A kormány kilőtte – mégpedig megalapozottan – Bubenkovát – és ezzel megerősítette, amit már mindenki sejtett: hogy a Gorilla valóságos. Most Dzurindán, Miklošon, Ficón, Hrušovskýn, Bugáron és Chmelen …
Gorilla akta
-
-
Ján Mojžiš, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőjének meggyőződése, hogy az interneten megjelent Gorilla dossziék százszázalékosan autentikusak a „hivatalos” titkosszolgálati anyaggal. (Interjúval kiegészítve – Mojžišt nem lepte meg, hogy …
-
A Gorilla igencsak mérges. Hogy miért, ezt lényegében mindannyian kapisgáljuk, hiszen minden valamirevaló médiafelület hetek óta ezt a nótát húzza.
-
Bugár Béla bírósági pert helyezett kilátásba Berényi Józseffel szemben, ha az nyíltan azt állítja, hogy a Gorilla-ügyben szereplő személyek a Most-Hídba távoztak. Az MKP elnöke örülne, ha bíróság …
-
A belügyi tárca vezetője, Daniel Lipšic (KDH) ma bejelentette, hogy eleget tett Milan Krajniak saját felmentésére vonatkozó kérésének, kinek neve felmerül az SIS állítólagos Gorilla aktájában.
-
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke a közelmúltban kirobbant, és a szlovák politikai közéletet azóta is élénken foglalkoztató Gorilla-ügy kapcsán elmondta, az MKP már 2007-ben hasonló …
-
A titkosszolgálat kérte a Gorilla aktában említett lehallgatás engedélyezését. A Pozsonyi Kerületi Bíróság megerősítette ezt a pozsonyi Hospodárske Noviny kérdésére.
-
A Magyar Koalíció Pártja fontosnak tartja a Gorilla-dosszié napvilágra kerülését, mert ez hozzájárul a szlovák közélet megtisztulásához. A jelentés olyan nagyságú korrupciógyanús megállapításokat tartalmaz, melyekre nem derült fény …
-
A kormány január 11-én arról is döntött, meneszti-e Anna Bubeníkovát, a Nemzeti Vagyonalap SDKÚ-DS-es vezetőjét az ún. Gorilla-ügy miatt. Ma délelőtt leváltották Bubeníkovát. A visszahívás mellett szavaztak az …
-
Daniel Lipšic belügyminiszter mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Gorilla-ügy kivizsgálása valamennyi érintett személyre kiterjed. A parlament védelmi bizottsága január 17-én hallgatja meg a titkosszolgálat vezetőjét, Karol Mitríket.