Továbbra is a Magyar Közösség Pártja a magyar kormány partnere – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Pozsonyban a Magyarország Nagykövetségén tartott sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter pozsonyi …
Megyei választások 2017
-
-
A Szabadság és Szolidaritás Pártja, valamint az OĽaNO-NOVA országos megállapodása a KDH-val a megyei választásokon való együttműködésről a tárgyalások ellenére egyelőre várat magára. Jelentette ki a SITA hírügynökségnek …
-
A Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) egy kicsit gondot okoz a Magyar Közösség Pártjával való esetleges együttműködés. „Nem vagyunk teljesen biztosak az ország iránti lojalitásukban, úgyhogy nagyon felelősségteljesen fogjuk majd …
-
Mivel a parlament megtörte az elnöki vétót a megyei választások szabályainak módosításával kapcsolatban, az az államfő aláírása nélkül is érvénybe lép, ugyanis ismételten jóváhagyták a képviselők a törvény …
-
Az őszi megyei választások „játékszabályait” egy csapásra átírta a február elején meghozott új jogszabály. Tartalmáról és várható következményeiről semmilyen előzetes társadalmi vita nem folyt. Ettől függetlenül a törvényi …
-
Megtörte Andrej Kiska köztársasági elnök egyfordulós megyeelnök-választásra vonatkozó vétóját a parlament alkotmányjogi bizottsága, a koalíciós képviselők szavazataival. A bizottság azt javasolja a törvényhozó testületnek, hogy márciusi ülésén újra …
-
Kassa megye képviselő-testülete az idén először ülésezik. Február 20-án, a beterjesztett napirendi témák szerint megtárgyalnak mintegy húsz pontot, illetve visszatekintenek a 2005-2009-es, a 2009–2013-as és a 2013-2017–es választási …
-
A novemberi megyei választások előtt Besztercebánya megyében csak az biztos, hogy semmi sem biztos. A kormánypártok pár hónappal a megyei választások előtt megszavazták az egykörös választásokat, de ha …
-
Százkilenc igen szavazattal elfogadták az alkotmány módosítását a parlamenti képviselők, ennek következtében 2022-ben a helyhatósági és a megyei választásokat együtt tartják meg. Ezzel összefüggésben a megyei választás következő …
-
A Magyar Közösség Pártja szerint fontos, hogy a megyei önkormányzatokban megtartsuk bázisunkat. Ez csak akkor lehetséges, ha mozgósítani tudjuk választóinkat – mondta Menyhárt József, az MKP elnöke. A …