Robert Fico nevezetes első választási kampányfilmjére sokan felkapták a fejüket. A félreértés elkerülése végett rögtön az elején szeretném tisztázni: nem a zsenialitása vagy a mondanivaló kivételessége miatt.
Archívum – vélemény
-
-
Bár a köztársaságelnök-választási kampány még el sem kezdődött, pár hete már szinte minden e körül forog az országban.
-
Három fontos választás előtt állunk, amelyek közös tétje az, hogy képes-e a szlovákiai magyar közösség új energiákra lelni, tud-e növekedni önbizalmunk, jövőbe vetett hitünk.
-
Idén ünnepli a Csemadok megalakulásának 65. évfordulóját. A máig használt rövidített nevét is 65 évvel ezelőtt kapta. Remélhetőleg a közélet és a politikai élet, valamint a média is …
-
Gyors számításaim szerint másodjára csalódtam Iveta Radičovában. Először akkor, amikor vak tyúkként sétált bele a neki állított csapdába és ezzel elő is készítette Robert Fico politikai aranykorának kezdetét.
-
Magyar államfője lehet Szlovákiának? Ezzel a – sokkal inkább a figyelemfelkeltést célzó, mintsem a realitásokat akár csak közelítő – címmel olvasható a Heti Válasz online kiadásában egy interjú …
-
Archívum - vélemény
Drágállja a határon túli magyarokkal folytatott konzultációt a balliberális sajtó
A választási kampányok – különösen a rendre átlagon felül mocskos és taszító magyarországi választási hadjáratok – mások mellett arra is kiváló alkalmat teremtenek, hogy mindenki megmutathassa a nagyvilágnak, …
-
Ennél furcsább címet, illetve kérdésfeltevést nem is választhattam volna. Azonban tudatos volt a nyakatekertség! Csak az általam vélt és létező történelmi valóságot akartam egy címben, költői kérdésben leírni.
-
Öllős László politológus „Ami volt és ami lehet” címmel tartott előadást 2014. január 10-én Pozsonyban , az MKP székházában a Pro Futuro Hungarica polgári társulás által megrendezett „Innováció …
-
Nem azok közé tartozom, akit érdekelne a tömegkommunikáció által fölfújt olcsó csodahír, na de ez most tényleg szenzáció: miniszterelnökünk jámbor keresztényként mutatkozott be. Ki hitte volna?