Az említett mozgalom szervezői ellen öt feljelentés érkezett a főügyészséghez, ebből négy természetes személytől, egy pedig névtelenül, közölte a főügyészség szóvivője, Andrea Predajňová. A rendőrség köteles minden feljelentést …
Itt és Most
-
-
Az utóbbi hetekben kétszeresére nőtt az influenzás megbetegedések száma. Különösen a Nagyszombati, a Nyitrai és a Pozsonyi megyékben sok a beteg. A szakemberek szerint ez már-már megszokott, hiszen …
-
Az önkormányzati választásokat értékelte a Magyar Közösség Pártja. A sajtót Menyhárt József MKP-elnök, Kőrösi Ildikó önkormányzati alelnök és kampányfőnök, valamint Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának az elnöke …
-
Az MKP önállóan indulva 115 polgármestert szerzett az önkormányzati választásokon. Ez nyolccal több, mint 2014-ben volt, miután 40 községben most úgy győzött az MKP, hogy legutóbb ott más …
-
A mostani önkormányzati választások tapasztalataiból kell felkészülni Szlovákiában a 2019-es EP-képviselői, valamint a köztársasági elnöki választásokra – mondta Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója az intézet által szervezett budapesti sajtótájékoztatón. Gyors …
-
„Feledékenységből” meg nem említett vagyontárgyak, vagy a prózai tömörséggel és nemes egyszerűséggel háznak titulált luxusvillák és autónak nevezett csodajárgányok, ezek mind hozzátartoznak a közjogi méltóságok vagyonbevallásainak szemérmesen diszkrét …
-
Már ismert az összes szlovákiai település polgármestere, a statisztikai hivatal közzétette az eredményeket. A következőkben a magyarok által lakott településekről tájékoztatunk. Szlovákiában – ha Pozsony és Kassa városrészeit …
-
Az RTVS közszolgálati televízió 5 perccel 12 előtt című vitaműsorában az önkormányzati választások eredményeit elemezték a pártok szakemberei. Juraj Blanár, a SMER-SD képviselője arra a kérdésre, hogy a …
-
Az országos politikai színtéren már megkezdődöttek az elemzések.
-
Ez a három pont továbbra is biztosítja a bajnokságban a Slovan mögött a DAC-nak a második helyet.

