagy a különböző Facebook-os videos történetek terén mi voltunk az elsők, mivel a Kárpát-medencében talán itt szorított a leginkább a cipő.
– Ha arra gondolok, hogy a hétköznapi életben a dualizmus idején milyen anyanyelv-használati jogokat kaptak a szlovákok, mondjuk azzal, hogy mit adnak meg a magyaroknak ma – az ég és föld!
– Azért én nem fordulnék vissza ennyire a múltba, hiszen elég a Masaryk-i Csehszlovákia idejébe visszamennünk, hogy ott milyen jogai voltak a kisebbségi nyelvi közösségeknek! Igaz, hogy ehhez húsz esztendőre volt szükség, de 1938-ra végül csak sikerült kivívni a postai és a vasúti kétnyelvűséget! Voltak járások, ahol az intézményközi kommunikációban a községek, járások viszonylatában folytatott levelezésben is használható volt a magyar nyelv.
Ekkor még a szlovák hivatalnokréteg is jól tudott magyarul, talán ezért is volt egyszerűbb az élet. Ezek apró-cseprő dolgok, mint amilyen a közúti irányító táblák ügye. Azokkal sem kellett volna, hogy gond legyen, de nálunk most a magyarul kitett feliratot 36 óra alatt leszedte a közútkezelő vállalat, holott ez a régi Csehszlovákiában természetes volt. Mint ahogy az is, hogy a csehszlovák fizető eszközön, a koronán is fel volt tüntetve magyarul is, hogy mennyit ér, ugyanúgy, ahogy a Horthy-féle Magyarországon, a pengőn is olvasható volt valamennyi egykori kisebbség nyelvén a pénz értéke.
– Végülis akcióikat a 2011-es szlovákiai nyelvi törvényre támaszkodva szervezték és ehhez képest a gyakorlatban túl sokra mégsem jutottak. Milyen mérleget vonna meg? Egyébként azért furcsa, hogy maguk Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat szerveztek, mert Szlovákiának ez a területe évszázadok óta magyar többségű volt, ahol a szlovákok a vendégek! A terület Beneš elnök területrabló étvágyának következtében került Csehszlovákiához – az eredeti szlovák elképzelések között nem szerepelt e terület magyar etnikai tömbtől való elszakítása.
– Az egynyelvű Dél-Szlovákiához képest a helyi lakosság nyelvével kiegészített jelenti a Kétnyelvű Dél-Szlovákiát. A mozgalomban résztvevők, legyen szó a KDSZ-ről, a „Fontos vagy!”-ról vagy a Kétnyelvű Gömör és Nógrád-ról, esetleg a Via Nova-csoport különböző szepsi kezdeményezéseiről; mindenki, minden esetben egy közös célért küzd, hogy a magyar nyelv státusza jobb legyen!
Gecse Géza, Felvidék.ma
További képek a díjátadóról megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”54471,54412,38969,34628″}