A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen „minden oltóanyagunk onnan származott” – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Szijjártó Péter …
Koronavírus
-
-
Mobilizáció esetén az ambuláns orvosokat bevethetik a kórházakban is. Az eddig érvényes szabályozás értelmében a kötelező munkavégzés elrendelése esetén a rendelőikben kellett volna maradniuk. A vonatkozó kormányrendelet módosítását …
-
Akár 1500 katona is erősítést nyújthat a rendőrségnek a közrend fenntartásával és az új típusú koronavírus terjedése ellen hozott óvintézkedések betartatásával összefüggésben. Ez az intézkedés 2021-ben is érvényben …
-
Aki síelni indul vagy a hegyekben akar tölteni pár napot és szállást foglalt, számítson rá, hogy csak negatív COVID-19 vírusteszttel jut fel a sípályára illetve engedik be a …
-
A szabályok célirányos megváltoztatása nagyon rossz jelzés a nyilvánosság felé, illetve azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak, akik nehéz körülmények között küzdenek a koronavírussal megfertőződött betegek életéért. Ezt Zuzana Čaputová …
-
A kormány – legfeljebb 40 nappal – ismételten meghosszabbíthatja a kihirdetett veszélyhelyzetet. A döntést azonban a parlamentnek kell jóváhagynia. Ez az állambiztonságról szóló alkotmánytörvény módosításából derül ki, amelyet …
-
A váratlan események éve volt az idei a befektetők számára a tőzsdéken. A fekete hattyúk, azaz az előre meg nem jósolható, váratlan események éve volt a befektetői piac …
-
Világszerte 80 763 323-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 764 584-re a halálos áldozatok és 45 676 941-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint …
-
Az M1 aktuális csatorna információi szerint már december 26-án elkezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása a Dél-pesti Centrumkórházban, majd délután a Semmelweis Egyetem Klinikáján. Az egészségügyi dolgozók …
-
Kitekintő
Brit és lengyel katonák, francia tűzoltók segítik az Angliában várakozó kamionosok tesztelését
Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe.

