A Reviczky Társulás és a Lévai Szent László Kör közösen szervezi meg május 2-án, kedden 17.00 órai kezdettel dr. Csókay András idegsebész Krisztus a tudomány megváltója című szabadegyetemi …
Reviczky Társulás
-
-
Dr. Popély Árpád, történész a téma legnagyobb felvidéki szakemberének számít szakmai körökben. Az előadás címe: A jogfosztottság évei. Magyarok Csehszlovákiában 1945 – 1948 között. A lévai Reviczky Házban …
-
Április 20-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Falu végén kurta kocsma című zenés – verses összeállítást Petőfi – emlékév kapcsán a Lévai Magyar Dalárda és a …
-
A Reviczky Társulás április 11.én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg dr. Popély Árpád A jogfosztottság évei – Magyarok Csehszlovákiában 1945 – 1948 között című előadását a lévai …
-
Művelő
Juhász Gyulára emlékeztek Léván a költő életművét bemutató monumentális tanulmány ősbemutatójával
A kétkötetes könyv öt részből áll. A bevezetőben Kozma László kutatási eredményei alapján újraértelmezi Juhász Gyula költői világát, poétikáját.
-
Április 4-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Juhász Gyula költői világa I – II – III című kötetek bemutatóját a lévai Reviczky Házban, a kiadványokat M. …
-
Régió
Lévai Történelmi Arcképcsarnok – Gondolati emléktáblák: az értékteremtő és identitást őrző állandó tárlat
Alig egy hete Vak Bottyánra emlékeztek és a Lévai Történelmi Arcképcsarnok – Gondolati emléktáblák falán elhelyezték az emléktábláját is. Erről az értékőrző, a magyarság megmaradását szolgáló kezdeményezésről kérdeztük …
-
A lévai és Léva-környéki magyar borászok, valamint a borkedvelő közönség is töretlen lelkesedéssel várta a 2023. február 17-18-án már tizedik alkalommal megrendezett Vince-Pince fesztivált. A verseny fővédnökségét Koczor …
-
Február 22-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Király Anikó gyermek és ifjúsági köteteinek bemutatóját a lévai Reviczky Ház épületében.
-
A lévai Reviczky Társulás Léva és vidéke helytörténeti szakosztálya február 23-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg Müller Péter Emlékezzünk Vak Bottyán kuruc generálisra születésének 380. Évfordulóján című …

