A Pozsony II Járásbíróság december 13-ra napolta el a tárgyalást Pavol R., a Markíza televízió volt igazgatója és volt gazdasági miniszter ügyében, aki ellen egykori üzlettársa, Sylvia-Klaus Volzová …
Itt és Most
-
-
Az MKP Országos Elnöksége csütörtökön este ülésezett Rimaszombatban. A tanácskozáson megerősítették az elnökség korábbi döntését, miszerint a párt kész megnyitni jelöltlistáját a többi magyar párt és társadalmi szervezet …
-
Zuzana Čaputová államfő örül, hogy a fiatalok kezdeményező szerepet vállalnak, és részben nekik köszönhetően a klímaválság az egyik legfontosabb téma mind Szlovákiában, mind nemzetközi szinten, tette közzé a …
-
Pavol R. volt üzlettársa, Sylvia Klaus-Volzová ismét veszélyben érzi magát azóta, hogy elkezdték kivizsgálni a meggyilkolásának előkészítését. Pénteken tanúként hallgatják ki őt a bíróságon. Ebben az ügyben Pavol …
-
A Speciális Ügyészi Hivatal főnöke, Dušan Kováčik elutasítja a személyével kapcsolatos gyanúsítgatást, szerinte szándékosan le akarják járatni, közölte válaszként Veronika Remišová képviselő állításaira, aki szerint semmi keresnivalója a …
-
Szeptember 25-én, szerdán 17 órakor szavaz újra a parlament az alkotmánybíró-jelöltekről – jelentette be csütörtökön Andrej Danko házelnök.
-
A szlovákiai foglalkoztatók stabilitás és kiszámíthatóság iránti igénye ellenére a kormány olyan intézkedéseket hoz, melyek torzítják a vállalkozói környezetet és veszélyeztetik a foglalkoztatottságot, állítják a Szlovák Elektrotechnikai Ipari …
-
A parlamenti képviselők mai ülésükön elutasították a Most-Híd törvényjavaslatát, amely a nemzetiségi iskola fogalmának meghatározását, az ebbe a kategóriába tartozó intézmények megjelölését indítványozta. „Az oktatási törvény mostanáig nem …
-
Tíz százalékra csökken egyes élelmiszerek áfája, miután a parlament elfogadta Eva Antošová (SNS) törvénymódosító javaslatát, aki eredetileg több élelmiszerfajta áfájának csökkentését javasolta, ám végül a koalíciós tárgyalásokon az a …
-
A Kuciak-gyilkosság ügyében letartóztatott Marián Kočner kódolt beszélgetéseinek megfejtése újabb és újabb „meglepetéseket” hoz felszínre. A meglepetés szót azért írtuk idézőjelben, mert eddig is sejtettük mindezt, csak éppen …

