A Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) pénteki ülésén Erdély és Kárpátalja képviselői hangsúlyosan számoltak be a magyar autonómia igények országos keretek között való érvényesítésének nehézségeiről, de felvidéki politikus nemcsak a sajtótájékoztatón, hanem a KMAT ülésén sem vett részt. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Szilágyi Péter helyettes államtitkárral részt vett ugyan a testület ülésén, ám a sajtótájékoztatóra – másfajta elfoglaltságuk miatt – nem jutott idejük. Így a sajtó számára nyilvános tájékoztató egyetlen magyarországi résztvevője, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, Csóti György volt, akinek – nemcsak a sajtótájékoztatón, hanem a Kárpát-medencei Autonómia Tanács ülésén elhangzott és a Felvidéket is érintő ügyekben is tudtunk kérdéseket feltenni.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója:
– Bizonyos pillanatnyi taktikai okokból a Magyar Közösség Pártja tartózkodott az autonómia zászlóra tűzésétől. Inkább az önkormányzatiságot vagy más, ehhez hasonló kifejezéseket használt, főleg akkor, amikor kormányon volt. Egyébként az MKP teljes jogú tagja a KMAT-nak, ám a választási kampány miatt most nem tudtak érdemben részt venni ezen a mostani rendezvényen.
– Erdély, Kárpátalja vagy a Délvidék esetében a hivatalos hatalom, ha nem is szereti, de végre megtűri a magyar autonómiatörekvéseket. Romániában például az idén március 10-én a Székely Szabadság Napját megünnepelhetik, viszont a Felvidéken más a helyzet, ahol nemcsak az államhatalom, hanem a szlovák politika, sőt a társadalom jelentős része is neurotikus módon reagál az autonómia kifejezésre, hiszen az ő történelmükben az autonómia az elszakadás „előszobája” volt.
– Izsák Balázsék már egy éve nagyon komoly küzdelmet folytattak Erdélyben, de reméljük, hogy kezdeményezésük az idén valódi sikerrel jár majd. Van egy folyamat, ami az egész Kárpát-medencére igaz, hogy a rendszerváltás óta a magyarság önrendelkezés iránti igénye folyamatosan csökken. Ezt az 1990-es évek elejétől kezdve lehet látni. Először a rendszerváltozások idején eufórikus hangulatban mindenki úgy gondolta, hogy „jön a megváltás”. Ez sajnos nem következett be – sőt, a magyarok inkább folyamatosan pofonokat kaptak. Az elsőt ugye mindjárt Erdélyben a „fekete március” során.
Ma a helyzet az, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság, de különösen a felvidéki magyarság – talán ennek is következtében – apátiába esett. Ami az érvényben lévő Beneš-dekrétumokkal a háttérben – teljesen érthető, de nem elfogadható!
A magyarságot ki kell zökkenteni az apátiából és a megfélemlítettségből! Statisztikailag kimutatható, hogy az elmúlt két és fél évtizedben – míg kezdetben 70-75 százalékban gondolták úgy, hogy autonómiára van szükség, addig ma ez az arány már csupán 50 százalék, vagyis folyamatosan csökkent! Nem arról van szó, hogy ki az, aki hajlandó zászlóval a barikádokra kiállni, hanem az autonómia ügye a külhoni magyarok vágyai és elképzelései között is hátrébb sorolódott.
Az autonómia vagy az önrendelkezés iránti igény ott szunnyad ugyan a felvidékiek lelkében is, csak nem merik kibontani, félnek beszélni róla. Itt szükség lenne egy áttörésre, de van még egy további probléma. A magyar szavazók jelentős részét elviszi a Híd-Most. Bugár Béla, amikor megalapította ezt a pártot, azt mondta, hogy magyar érdeket is fog képviselni. Ez a mondat önmagáért beszél – nem kell magyarázni, viszont kétségtelen, hogy elvesz a magyarságtól valamennyi szavazatot. Azok a magyarok, akik apátiában vannak, nem akarnak harcolni, szavazni sem mennek el, mert félnek a konfrontációtól.
Ha van valahol soviniszta politika, az Románia és Szlovákia! Ebben a két országban a mindenkori hatalmon lévő kormány burkoltan vagy nyíltan brutális soviniszta elnyomó politikát folytat. Ezt ki kell mondani és szembe kell vele nézni!
A magyarokat sikerült megfélemlíteni, ami sajnos asszimilációhoz, a szülőföld elhagyásához, vagyis elvándorláshoz vezet. Ennek kellene gátat vetni, kizökkenteni a magyarokat az apátiából, biztosítani a magyar jogvédelmet!
A jelenlegi magyar kormány – folyamatosan elkötelezett ugyan a magyar nemzeti ügyek iránt, ám – tudjuk milyen objektív okok miatt a nemzetközi porondon nem tud kellő hangsúllyal fellépni.
Gondoljuk csak el, néhány hete a svéd alkotmánybíró azt kérdezte a korábbi magyar alkotmánybíróság elnökétől, a mostani római magyar nagykövettől, Paczolay Pétertől, hogy mikor vándoroltak a magyarok Romániába? Lehet, hogy alkotmánybíró, skandináv és Svédország nagyon messze van, de én Londonban 1991-ben hasonló esettel szembesültem, amikor a brit külügyminisztérium közép-európai referense – vacsora közben – megkérdezte tőlem: mikor vándoroltak a magyarok Romániába? Vagyis a helyzet 25 éve alapvetően nem változott!
Egyrészt továbbra sincs a magyar nemzeti ügy kellő mértékben képviselve a nemzetközi porondon – sem partnereket nem vagyunk képesek találni, sem pedig a bennünket érő folyamatos gazdasági és politikai támadások miatt nem vagyunk képesek hatékonyan fellépni! Ezért az elcsatolt területeken élő magyarok azt mondják, hogy az autonómia vonatkozásában szóban és politikai gesztusokban kapnak ugyan támogatást, de érdemben nem! A kultúra és az oktatás területén részesülnek ugyan jelentős anyagi támogatásban, de ez a hosszútávú túléléshez nem elegendő. Azért fontos a Kisebbségi Jogvédő Intézet, hogy a szülőföldjükön emelt fővel járhassanak magyarként, és ha jogsérelem éri őket, legyen hatékony védelmük.
– A KMAT-nak már abban az esetben is nagy haszna van, ha pontosítani lehet a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken, hogy mit jelent az autonómia, mert a fogalom nem mindenütt jelenti ugyanazt. De Kárpát-medence szerte a helyi magyarok azért is gondolhatják, hogy az autonómiának nincs kardinális jelentősége, mivel mindenhol – számarányuknak köszönhetően – a választások logikus következményeként bekerültek a parlamentbe. Sőt, többnyire nemcsak az országos politikában biztosított a politikai képviseletük, hanem helyi szinten is, különösen ahol többségben vannak az önkormányzatokban. És Szlovákia déli részén a települések túlnyomó részében a helyzet ez. Vagyis amennyiben a magyarok nem rontanak el valamit nagyon, akkor a számarányuk logikus következményeként majdnem automatikusan bejutnak a törvényhozásba, ahol az országos politikában is képviselni tudják a magyar érdekeket!
– Ez csak részben igaz, mivel a parlamenti képviselet a kifejezetten magyar érdek képviseletére csak minimálisan alkalmas! A helyi önkormányzatokban, a falvakban lehet a magyaroknak döntő pozíciójuk, de csak akkor, ha többségben vannak, és valóban az történik, amiről ők határoznak. Viszont ekkor is munkálhat és munkál is a félelem a többségi hatalom intézményei felé. Most Erdélyből hozok példát: a 98 %-ban magyarlakta településen nincs egy magyar felirat sem az utcákon, pedig ezt Romániában a törvény is lehetővé teszi.
– De ez nem székelyföldi példa, igaz?
– Valóban, a példa Nagyvárad közeléből való. Tegnap mesélt róla egy ügyvédnő. A kétnyelvűség bevezetéséért folytatunk harcot a Jogvédő Szolgálatunk erdélyi partnereivel. Például Nagyváradon, ahol 24%-nyi magyar van, Szatmárnémetiben, ahol 38%-nyi, Marosvásárhelyen, ahol 47%-nyi – ezek hivatalos adatok –, a valóság persze ennél jobb a mi számunkra, hiszen több magyar él ezekben a városokban. Ráadásul ott, ahol a magyarok aránya 20% feletti, ott a kétnyelvűség lehetőségével élni lehet. Ott viszont, ahol a magyarok az önkormányzatban nincsenek többségben – és ma már Marosvásárhelyen sincsenek már többségben a magyarok a városi tanácsban – ezért nem eldönteni, hanem csak befolyásolni tudják a kérdéseket.
De egy színtiszta magyar faluban is munkálhat a félelem – különösen ha szórványban vannak, vagyis a szomszéd falu már román – bár a Partiumban vannak nagyobb, összefüggő tömbben lévő magyar közösségek és mégis hat a megfélemlítés!
És még – a legjobb szándék mellett sem tud a magyar kormány a nemzeti érdekérvényesítő képességével a nemzetközi porondon eredményt elérni.
Mi a felszínen tartjuk a problémát, beszélünk ugyan róla, de nem tudjuk érvényesíteni még azokat a jogokat sem, amelyekkel az Európai Unióban más őshonos kisebbségek élni tudnak! A nemzetközi közösség figyelme ugyanis csak oda összpontosul, ahol nyílt konfliktus van. Ezért van széleskörű összefogásra szükség a különböző magyar szervezetek között!
Minden magyar felelős minden magyarért! Szabó Dezső fogalmazta ezt meg közel száz éve és nagyon igaza volt! Amíg ezt nem érezzük át, addig nem igen lesz sikerünk!
Gecse Géza, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59375″}
