A koronavírus-járvány elleni védekezést értékelték és megemlékeztek a kedvezményes honosítás szabályainak tíz évvel ezelőtti elfogadásáról hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Semjén Zsolt (KDNP) elmondta, hogy a tíz évvel …
Kitekintő
-
-
Kitekintő
Sikeres volt a kormány járvány alatti krízisstratégiája, a magyar társadalom elégedett a kormányzati intézkedésekkel
A felmérések szerint elégedett a magyar társdalom a koronavírus-járvány idején bevezetett kormányzati intézkedésekkel – mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán. …
-
Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson …
-
Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van – emelte ki az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért …
-
Kínának és az Amerikai Egyesült Államoknak el kell kerülnie egy újabb hidegháborút – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap tartott éves sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy az együttműködésen mindkét …
-
A cseh államfő és a kormányfő egyaránt elítélte Tomás Petríček külügyminiszter és két elődje szombaton megjelent közös írását, amelyben bírálták a Jordán folyó nyugati partján lévő zsidó települések …
-
Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az elsők között kapott a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszerből, részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására – …
-
Három olyan koronavírus elleni oltóanyag-kísérlet is zajlik a világban, amelynek biztatóak az eredményei – mondta a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs …
-
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a Karmelita kolostorban megtartotta soron következő ülését a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT), ahol áttekintették a koronavírus-járványnak a magyar kulturális intézményekre gyakorolt hatását – közölte …
-
Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de ugyanakkor az is, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak – mondta Davor Božinović belügyminiszter pénteken a horvát koronavírus-válságstáb sajtótájékoztatóján. Kiemelte: fontos megérteni, hogy …

