Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója annak örült, hogy a kommunista elnyomás éveiben gyakran jellemző bizonytalan lelkiállapot Tőzsér Árpád számára az élete során nem befelé fordulást okozott, hanem pont ellenkezőleg: az ő szeme mindig nyitott volt a külső történésekre is. Ennek a nyitottságnak köszönhetően most, a felvidéki költő 80. születésnapján egy hosszú és termékeny életpályát ünnepelhetünk, mondta a főigazgató asszony.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke templomi orgonához hasonlította az ünnepelt életművét, amely az idők során mind „újabb és újabb összhangzatokat volt képes megszólaltatni”, s az alkotó – együtt lélegezve a költészet mindenkori aktuális áramlataival – Prága, Varsó és Párizs üzenetét is képes volt szintetizálni, pedig a kisebbségi helyzet többnyire nem erre ösztönzi az embert.
Bár már hónapokkal korábban odaítélték Tőzsérnek a Magyar Írószövetség örökös tagságáról szóló igazolványt, Szentmártoni a mostani alkalmat megragadva adta át azt tulajdonosának.
Ezt követően Ács Margit, Pécsi Györgyi, Szörényi László és Varga Imre idézték föl a számukra jól ismert hatvanesztendős pálya egyes szakaszait, amelynek kezdetét az 1958-as Fiatal szlovákiai magyar költők c. antológia és az 1963-as első önálló verskötet, a Mogorva csillag jelzi.
A moderátor Reményi József Tamás jegyezte meg, hogy a Tőzsér-kéziratoktól féltek a szerkesztők és a kiadók, mivel ő a verseit még az utolsó pillanatokban is rendszeresen át- és újraírta – volt, hogy csak részben, de nem ritkán – teljesen.
Pécsi Györgyi húsz éve írt a költőről egy monográfiát, de ahogy Szörényi László megjegyezte, aktuális volna az újabb pályakép, hisz az első megszületése óta Tőzsér életműve, ha lehet még izgalmasabban alakult.
Ács Margit megjegyezte, hogy számára, magyarországiként, mennyire furcsán hatott, hogy Tőzsér verseiben szlovák vendégszövegek is voltak, bár a szerző művészetének ezen túl is jellemző sajátossága a különböző nyelvű irodalmak, iskolák együttlátása, a szintetikus gondolkodás. Ezen belül azonban a kifejezetten felvidéki közegre utaló magyar-szlovák idióma a magyarországiakat olykor nem tudta megszólítani. Tőzsér számára, fejtegette továbbá az írónő, a „közép-európaiság” fogalma „menekülési útvonal” volt a kisebbségi létből.
A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében a mintegy félszáz néző és hallgató előtt közben a költő szülőföldjének, szülőházának képeit vetítették folyamatosan, Ács Margit szerint azonban nyugodtan mutathatták volna Joyce, Eliot vagy Ezra Pound képét is, hiszen Tőzsérnek mint költőnek ezek a világirodalmi szerzők legalább annyira „szülőföldje”, mint a Felvidék.
A pályatársakat és kollégákat követően maga Tőzsér Árpád is beszélt életpályájának alakulásáról, így arról is, hogy első két verskötetét 1963-ban, majd 1967-ben a kritikusok vallomásos, személyes költészetként jellemezték, és ma ő maga is úgy látja, hogy azok még a 19. századi költészet csapásvonalán haladtak. De – jegyezte meg –, erre még idejében (a hatvanas évek liberalizálódó szellemiségében) rájött, és változtatott alkotói filozófiáján. Ettől kezdve, Mallarmé jegyében, „szóközpontúan” alkotta meg költeményeit.
A találkozót a Petőfi Irodalmi Múzeum, pontosabban: a 80 éves költőt ünneplők közönsége személyes születésnapi köszöntésekkel, koccintásokkal, borozgatással zárta.
(A Tőzsér Árpáddal készült hosszabb interjúnkat hamarosan szintén közreadjuk!)
Az ünnepségen készült képek megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.
Gecse Géza, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56985,51376,50018,48867″}
