Jacques Offenbach a francia Belle Epoque, az aranykorszak kimagasló művésze volt, sikert sikerre halmozott. Annak a nagypolgári miliőnek volt prominens képviselője, amit Hoffmann mélyen megvetett. A francia zeneszerző …
Zene füleimnek
-
-
Haydn Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című műve változatainak kiadása a Hungaroton egyik sikertörténete. A mindig gondosan kiválasztott előadói gárda pontosan tudta interpretálni a Megváltó szavait, s …
-
Az őszi hanglemezpiac igazi különlegessége Haydn Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című műve. A Hungaroton ezúttal a fortepianóra írt változatot tette közzé Tóth-Vajna Zsombor tolmácsolásában. A darab …
-
Az elmúlt év végén mutatta be a Magyar Állami Operaház Offenbach Hoffmann meséi című művét. A francia zeneszerző egyetlen operája több mint negyedszázad után került ismét fővárosi színpadra, …
-
Mórocz Tamás címzetes apát, a bodajki Segítő Szűz Mária templom plébánosának életében a zene fontos szerepet játszik. A templom felújított orgonáján maga is sokszor játszik, a kottatár kincseinek …
-
A Müpa adott otthont a Nemzeti Filharmonikusok szeptember elejei sajtótájékoztatójának. A találkozón mutatták be az Együttes új főzeneigazgatóját, Vashegyi Györgyöt. Magyarország vezető zenekara élére hat év után választottak …
-
2001-ben Hegymagason vettem házat, s Csalog Gábor zongoraművésszel megalapítottuk a Szent György-hegyi Zenei napokat. A kamarazenei seregszemlét fél évtizeden át szerveztem. Összegyűjtöttem azokat a művészeket, akik kapcsolatban voltak …
-
Talán a névazonosság is motivált, mikor Csermák Éva hegedűművész balatonszemesi koncertjére látogattam. Az előadó kétlaki életet él, így két írásomban németországi és hazai munkásságáról kérdeztem. Pályám kezdetén nagyon …
-
A veronai Aréna épülete felé haladva már az utcán is a zenéé volt a főszerep. Egy gordonkás játszott az árkádok alatt, előtte méretes plakátra tűzte a pontos műsorát. …
-
A romantikát kedvelő turisták Veronában Rómeó és Júlia emlékeit keresik fel, a római kultúrát és a zenét kedvelők pedig először a híres Arénát látogatják meg. A Kr. u. …