Komáromban, január 8-án a Csemadok székház falán lévő emléktábla megkoszorúzása után a mintegy száz résztvevő egy tartalmas, spontán beszélgetés részese lehetett a közösségi teremben. (Képekkel frissítve!)
Archívum – vélemény
-
-
Klasszikust csak pontosan – tartja a mondás. Amivel viszont most bajban vagyok, mert klasszikus kommunista (illetve újabb reinkarnációjában: baloldali) pártlapot még pontatlanul sem szeretek idézni.
-
Szarka László történész szerint nagyon bölcs döntés született a két Fico-kormány közti időszakban, amikor számos elemzés látott napvilágot arról, hogyan lehetne elmozdulni az időnként már nyílt konfliktusokkal fenyegető holtpontról.
-
– hangzik el ismételten a kérdés, miközben aláírást gyűjtünk Bárdos Gyula köztársasági elnök-jelölt érdekében.
-
Nem volt könnyű év a 2013-as a szlovákiai magyarok számára, főként amiatt, mert Robert Fico kormánya kihátrált a kisebbségi politika terén tett ígéretei mögül
-
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint az MKP csupán azért indította Bárdos Gyulát a köztársaságelnök-választáson, hogy látassa a pártot.
-
Van egy politikai párt a szlovákiai politikai pártválasztási lehetőségek palettáján, amit magyarul Híd-nak becéznek, szlovákul Most-nak bélyegeznek. Nem akarok a lelkébe gyalogolni azoknak, akik komolyan veszik a híd-gondolatát,
-
A jelenlegi szkepticizmus, illetve a jobboldali választópolgárok elutasító álláspontja nagyrészt a jobbközép kormánykoalíció idő előtti bukására adott természetes reakció és igazságos düh.
-
Michal Horský politológus szerint több politikai párt a bizalom elvesztésén megy keresztül.
-
Bár a hivatalos köztársaságielnök-választási kampány elkezdéséig néhány hét még hátra van, a piszkos praktikák már most elkezdődtek. December 15-én a szlovák közszolgálati rádió Ünnepi szó c. műsorában a …