A tárgyaló felek közül az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás elutasítja a Smerrel való kormányzati együttműködést, míg a Híd és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint konszenzusos …
Itt és Most
-
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő úgy véli, más utakat kell keresni az igazságügyi reform parlament elé terjesztéséhez. Ezt a szerdai kormányülést követően mondta a miniszterelnök, miután a képviselői klubok …
-
A 0:0-val záródó 90 perc után büntetőkkel jutott tovább a DAC csapata a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe, kiejtve a tavalyi kupagyőztes Nagyszombat együttesét. Hideg időben léptek a csapatok a …
-
Szerdán hivatalosan bejegyezte a belügyminisztérium az Elegünk Van! (Máme toho dosť!) nevű pártot. A mozgalmat azok az elégedetlen gazdák alapították, akik a traktoros tüntetéseket is szervezték. A TASR …
-
Nem jutottak közös nevezőre a Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter által előterjesztett igazságügyi reform kérdésében a koalíciós képviselők, ezért a plénum nem tárgyalt a javaslatról, nyilatkozta a miniszter a …
-
A kormány és az ország irányítása sokkal jobban működne, ha valamennyi kormánypárt elnöke tagja lenne a kormánynak, ha irányítanák valamelyik minisztériumot és személyesen felelnének érte – jelentette ki …
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a szerdai kormányülés után azt mondta, nem érti, miért világította át valaki kétszáz alkalommal is Jaromír Čižnár főügyészt. Hozzátette, reméli, a vizsgálat kideríti ezt, …
-
Katarína Cséfalvayová és Martin Fedor távozása után újabb embereket veszít a Most-Híd. Peter Kresák parlamenti képviselő bejelentette, távozik a párt frakciójából. Kresák a pártnak nem volt tagja, csak …
-
Tizennégy napról 50 napra hosszabbodik a közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium. Ez azt jelenti, hogy a választások előtt legalább 50 napig nem lehet majd közzétenni a felmérések eredményeit. A parlamenti …
-
Az Összefogás mozgalom alakuló közgyűlése felszólítja a szlovákiai magyar pártokat és politikusokat, hogy tegyék meg azokat a lépéseket, amelyek szükségesek az egység, az összefogás és a megújulás érdekében!

