Az első világháborút követő történelmi sorsfordulók általában ismeretesek előttünk. Tudjuk, hogy az egyes döntések, tárgyalások miként változtatták meg Európa térképét, s mi lett a magyarság sorsa a Kárpát-medencében. A határmódosítások áldozatává …
Csáky Károly
-
-
Évtizedekkel ezelőtt Délvidéken, Újvidéken, Piroson, Bácsfeketehegyen a női munka kapcsán találkoztam egy roppant szellemes, és mélyen keresztyén lelkületből kinőtt mozgalommal, a Legkisebb Pénzegység Mozgalmával. Akkoriban ennek ökumenikus koordinátora …
-
Jelenczki István Trianonról szóló Nem, nem, soha – Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmje január 16-án és 17-én újra látható lesz az Uránia Nemzeti …
-
A Madách Színház 1983-ban mutatta be Andrew Lloyd Webber musicaljét, a Macskákat. A páratlan sikerű darabban Kovács Norbert táncművész öt éven keresztül szerepelt. Emlékeit idézi. „Tánckarrieremet” Dunaújvárosban egy …
-
Az Ipolyság északnyugati felében, a teraszos domboldalon épült régi utcákba ritkán jut el a városlakók zöme, az idegen pedig talán sosem keveredik ide. Pedig egykor hangulatos utcák voltak …
-
Miért jó az online Ringató? Mert most csak ez van. Mert bár a szülő otthon van, mégis egy közösséghez tartozik. Szülőként sok új éneket, játékot tanulhat. Visszanézhető, így …
-
Hétfőtől a nyilvánosság számára is megnyílik a lehetőség, hogy beoltassa magát a koronavírus elleni vakcinával. De előtte regisztrálni kell. A komáromi kórházban megkezdődött a koronavírus elleni oltás. Ma …
-
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kiemelt feladatának tekinti a (cseh)szlovákiai, felvidéki magyar irodalom és irodalmárok megismertetését és népszerűsítését, valamint az irodalmi hagyományok ápolását, beépítését gondolkodásunkba, mindennapi identitásőrző és …
-
A 120 éve született, Isten szolgája Esterházy János tiszteletére meghirdetett emlékév alkalmából látott napvilágot a 2021-es évre szóló falinaptár. A szövegszerkesztés Molnár Imre történész, Esterházy-kutató, a grafikai szerkesztés …
-
Az amerikai társadalom megosztottsága vezetett a Capitoliumnál történtekhez – erről az M1 aktuális csatornának nyilatkozó elemzők beszéltek annak kapcsán, hogy Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét …

